Az idei "Találkozások évadának" nyitányaként musical bemutatóval várják a közönséget a József Attila Színházban. Nagy Viktor rendezésében október 1-jén érkezik a La Mancha lovagja.
Egy történet az álmokról, a reményről és a hitről:
Miguel de Cervantest az egyház ellen irányuló gondolatai miatt börtönbe zárják, ahol cellatársai elkobozzák kéziratát, a Don Quijote című darabot. Az író a rögtönzött bíróságnak védőbeszéd gyanánt előadja művét a búsképű lovag történetéről, aki megrögzötten ragaszkodik az álmaihoz és tántoríthatatlanul hisz a szerelemben...
A világirodalom első regényének, a Don Quijote-nak számtalan feldolgozása született az elmúlt négyszáz évben. A rengeteg színpadi és filmes adaptáció közül kimagaslik az 1965-ben New York-ban bemutatott musical-feldolgozás, a La Mancha lovagja, melynek zenéjét Mitch Leigh, dalszövegeit Joe Darion, szövegkönyvét Dale Wassermann írta.
A több mint 2300 előadást megélt Broadway-produkciót elsöprő nemzetközi siker követte: a világ szinte összes nagyvárosában bemutatták, 1972-ben pedig megszületett a legendássá vált filmfeldolgozás Sophia Loren és Peter O’Toole főszereplésével.
A madridi és a londoni premiert követően, Európában harmadikként, 1971-ben Budapesten tűzték műsorra, a kor két színészóriásával: a József Attila Színház örökös tagjával, Galambos Erzsivel és Darvas Ivánnal a főszerepben.
Miklós Tibor a Musical! című lexikonban így írt a darabról:
„A musicalt a világon mindenütt nagy sikerrel játszották... Része lett a műfaj legkitűnőbb alkotásait magába foglaló ’örök repertoárnak’.
A világhírű zenés színmű október 1-jén Angyalföldre, a József Attila Színházba is megérkezik. A főbb szerepekben Kálloy Molnár Péter, Gazdag Tibor, Foki Veronika és Zöld Csaba látható.
Az előadást a népszerű zenés produkcióiról jól ismert Nagy Viktor rendezi, a díszletet és a jelmezeket Csík György jegyzi.
A próbákról képekben:
1.
2.
3.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Fotók: József Attila Színház