1 színház, 3 díj - Elismerték a Budapest Bábszínház művészeit

Nagy örömre és büszkeségre van oka a Budapest Bábszínháznak: az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódóan a színház három tagjának munkáját ismerték el magas rangú kitüntetéssel.

Az államalapítás és államalapító Szent István királyunk emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Kovács Judit bébszínészt Magyar Arany Érdemkereszttel, a színház fővilágosítóját, Jánoska Györgyöt és a színház hangtárvezetőjét, Tihanyi Attilát Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntették ki.

 

KovacsJudit foto EderVera

Kovács Judit, fotó: Éder Vera

 

Kovács Judit az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakának film és videokultúra szakirányán, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán színháztudomány szakon szerzett diplomát, majd tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámainstruktor szakán folytatta. A Budapest Bábszínházban elvégezte a bábszínészképző tanfolyamot, azóta a színház tagja. A Bábrándozók Társulat egyik alapítója, a társulat előadásaiban nem csupán színészként, de íróként, rendezőként és tervezőként is részt vesz.

 

JanoskaGyorgy foto EderVera

Jánoska György, fotó: Éder Vera

 

Egyaránt játszott és játszik gyerekeknek és felnőtteknek készült előadásokban: Éva Az ember tragédiája-előadásban, Izolda a Trisztán és Izoldában, Muhi Andris a Túl a Maszat-hegyen című előadásban, Klára a Lúdas Matyiban, Hermia a Szentivánéji álomban vagy Tünde a Csongor és Tünde-előadásban. Színészi tehetségét és kivételes bábmozgató képességét többször díjazták. A Lúdas Matyi Klárájáért a Banja Luka-i Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, míg a Hoppá-hoppá! Cirmos Lizájáért a kragujevaci 18. Arany Szikra Fesztiválon kapta meg a legjobb színészi alakítás díját; míg a Budapest Bábszínház társulata Havas-B. Kiss-díjjal ismerte el munkáját.

 

Jánoska György a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán villamos üzemmérnöknek tanult, de az iskola befejezése után szinte azonnal rátalált a színházra, illetve a színház talált rá egy új, tehetséges világosítóra. A Thália Színházban kezdte pályáját. Két év múlva a Nemzeti Színház kamaraszínházának számító Várszínházba már fővilágosítónak hívták. Az itt töltött 18 év után került a Budapest Bábszínházhoz, ahol immáron 15 éve fővilágosító, és teszi színesebbé a bábszínház mesés világát kreativitásával.

 

TihanyiAttila

 

Tihanyi Attila 15 éve dolgozik a Budapest Bábszínházban, 2007-óta a hangtár vezetője. Az előadások hangosításán túl kreatív részt vállal a produkciók létrehozásában is. Érdeklődésének, kreativitásának és széleskörű tájékozottságának köszönhetően a próbafolyamatok teljes értékű alkotótársává vált. Szakértelmének, alázattal és elhivatottsággal végzett munkájának bizonyítéka az is, hogy a társulat megszavazta számára a Bábszínházban adományozható Kovács Lajos-díjat.

 

 

süti beállítások módosítása