Monodráma készült Zrínyi Ilonáról

Hedry Mária Zrínyi Ilona című monodrámájának ősbemutatóját láthatja a közönség vasárnap a Klebelsberg Kultúrkúria színháztermében a Zrínyi-emlékév keretében. A magyar történelem hősnőjét, II. Rákóczi Ferenc édesanyját középpontba állító darabban Zrínyi Ilonát Juhász Róza alakítja.

 

A monodráma hitelesen mutatja be Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül a magyar történelem egyik legbonyolultabb és egyben legvitatottabb korszakát - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.


Mint írják, a hősnő Thököly Imréhez és fiához, II. Rákóczi Ferenchez fűződő viszonya alkotja a gerincét a darabnak, amelyben Zrínyi Ilona mint nő, mint anya és mint a hazaszeretet emblematikus személyisége jelenik meg.

 

Juhasz

Juhász Róza (fotó: nyiregyhaza.hu)


Hedry Mária az MTI-nek elmondta: másfél éve kezdett el gondolkozni azon, hogy drámát írjon egy nagy magyar történelmi alakról. Amikor elkezdett olvasni a témáról, annyira izgalmasnak találta, hogy szinte beleszeretett. "Zrínyi Ilona hihetetlenül érdekes személyiség" - mondta, hozzátéve: hálás, ugyanakkor nagyon nehéz témáról van szó, mert maga a kor, amelyben a történet játszódik, bonyolult és szövevényes időszak, nehéz volt megfogni dramaturgiailag.

 

A másfél órás monodráma a hősnő egész felnőttkorát felöleli. Mint megjegyezte, az utókor történelmi alakként, Munkács várának védőjeként ismeri Zrínyi Ilonát, ám ezen kívül nagyon keveset tudunk róla.


Zrínyi Ilona izgalmas személyisége számtalan kérdést vet fel az utókor számára. Elsősorban szenvedélyes nő, vagy inkább okos, ravasz politikus? A darab szerint mindkettő, de a mérleg nyelve mégis inkább a női érzékenysége, szenvedélye felé billen. Egy olyan asszony, akinek szépségét, műveltségét, varázsát csodálták Európa-szerte, és saját környezete is. Olyan nő, aki szerelméért feláldozta önmagát, és a végsőkig kitartott választottja mellett - olvasható az előadás ismertetőjében.


A Jászai Mari-díjas rendező, Árkosi Árpád által színpadra állított darab helyszíne egy hajófedélzet, itt indul Zrínyi Ilona emlékidéző vallomástétele, miközben száműzetése helyszíne felé halad. Bár nem egyedül utazik, beteg férje, Thököly Imre és kíséretük nem jelenik meg a drámában. Az előadás díszletét és a jelmezt Libor Katalin tervezte, a zene Rossa Levente munkája, a produkció dramaturgja Kulcsár Edit.


A Zrínyi Miklós - Szigetvár 1566 Emlékév keretében megvalósuló darabot a szervezők több magyarországi és határon túli városban is szeretnék bemutatni.

 

 

süti beállítások módosítása