Nyílt napot tartanak a Szegedi Nemzeti Színházban

A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik kedden ellátogatnak a kulturális intézmény a Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett nyílt napjára.

 

Évről évre hagyomány, hogy az egyetem Őszi Kulturális Fesztiváljának keretében az új évad elején vendégül látják a színház falai között a város fiataljait. Az eredetileg egyetemisták számára szervezett programon azonban egyre több középiskolás diák is részt vett, így első ízben idén számukra is meghirdették a rendezvényt - közölte Gyüdi Sándor főigazgató.

 

szeged

Fotó: szegeditimelapse.hu


A vendégeket délelőttől a társulat tagjai, valamint színházi önkéntesek vezetik végig a kulisszák mögött, az öltözők, folyósok, hidak, raktárak labirintusán, ahova a nézők amúgy nem tehetik be lábukat.


Az érdeklődők bemutatón csodálhatják meg a Papp Janó tervezte jelmezeket, Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat.


A látogatók nyilvános próbákon ismerhetik meg az alkotás folyamatát. Barnák László színész-rendező irányítása mellett kiderül, miként válik a nyáron a Városháza udvarán bemutatott, Képeslapok a takarásból című zenés játékból kőszínházi produkció, este pedig azt is láthatják a nézők, hogyan készül az operatársulat londoni vendégjátékára Mozart Varázsfuvolájával.


Az eseménydús nap végén Hubay Miklós Néró című egyfelvonásosát játsszák a Nagyszínház balett-termében.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása