Frenák Pál: "Lehetetlen, kiszolgáltatott állapotban vagyunk"

Lutte című, új bemutatója kapcsán kérdezte Frenák Pált a HVG.

 

A hvg.hu cikkéből:

 

"Évekkel ezelőtt intuitív módon kezdtem el foglalkozni a skandináv művészettel. Tavaly elutaztam Izlandra, kíváncsi voltam a kultúrájukra, felkerestem többek között a Harpa művészeti központot és számos múzeumot, kiállítóteret is, belenéztem az izlandi tradicionális harcművészetbe. Kiderült, hogy a glima tartalmazza azt a megjelenítési formát – szíjjakba kapaszkodó testekkel –, amit már korábban kigondoltam a harc tematikával foglalkozó koreográfiámhoz. Emellett a bokszból, a cselgáncsból, a dzsúdóból mint küzdősportokból is merítettem inspirációkat. Úgy vélem, hogy a jelenkori társadalmi helyzet beszorítja az embert az örökös harc állapotába" - mondta a koreográfus azzal kapcsolatban, miért kerültek új darabjába az izlandi harcművészet elemei.

 

Frenak

Fotó: Csányi Krisztina

 

Frenák Pál hozzátette: a Lutte a jelenkor konkrét eseményeiből táplálkozik, miközben absztrakt módon reflektál rájuk. Szájbarágós megjelenítési forma helyett erős olvasatát szeretnénk adni korunk civilizált barbarizmusának. "Lehetetlen állapotban, kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. A 'nem tudsz mit tenni' érzése kissé olyan, mint amikor egy zuhanó repülőgépen ülsz. De sok mai művésszel ellentétben, akik direkt módon, manifesztumszerűen kommunikálnak, én szeretnék hű maradni ahhoz, hogy a művészi munkámon keresztül párbeszédbe léptessem a különböző oldalon álló embereket."

 

Az alkotó a hazai táncéletről is szót ejtett. "A legnagyobb problémát abban látom, hogy ahelyett, hogy a művészek rájönnének, hogyan lehetne együttműködésben érvényesíteni a közös érdekeket, egymást zabálják fel. Még azt se mondanám, hogy egyre kevesebb lehetőségünk van, hiszen nagyon sok európai projekt létezik. Amíg önmagunkat is roncsoljuk, nem szabad meglepődni azon, hogy minket is roncsolnak. Hiányzik az egységes kiállás. Az sem feltétlenül egészséges, hogy a kuratóriumokban, különböző szövetségekben téthelyzetben a közeli kollégák egymást értékelik, minősítik úgy, hogy ezen kívüli, valós, egymásnak őszinte véleményt formáló szakmai párbeszéd nincs. Miért nem vagyunk képesek felkérni filozófusokat, zeneszerzőket, építészeket, képzőművészeket, akik egy másik terület szempontjait is képesek beemelni?" - kérdi Frenák Pál.

A teljes interjú itt olvasható.

 

Frenák Pálról dokumentumfilm készül. Erről bővebben itt olvashat.

 

süti beállítások módosítása