A Kolibri Színház igazgatóját többek közt a csecsemőszínház hazai indulásáról is kérdezte a Pótszékfoglaló.
"Amikor először szembetaláltuk magunkat azzal, hogy egy nemzetközi projekt támogatásával a szokásosnál hosszabb ideig tudunk egy előadást próbálni, a lehetőségtől mindannyian zavarba jöttünk, megriadtunk. Első ilyen élményünk 2003-ban a Glitterbird – művészet a legkisebbeknek együttműködés keretében létrejött, Toda című bemutatónk volt. Ez a legelső darabunk, amit kifejezetten a csecsemőknek hoztunk létre. Magunk sem tudtuk, mi lesz belőle. Amikor kiderült számunkra, hogy a cél egy kb. fél órás előadás, amit a tervek szerint három évig fogunk próbálni – ez irreálisnak tűnt. Aztán természetesen nem csak ezt az egy darabot próbáltuk három évig folyamatosan, de a hosszú próbafolyamat megteremtette a rálátás, az önreflexió lehetőségét" - mutatott rá Novák János.
Fotó: kolibriszinhaz.hu
A direktor szerint európai és világviszonylatban is újdonságnak számít, hogy egy színház csecsemőknek készít darabot. "Közös munkánkkal új hullámot indítottunk el a világ gyerekszínházaiban. Megtisztelő, hogy ennek az új XXI. századi gyerekszínházi mozgalomnak résztvevői, alakítói lehettünk, lehetünk! Bennünket annak idején először a norvégok, finnek, franciák hívtak egy csapatba. Majd következett a már említett Small Size együttműködés, amit olaszok és németek vezettek, és mind a mai napig ők irányítják. Jelenleg 16 európai társulat munkáját koordinálják. Small Size pályázatunk a legkisebbeknek szóló előadásokat támogatja. Több korcsoportot is felölel: a csecsemőket, tipegőket, kis-, középső-, és nagycsoportos óvodásokat. Korcsoportok szerint változnak a történetmesélés és az színházi interaktivitás formái. Mást jelent a narratíva a félévesek számára, mint amikor rövid meséket állítunk színre a nagyobbak számára. A pár hónaposoknál a színpadi történések nem egy adott mesét illusztrálnak, hanem pusztán önmagukat jelentik, önmagukból teremtenek érvényes színházi világot. A testbeszéd, a mozdulatok ismétlődése, a varázsszövegek, a figyelem irányítása zenével, hangokkal, fénnyel és mozdulatokkal – mindez felér egy színházi alapkutatással. Mi az, ami hat, mi az, ami már a legkisebbeknél is működik. Aztán jönnek a nagyobb, családi színházi mesejátékok – amiben a Kolibri elég nagy utat tett meg jelenlegi repertoárjának kialakításakor. Fontosnak tartottuk, és ma már nézőink is elvárják tőlünk, hogy az értékek megőrzése mellett hangsúlyt helyezzünk a megújulásra, meglepetésekre, tartalmi és formai újdonságok megkedveltetésére" - számolt be a Kolibri igazgatója.
Novák János azt is elárulta, milyen volt az első csecsemőszínházi produkciók hazai fogadtatása. "Mindenki azt gondolta, hogy ez itt valami hatalmas átverés: a Novák már megint kitalált valami marhaságot. Hozzáteszem – mielőtt bárkit kárhoztatnék –, hogy én magam sem gondoltam ezt akkor másképp. Amikor egy tájékoztatón megtudtam, hogy nézőink tényleg 0–3 évesek lesznek, én magam is kétségbeestem színházigazgatóként. Arra gondoltam, lehet, hogy három évig fogunk próbálunk egy darabot, amit aztán közönség híján talán nem is tudunk műsorra tűzni? Korábban négy éves kor alattiak nem látogathatták az előadásainkat. Körülbelül ez volt az a korhatár, amitől kezdve mi a Kolibri Fészekben mesejátékokat játszottunk a kisebb gyerekeknek. A norvégok erre az időszakra nagyon aranyosan emlékeznek: úgy viselkedtem, mint az a hal, amelyik ki akar törni a cekkerből, amikor viszik haza a piacról. De ez hamar megváltozott. Saulusból Paulussá lettem, amikor megmutattak egy általuk készített werkfilmet arról, hogyan néznek végig a legkisebbek, a családok egy csecsemőszínházi előadást. A papák, mamák hogyan támogatják a piciket, megtámasztják, lesik őket, de nem korlátozzák az eltotyogókat, akik előbb utóbb visszatalálnak a szüleikhez, és feszülten, nagy energiával figyelnek tovább. Ilyenkor válnak előadásainkon a felnőttek is a kicsikkel egyenrangú nézővé. A filmben riportok készültek a boldog szülőkkel, akik fülig érő szájjal mesélték, hogy a gyerekük mit vett észre, hogyan reagált a fényre, a ruhára, a zenére, hogyan totyogott a színpadig, majd vissza hozzájuk. A boldog szülőket látva ébredtem rá arra, hogy ez nem csupán a csecsemőkről szól, hanem rólunk is. Rólunk, akik a legkisebbektől megtanulhatunk friss szemmel látni – felnőttként, velük együtt újra megtapasztalni a világ felfedezésének örömét."
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.