Indiai felnőttmesék zenével – Mozgásszínházi bemutatóra készül a FAQ

A FAQ Társulat felnőttmesékből álló premierje október 1-jén látható a MU Színházban Mesefolyamok óceánja címmel.

mesefolyamok 01

 

Az alkotók ajánlója:

 

Mit jelent a számunkra ma Magyarországon India? Mit kezdünk ezekkel az ősi szanszkrit történetekkel, hogyan tudunk hozzájuk kapcsolódni fiatal alkotókként, és alkotó fiatalokként? 


A mese emlék. A mesélés örök. A mesefolyamba merülünk, hogy zubogjon tovább. Mesélünk. Kézzel-lábbal. Szavakkal, képekkel, ősi emlékekkel. Ritmussal, fénnyel, és testtel. 


A mesefolyamok óceánja, fizikai tanmese és színházi elbeszélés egyben, a társulat megszokott gondolkodó, nyílt stílusában.

 

Az előadás rendezője Varga Krisztina, aki 2014-ban végzett az SZFE fizikai-rendező szakán. A társulat az évad első bemutatójához vendégeket is hívott, Kőszegi Máriát és György Zoltán Dávidot, és idén új taggal is bővült az FAQ csapata: Georgita Máté Dezső ebben az előadásban mutatkozik be. A Mesefolyamok ritmussal, fénnyel és testtel fogalmazva áradnak a színpadra, és természetesen az FAQ-tól megszokott élő zene is elmaradhatatlan.

 

 mesefolyamok 02

 

Villáminterjú Varga Krisztina rendezővel:

 

Miről szól a Mesefolyamok óceánja?

Az előadás a világhírű indiai mesegyűjteményből; a Katha sarit-sagara című kötetből válogatott felnőttmesék történetei mentaén folyik. A mű rendkívül gazdag meseirodalma ősrégi időkre nyúlik vissza, és a leggyakorlatiasabb életbölcsességekre tanít. Az előadás a Hulladémon huszonöt meséje kerettörténetébe foglalja a válogatott jeleneteket. Az Egyetemen, harmad évben találkoztam ezzel a témával, Karsai György kurzusán. Olyan különlegesnek találtam a nyelvezetét és a történetmesélésének struktúráját együtt, hogy azóta kerestem az alkalmat, hogy színpadra vigyem a meséket.

 

Milyen eszközökhöz nyúltatok a megvalósításnál?

Az előadás nyelvrendszere adott, abból kifolyólag, hogy a "fizikais" osztályban végeztem. Ami új számomra, hogy független társulattal dolgozhatok. Fiatalok, és az FAQ tagjai különleges zenei képzettséggel, és világgal rendelkeznek. Ezért a szöveg mellett a testi és zenei narráció eszközeivel dolgozunk.

 

Milyen az FAQ Társulattal dolgozni?
Rendkívül inspirálóak. Együtt gondolkodnak velem az első pillanattól kezdve, szinte a fejembe látnak, ami nagyon meglepő. Igazi csapatmunka folyik, szükség is van rá, hiszen az alapanyag nem egy megírt dráma. Emellett nagy akaraterővel rendelkeznek, ami előremozdítja a társulatot a fejlődés felé. Nekik a fizikai színházi forma nagyon új, de szerencsére nagyon gyorsan tanulnak. Láttam tőlük korábban előadást, és nagyon frissnek hatott. Mindemellett jó visszatérni a MU Színházba. Szeretek itt lenni. Jó a hely aurája. Annak idején, az első egyetemen kívüli egyfelvonásos koreográfiámat, a Personát is itt mutattam be. Az az emlék nagyon fontos nekem.

 

Milyen feladatok várnak még az évadban? Más feladatok találnak-e meg egy "fizikais" rendezőt, számít, hogy Te ezen a szakon végeztél?
Az évad első felében nem vagyok túlterhelve. Inkább előkészületek folynak. Januártól a Budapest Fesztivál Zenekarral fogok dolgozni, egy nyár elején bemutatandó produkcióban. Valóban más feladatok találnak meg. Általában úgy tekintenek ránk, mint rendező- koreográfusokra, pedig ez így nem kerek. Személy szerint a játék más érzelmeket vált ki belőlem, mint a tánc öröme. Mindkettőt szeretem, és nem szeretnék választani közülük.

 

 varga krisztina 28

 

FAQ Társulat
Mesefolyamok óceánja

 

Játsszák:
Árvai Péter
György Zoltán
Georgita Máté Dezső
Kőszegi Mária
Tóvaj Ágnes
Orbán Borbála

Zene: Georgita Máté Dezső
Díszlet: Molnár Anna, Tárnoki Tamás
Vetítés: Kertész Éva
Asszisztens: Bocskai Virág
Dramaturg: Bodor Panna
Konzulens: Karsai György
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Rendező: Varga Krisztina

 

október 1. Mu

 

süti beállítások módosítása