Kiállításokkal és színházi előadással kezdődött az évad a Párizsi Magyar Intézetben

Két kiállítás megnyitójával és egy színházi előadással megkezdődött az őszi évad csütörtök este a Párizsi Magyar Intézetben.

A szovjet kényszertáborok kegyetlen világát mutatja be Az idegen ég alatt című, eredeti dokumentumokból és magyar túlélők tárgyaiból összeállított tárlat, Négy szemlélet, egy kiállítás címmel pedig a visegrádi négyek egy-egy fotóművészének munkáiból tekinthető meg válogatás.

    

Sztálin parancsára a Vörös Hadsereg katonai szervei 1944 novembere és 1945 áprilisa között mintegy 250 ezer polgári, civil lakost gyűjtöttek össze az akkori Magyarország területéről, és hurcoltak el évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunióba. Többségüket hadifogolylétszám-kiegészítésként, míg mintegy 130 ezer embert a kollektív büntetést alkalmazva - megközelítően fele-fele arányban - kimondottan német vagy magyar származása miatt deportáltak. Az elhurcoltak nagyrészt fiatal lányok, asszonyok voltak. Több mint egyharmaduk nem élte túl a rossz életkörülményeket, az embertelen kényszermunkát, a "modern rabszolgaságot".


paris

    

A málenkij robot néven elhíresült, etnikai tisztogatásnak is tekinthető deportálásokat az 1990-es rendszerváltásig mély hallgatás övezte, s a francia közvélemény a mai napig is nagyon keveset tud a magyar történelem e sötét korszakáról. 
    

Havasi János igazgató felkérésére a reprezentatív tárlatot a GULÁG-GUPVI emlékév forrásait felhasználva Walterné Müller Judit, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese állította össze. A kurátor a megnyitón elmondta: személyesen is érintett a témában, miután nagymamája éveket töltött szovjet munkatáborokban a második világháború után.
    

Az Erdős Géza grafikai tervei alapján kivitelezett tárlat hiteles történeti dokumentumok és helyszíni kutatások alapján a túlélők hagyatékából előkerült tárgy- és képanyagon keresztül mutatja be a sztálini politikai és hadigépezet magyarországi ámokfutását. A látogatók négy elhurcolt fiatal nő élettörténetének és személyes tárgyainak bemutatásával nyerhetnek betekintést a munkatáborok életébe. 
    

A történelmi kiállítással párhuzamosan a visegrádi együttműködés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a magyar, lengyel, szlovák és cseh intézetek közös tárlaton mutatják be a négy tagország egy-egy fotográfusának egyedülálló látásmódját.
    

Tomek Sikora élénk, költői fantáziával alkotott fotóin keresztül vezeti körbe a látogatót a lengyel vidékvilágon. Peter Zupnik különlegesen ötletes fotói Lőcse (Levoca) városáról és annak fából készült gótikus oltáráról készültek, Premysl Havlík sajátos misztikus, szürreális stílusában fotózta a prágai Szent Szív templomot. Pereszlényi Erika képei pedig Budapest mindennapjainak hangulatát tükrözik.
    

Dan Jurkovic, a párizsi Szlovák Intézet igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta: a visegrádi négyek kulturális intézetei a francia fővárosban is kiválóan együttműködnek.
    

A közös fotókiállítást még idén közös komolyzenei és jazzkoncertek, valamint a V4 jelentőségét méltató konferencia és filmvetítéseket követik.
    

A nyitóest A női test mint harcmező című kamaradarab bemutatójával zárult az intézet zsúfolásig megtelt színháztermében. Matei Visniec Franciaországban élő román szerző művét Gerzsenyi Bea rendező már többször is színre vitte az avignoni fesztiválon, és most külön erre az alkalomra hívta össze ismét kis társulatát. 
    

A darab egy, a boszniai háború idején megerőszakolt fiatal lány és egy amerikai pszichológusnő elképzelt párbeszédére épül, Cécile Durand és Dimitra Kontou érzékletes előadásában. 
   

A kiállítások október 13-áig tekinthetők meg a Párizsi Magyar Intézetben.

 

 

 

süti beállítások módosítása