Díjazással indult az évad Marosvásárhelyen

A befektett munkát és a hűséget is díjazták.

 

Múlt héten tartotta a Tompa Miklós Társulat idei évadának első premierjét, a Hamvas Béla szövegeiből, Mezei Kinga rendezésében készült Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadást. A bemutatót követően Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila, a társulat művészeti igazgatója Vastaps- illetve Hűség-díjakat adott át az előző évad kiemelkedő művészeinek.

 

Olbrin Joachim csodalatos utazasa bemutato foto Rab Zoltan 25

Fotó: Rab Zoltán

 

A Vastaps-díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott valamint legtöbb próbán résztvett színész illetve színésznő jogosult rá. Gáspárik Attila szavaival élve, ez nem művészeti jellegű kitüntetés, hanem a befektett, olykor emberfelettinek ható munka elismerése. A Vastaps-díjat idén Lőrincz Ágnes és Bartha László Zsolt színművészek vehették át. A díjat a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár támogatta.

 

A visszavonuló kollégák évtizedes munkájáért járó Hűség-díjat idén Sugó Erzsébet kapta, aki nem csak súgója volt több mint harminc évig a színház magyar tagozatának, de számos előadáshoz a súgó feladatkörén túlmutató dramaturgi munkával is hozzájárult.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása