A színészt az Elle magazin kérdezte. Lapszemle.
Nagy Zsolt elmondta, önreflexív alkat, de ez a szakmájával is együtt jár, hiszen a személyiségéből dolgozik. „Eléggé tisztán látom a változásaimat is. Tudom például, hogy a fafejűségemmel, az ide nekem az oroszlánt is szemléletemmel ma már kicsit óvatosabban bánok, és nem provokálom annyira a környezetemet. Árnyaltabban látok helyzeteket és a meggondolatlanságot inkább tudatosság váltotta föl” – tette hozzá.
A színész arról is beszélt, miért jelent meg az idei Pride-on. „Ez már inkább a közszereplői felelősségről szól. Komolyan hiszek abban, hogy az ismert embereknek fontos kiállniuk ilyen ügyek mellett, és mindenben, ami megosztja a társadalmat, állást kell foglalniuk. Ha én nem értek egyet a hatalmi elnyomással, vagy azzal, hogy nem adunk a gyengébbnek segítséget, azt muszáj artikulálnom. Mert szerintem ebben a zsidó-keresztény kultúrában ez alap.
A média folyamatosan bombáz minket olyan hírekkel, amik arra késztetnének, hogy tegyek valamit, de sem Afrika nyomorán, de még csak az árvízkárosultak szerencsétlenségén sem tudok segíteni, és ez a tehetetlenség néha felemészt. A kérdés tehát az, hogy ilyen körülmények között hogyan tudok jó ember lenni. Mert követtem el hibákat, sokszor megbántottam, és volt, hogy pofon vágtam valakit - de legalább megpróbálom ezeket balanszban tartani azzal, hogy jó ügyeket teszek melléjük.”
Nagy Zsoltot feleségéről (Oltai Kata kurátorról - a szerk.) is kérdezték, aki az első sorokban viszi a zászlót a hazai feminista mozgalomban. „A feminizmus nem csak arról szól, hogy a férfiak hogyan viselkedjenek, pláne nem, hogy a férfiakat hogyan regulázzák meg a nők. Sokkal inkább arról, hogy a nők hogyan gondolkodjanak magukról, és hogy felismerjék a jogaikat. Én például soha nem gondoltam, hogy nekünk előjogaink lennének azért, mert farkunk van. Én annak ellenére is egyenjogúnak tekintettem a nőkre, hogy nem ilyen közegben nőttem fel. Nálunk a család közepe a férfi volt, aki a pénzt kereste, a nő meg mosott-főzött-takarított. Csakhogy ez a modell már akkoriban kezdett megbillenni: valójában már harminc éve is ugyanannyit dolgozott az anyám, mint az apám, sőt sokkal több pénzt keresett nála” – nyilatkozta a színész.
Annak kapcsán, hogy egykori krétakörös társa, Péterfy Bori nemrég azt mondta: magányosak a kemény és okos nők, úgy reagált: „Az én feleségem pont okos, kemény, határozott, művelt és sikeres nő, és baromira nem magányos. Mindent lehet sztereotipizálni. A szakállas férfiak meg olyanok, mint a tengerészek. A feminizmussal kapcsolatban is ugyanez a helyzet: mielőtt elkezdenél dumálni, olvass utána, mit mondott róla Simone de Beauvoir vagy mit írt Sylvia Plath”.
A teljes interjú az Elle magazinban olvasható.