„Darabról darabra fel kell állni” – Interjú Bezerédi Zoltánnal

Bezerédi Zoltánt legközelebb a Hetedik alabárdos színházigazgatójának szerepében láthatják a mozinézők. A forgatás apropóján nem csak filmes munkáiról, de színházi tapasztalatairól, aktuális feladatairól is beszélgetett Gönye László.

Több helyen játszott, rendezett az elmúlt 37 évben, de a pályafutása során csupán két színház tagja volt. Ennyire igényli az állandóságot, vagy egyszerűen nívós színházakat választott?

Inkább az utóbbi. Valóban két színházhoz kötődtem igazán, 23 évet töltöttem Kaposváron, a Csiky Gergely Színház fénykorában, és 14. éve játszom a budapesti Katona József Színházban, ami folyamatosan élvonalbeli, magas minőséget képviselő színház. Sőt, mostanában mintha még a korábbinál is jobb formában lenne. 

Fotó: Fancsikai Péter

Korábban azt nyilatkozta, hogy igazi komoly feladat, kihívás estéről estére kiemelni a nézőket a mindennapi életükből. Meg lehet őrizni a lelkesedést? Vagy folyamatosan változik a motiváció?

Folyamatosan változik a motiváció, de az alapvető cél mégis csak az, hogy estéről estére élményt adjunk a nézőknek. Az előadás jellegétől függően szórakoztatunk, katarzist váltunk ki, vagy gondolkodásra bírjuk őket. Ez mindig izgalmas kihívás, hiszen akkor is meg kell felelni, ha adott este egyáltalán nincs kedve játszani az embernek. Érdekes, hogy bármilyen gondom van, fáradt vagyok vagy nem érzem jól magam, amikor helyzetbe kell kerülnöm, általában valahogy átbillenek, és formába lendülök. Az pedig nagyon megnyugtató, mikor az előadás végén érzem, hogy sikerült. És persze bosszantó, mikor nem. Ez egy állandó harc, viszont nívós, izgalmas küzdelem.

Vannak hosszabb válságos időszakok?

Egy hosszú színészi pályán ez óhatatlanul előfordul. Van, hogy egy estére, van, hogy hosszabb időn keresztül érzi az ember, hogy nem áll össze benne, aminek kell. Az is óhatatlan, hogy a rutin néha maga alá gyűr egy színészt. Ezt vagy én magam veszem észre, vagy figyelmeztetnek rá. Egy jó társulatnál bizony szólnak a többiek, és ilyenkor át kell gondolni a dolgokat, újra kell építkezni. A legnehezebb az egészben, hogy majdnem mindig, darabról darabra újra kell kezdeni. Az ember sikert arat egy premieren, érzi, hogy minden összeáll, és ezt a nézők is jutalmazzák, majd kezdődik egy új darab, és a nulláról kell indulni. Az első próbálkozások pedig mindig roppant ügyetlenek. Elkezdünk egy új darabot, és látom, mennyire tehetségtelen vagyok. Ez darabról darabra megtörténik, és darabról darabra fel kell állni. Aztán persze a próbafolyamat végére sikerül, és egy új előadással kezdődik minden elölről. Ez így jó és szórakoztató. 

Kötelességének érzi, hogy elvállalja, amit felkínálnak, vagy előfordul, hogy visszamond egy szerepet?

Ha az ember jó színházban van, maga a színház már eleve meghozza a döntéseket, kiszűri a rossz kihívásokat. A dramaturg, a rendező, a munkatársak igényes választása garantálja, hogy hozzám már csak minőségi darabok kerüljenek. Ezért nagy segítség, ha jó helyen vagyunk. Egyébként nem is emlékszem, hogy visszaadtam volna bármilyen szerepet. A vendégszereplés egy kicsit más, ott már szűrni kell, de ezt a döntést leginkább az időbeosztás befolyásolja. Kérdés ugye, hogy a Katona mellett mennyi időm van, hiszen ez a színházam, ehhez kell alkalmazkodnom. Ha lehetőségem van máshol dolgozni, akkor pedig inkább rendezek, az egy másfajta feladat, más módon izgat, mint a játék.

De természetesen játszom a Katonán kívül is, most éppen a Karinthy Színházban. Karinthy Márton régóta keresett engem, de eddig nem tudtunk időpontot egyeztetni. Amikor az anyaszínházamban adódott egy szabadabb időszak, szóltam neki: itt vagyok, most lehet. Így jött az Olympia. Ennek a meghívásnak tehát így tettem eleget. Van aztán a Fészek Színház, ahol szeptembertől próbálok még, ez megint egy másfajta kihívás. Cziczó Attila, a színház igazgatója olyan lehetetlen körülmények között csinál színházat – magánszínházat fiatalokkal, fiataloknak –, hogy a vállalkozás lehetetlensége volt szimpatikus nekem. Különböző okok visznek tehát a különböző feladatokhoz, de a legfőbb igazodási pont mindenképpen a Katona, az ottani szerepek, hiszen ez lefedi az időmet. Színészként keveset tudok kimozdulni, kivéve a filmezést. Arra nagyon érzékeny a Katona is, hiszen nekik is fontos, hogy filmezzenek a színészei. Az ilyen munkákra nyitottak.

