Sztarenki Dóra: „A Terápia óta egyik munkámból jött a másik”

Táncosként végzett a MagyarTáncművészeti Főiskolán, mégis legtöbbször színészként látni. Sztarenki Dórát az Index kérdezte.

A kérdésre, édesapja, Sztarenki Pál színész, rendező, a zalaegerszegi színház művészeti vezetője mekkora szerepet játszott abban, hogy „megfertőzte a színház” Sztarenki Dóra úgy felelt: „Biztos, hogy van szerepe a fertőzésben, mert a színházban nőttem fel, sőt, valószínűleg a tánc is onnan fakadt. Amikor elvégeztem a Táncművészetit, eszembe sem jutott, hogy én majd prózai szerepeket fogok játszani, jól elvoltam a táncegyüttesben – a Terápia miatt kerültem be ebbe a körbe, és utána is annak a visszhangja miatt kaptam színészi munkákat. (…)

A Terápia óta egyik munkámból jött a másik, ami egy kincs a mai világban, főleg látva, mennyire nehéz elhelyezkednie a kortársaimnak. Ha nem így lett volna, talán nem is indulok el erre, hanem visszatérek a táncoslétbe a sorozat után. Persze, látom a negatívumokat: mindig külső megerősítésre van szükségünk, sosem tudjuk, mi lesz a következő hónapban, ki tudjuk-e még fizetni a lakbért három hónap múlva – ez iszonyú idegőrlő tud lenni. De ha elmennék mondjuk egy boltba eladónak, a második napon megőrülnék, mert nem azt csinálnám, amit szeretek, mint most” – fejtette ki a színésznő, aki azt is hozzátette, színházban bármit eljátszana, ami értéket képvisel. 

Fotó: Kovács Claudia

 Arról, mi volt az, ami ennyire magával ragadta a színészetben elmondta: „Egyszerűen azt éreztem, hogy nem dolgozom – miközben baromira dolgoztam, sokszor annyira izzadtam, mintha táncoltam volna, és hajszárítóval szárítgatták a ruhámat. Fizikailag volt jele annak, hogy valamin dolgozom, de mégis úgy éreztem, hogy ugyanúgy játszom, mint gyerekként a húgommal a szobánkban. És közben azt gondoltam: Ja, hogy ezért fizetnek is? (…) A táncban mindig olyan, mintha egy lépéssel kevesebbet tudnék meglépni. (…) A táncban nagyobb volt bennem a küzdelem, mint a prózai színházban, ahol sokkal könnyebben el tudok érni egy olyan állapotot, amit ott nem” – mesélte Sztarenki Dóra. 

„Azt szoktam mondani magamról, hogy színészként is dolgozom, de képmutatásnak érezném színésznek nevezni magam: amikor belecsöppentem ebbe az egészbe, azt láttam, hogy színész az, aki elvégezte a Színművészetit. (…) Ha Máté Gábor azt mondaná, van egy hárommondatos szerep, amit sehogy sem tud leegyeztetni a társulatán belül, ingyen is rohannék. Valóban érzek egy nyitottságot a szakmában, hogy aki jó, azt hívják játszani – ez az én szerencsém is, különben nem lennék sehol” – vélekedett Sztarenki Dóra. 

Arról is faggatták, hogyan fogadja a kudarcokat, például azt, hogy nem ő kapta a Félvilág egyik főszerepét, vagy hogy az Oscar-díjas Nemes-Jeles László csak a következő filmje pilotját forgatta vele, a filmet már nem. „A szereptől függ, hogy mennyire visel meg, de ma már hiszek abban, hogy azok a szerepek, amiknek kell, meg fognak találni, amit meg nem kell eljátszanom, azok meg nem. Lehet, hogy ez csak önvédelmi mechanizmus, de a tapasztalat ezt igazolja. Szász Attilánál például nem kaptam meg a főszerepet a Félvilágban, de segítettem castingolni, így láthattam, mi alapján választanak ki valakit egy-egy filmszerepre – és nem csak az alapján, hogy ki a legjobb. Ez egyfajta megnyugvást is jelentett, így sokkal egyszerűbb is elmenni egy castingra.

Persze, Nemes-Jeles László filmjét nagyon sajnálom, de nincs az embernek ideje arra, hogy ezen egy-két napnál többet rágódjon. Most például szeptember elsejétől egy olyan színházi rendezővel fogok dolgozni, hogy az egészen hihetetlen számomra. Iszonyatosan hálás vagyok a lehetőségért. Mindig jön más ahelyett, ami nem sikerül” - összegzett a színésznő. 

A teljes interjú itt olvasható.