Az egyik legnagyobb hatású rendező, aki idén megkapta a színházi kritikusok életműdíját. Székely Gábort a Revizor kérdezte.
A döntésről, hogy nem rendez, csupán tanít, Székely Gábor úgy fogalmazott: “A tanári pálya a Színművészeti Egyetemen már korábban kezdődött, a professzionális rendezői munkámmal párhuzamosan. Mindkettő ugyanabból a szakmából táplálkozik. Ugyanazokat a tapasztalatokat, szakmai megfigyeléseket próbálom továbbgondolni, lefordítani a hétköznapi nyelvre és elbeszélhetővé tenni” – nyilatkozta a rendező, aki azt is hozzátette, tanítványai gondolkodása már jobban érdekli, mint a saját végiggondolt világképe.
A kérdésre, saját magát fölvette-e volna rendező hallgatónak, úgy válaszolt: “Szerencsés ember vagyok, mert nem téves pályán indultam el. Magát a döntést pedig a korszak kiváló rendezőtanárainak köszönhetem. (…) A mániákat Majortól tanultam. Azt, hogy ez a szakma nem egy polgári állás, nem biztat kellemesen leélhető élettel, hanem önmeghaladásunkért folytatott folyamatos küzdelem”.
Életútjáról szólva kifejtette: “Fiatalon nagy felelősség hárult rám. Olyan dolgokkal kellett foglalkozni, amivel elég nehezen tudunk elszámolni, például az egzisztenciális gondok megoldásával. Azóta többször kerültem vezető pozícióba, de ezeket a terheket folyamatosan nehezen viseltem. Mindezt talán azért a plusz szabadságért vállaltam, hogy a saját véleményemet megalkuvás nélkül képviselhessem. A vidéki színházakra ekkor nemigen figyeltek, talán ezért is jöhetett létre a kaposvári, kecskeméti és a szolnoki színházi műhely. A végeken voltunk, nem volt fontos, ami ott történik. És az akkor fiatal kortárs kritikusok elkezdték mindezt fölhangosítani, ismertté tenni az ezekben a műhelyekben születő gondolatokat. Ebből következett későbbiekben a kinevezés a Nemzeti Színházba és a Katona József Színház létrejöttének csodája. Mindenben persze ott volt a politika is, az eredmény mégis önmagát igazolta. Ezután jött az Új Színház, ami úgy látszik, folyamatosan botránykő marad. Gyalázatosnak tartom azt, ami most a pályáztatáskor történt. Szakmánknak kötelessége az összes pályázatot nyilvánosságra hozni, „hozatni”, és utána elemzéseket tartani arról, hogy a 12 pályázó hogy gondolkodik színházról, milyen új igényeket, új gondolatokat, és új gyakorlatokat fogalmaznak meg. Ez a mostani döntés és a döntések ilyen módja káros és megengedhetetlen” – nyilatkozta Székely Gábor.
Arról, hogy pályája hosszú ideig kötődött Zsámbéki Gáborhoz, akivel közösen alapították a Katona József Színházat, elmondta: “(...) Kezdetektől nagyon sokat vitatkoztunk egymással, és ezek a viták számomra fontosak és termékenyek voltak. Aztán előbb a Nemzeti Színházban, majd a Katona József Színháznál csatlakozott hozzánk Ascher Tamás. Az ő tehetsége erősítette és többszólamúbbá tette a színházunkat. (...) Ennek a hármasnak az volt a legnagyobb ereje, hogy a különbözőséget tisztelte a másik kettőben. Nem az azonosságot, mert önmagunkat könnyebb szeretni, mint a másságot. Talán ennek a hiánya az egyik lényeges oka a mai generáció széttagoltságának”.
A teljes interjút itt olvashatják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.