Korábban rengeteg filmben szerepelt, az utóbbi években ritkábban látni tévében, moziban.

Tévés szerepek szinte nincsenek, a tévéfilmgyártást össze sem lehet hasonlítani a korábbi helyzettel. Ami a nagyjátékfilmeket illeti, a pályám elején sok felkérésem volt, aztán egyszer csak kevesebb lett, eltűntek a meghívások. A filmekbe elsősorban fiatal főszereplőket keresnek, az ember pedig változik, változik az arca, a megjelenése, egy bizonyos életkor fölött nem hívják főszerepekre, és inkább a mellékszerepeket játssza. De így is kaptam én bőven, kisebb és nagyobb szerepeket is. Van aztán a kérdésnek egy másik oldala is. Jóval kevesebb film készül, így egy-egy színésznek is kevesebb szerep jut. Amikor évi 25 filmet gyártottak, világos, hogy egy-egy színész számára is több lehetőség adódott. 

Keresi a lehetőségeket? Jár castingokra?

Megszűröm, hogy milyen válogatásra megyek el. Általában annyira minősíthetetlenek a castingok, hogy nagyon óvatos vagyok. Többnyire azt tapasztaltam, hogy felkészületlen emberek végzik ezeket a válogatásokat – tisztelet a kivételnek –, és sokszor érzem úgy, hogy csak a fejpénz lenyúlásáról szól az egész. Behívták például ugyanarra a szerepre Nagy Ervint és engem. Úgyhogy ha csalódok egy castingirodában, oda többet nem megyek.

Hogyan találta meg Önt a Hetedik alabárdos szerepe?

Volt casting, de én már ismertem Vékes Csabát, a film rendezőjét. Egy rövidfilmfesztivál, a RÖFI keretében találkoztunk, ahova ő egy rövidfilmtervvel pályázott, én pedig a zsűriben voltam. Akkor tehát a másik oldalon álltam, és láttam, hogy Csaba egy jól gondolkodó, tehetséges fiatalember. Amikor elhívott a most készülő Hetedik alabárdos castingjára, elmentem, és végül engem választott a szerepre.

Folyamatosan több darabban játszik, szinkronizál, rendez és ír. Ilyen terhelés mellett hogyan lehet valakinek magánélete?

Úgy érzem, ez nem annyira nehéz, mint ahogy sokan gondolják. Világéletemben családpárti voltam, öt gyerekem van, és mindig tudtam időt szakítani rájuk. Azt hiszem, lehet ezt jól csinálni, és még csak nem is annyira fárasztó. Amikor kisebbek a gyerekek, persze nehezebb, de aztán nem annyira. És olyan gyorsan elrepül az idő, hogy nem vészes az egész. Sőt, az a vészes, hogy ilyen gyorsan elrepül.

Ilyenkor, nyáron azért több a lazítás?

Nem beszélnék folyamatos nyári lazításról. Ilyenkor rendszerint szabadtéri színpadon játszom, ezek az előadások lefednek valamennyit a nyári időszakból. Most például Szegedre megyek. Ha nem nyári színházban dolgozom, akkor a következő feladatokra készülök, most például egy regényből szeretnék darabot írni. Ez egyelőre még csak szándék, de egy jó adaptációhoz fél-háromnegyed év kell. Nyáron jönnek be a forgatások is – úgyhogy ilyenkor is zajlik az élet, van mit tenni. Természetesen pihenésre is jut idő.

A következő évadban milyen új darabokban láthatjuk?

Először a Fészek Színházba megyek vendégként. Cziczó Attila írt egy darabot Kosztolányi Dezső életéből, Édes Dezső címmel, ebben Kosztolányit játszom. Aztán két új előadás jön a Katonába. Az egyik Günter Grass Bádogdobja, Hegymegi Máté rendezésében, a másik Martin McDonagh Hóhérok című műve, ezt Gothár Péter rendezi. Két új kihívás, és vannak még a régi darabok, amikben játszom. Aztán megyünk a Sirállyal a szarajevói fesztiválra. Az Ivanov nemzetközi karrierje is ezen a fesztiválon indult el, reméljük a legjobbakat.

Az interjút készítette: Gönye László

A cikk a Hetedik alabárdos Facebook oldalán jelent meg elsőként. Köszönjük, hogy engedélyezték a másodközlést!