Temesvár lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben

Temesvár lesz 2021-ben Európa egyik kulturális fővárosa, miután az illetékes zsűri a bánsági város projektjét nyilvánította győztesnek Romániából.

 

A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken jelentették be a pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina Suteu román kulturális miniszter jelenlétében. 2021-ben ugyanis romániai város lesz Európa egyik kulturális fővárosa, a címre tizennégy város pályázott az országból. Közülük választották ki decemberben a négy döntőst, Temesvárt, Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet.


2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város, Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa.

 

temesvar1


Steve Green elmondta: nagyon erős volt a romániai verseny, ami igazolja, hogy az EKF-cím elnyerésére kiírt pályázat egyre vonzóbbá válik. Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években megnőtt a pályázó városok száma - tette hozzá.


A romániai pályázatok eredetiek és innovatívak voltak, ezért a bíráló bizottságnak nagy kihívás volt odaítélni egyetlen jelöltnek a címet. Ebben a versenyben senki nem veszít, hiszen 2021-ig Temesvár mellett egész Romániára fog irányulni Európa figyelme - hangsúlyozta a zsűrielnök.


Arra biztatott valamennyi pályázó települést, hogy folytassák az EKF-pályázat keretében megkezdett beruházásokat, és törekedjenek valamennyi közösséget - a hátrányos helyzetűeket is - bevonni a települések kulturális életébe.


A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, aki egyebek mellett megköszönte a város valamennyi nemzeti kisebbségi közösségi vezetőjének, hogy támogatták a város pályázatát.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása