Fővárosi színpadokon a soproni társulat

3 előadással szerepel a soproni színház Budapesten október közepén.

Az Álmos legendája táncmű a Millenárison, az Őszi szonáta című színpadi játék a Klebelsberg Kultúrkúriában, A magány változatai – ’56 után címmel Hamvas Béla és Márai Sándor írásaiból készült dokumentumjáték pedig a Vigadóban tekinthető meg.

 

Az Álmos legendája című táncmű október 20-án (csütörtökön) este hét órakor a budapesti Millenáris Teátrumban lesz. Szarka Gyulának, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítójának, Szálinger Balázs József Attila-díjas költőnek és Demcsák Ottó Harangozó-díjas táncművésznek az alkotása az őstörténetről a Sopron Balett előadásában látható. A produkció nyáron Pápán is vendégszerepelt, majd Szarvason az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon díjakban is mérhető sikert ért el. Szarka Gyula zeneszerzői különdíjat kapott az új zenemű megalkotásért. Az Álmos szerepében akkor látható Bolla Dániel a legjobb férfi táncművésznek járó elismerésben részesült. Mindemellett a zsűri a produkciónak ítélte oda a leglátványosabb táncjátéknak járó díjat. A fesztivál eddigi történetében másodszor fordult elő, hogy egy előadás három szakmai díjat nyert.

 

img 5573 92kt

 

Az Őszi szonáta című előadás is vendégszerepel a fővárosban a Klebelsberg Kultúrkúriában október 17-én (hétfőn) este hét órakor. A produkció a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház, a Pesti Magyar Színház és a bécsi Europa Club együttműködésében jött létre. Az Ingmar Bergman szövege alapján készült sikeres bemutató bejárta a Vajdaságot, vendégeskedett nagy sikerrel Komáromban, majd a Pesti Magyar Színházban. A darab meghívást kapott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára is nyáron és novembertől ismét látható lesz Sopronban. A rendező Pataki András, aki a díszletvilágot is kialakította, a jelmeztervező Szélyes Andrea.


A négy szereplőt négy különböző színházi műhely, illetve térség delegálta. Charlotte szerepében az erdélyi színjátszás kiemelkedő képviselője, Farkas Ibolya lép színpadra. Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója Viktort alakítja a színpadi játékban, Helena szerepét Diószegi Imola formálja meg, a soproni teátrumból pedig Molnár Anikó látható Eva szerepében.

 

IMG 9341 copy

 

Harmadik bemutatkozásként A magány változatai – ’56 után címmel Hamvas Béla és Márai Sándor írásaiból készült dokumentumjátékot mutat be a Soproni Petőfi Színház a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán október 20-án (csütörtökön) este fél nyolckor. A szerkesztő-rendező Katona Imre.
A Magyar Művészeti Akadémia Köztestülete „Szó, szín, játék” néven sorozatot szervez a Pesti Vigadóban. Ennek keretében vendégeskedik most a fővárosban a leghűségesebb magyar település teátruma.


A Soproni Petőfi Színház előadása megkísérli, hogy két írói portrét rajzol meg párhuzamosan. Egymás mellé helyez két, egymáshoz nagyon hasonló és mégis meglepően különböző arcot. Két alkotót idéz meg, két elkötelezett és etikus embert, akik a kényszerű döntések útvesztőiben a legnehezebbet, s talán az egyetlen lehetséges megoldást választották. Az igaz ember számára az egyetlen elfogadhatót. Valamire ugyanis nemet mondtak. S amire nemet mondtak, azt egészében is megtagadták.

 

IMG 9324 copy


A külső és a belső emigráció pozíciói jelennek meg Márai és Hamvas személyesen is megszenvedett állásfoglalásaiban. Az előadás egyfajta fiktív dialógust hoz létre a művek, naplórészletek és tanulmányok részleteiből, melyben a két alkotó meglátásai összecsapnak. Olykor egymás mellett beszélve, olykor ütközve, de akaratlanul is egymást erősítve tárulnak fel befolyástól mentes ítéleteik, hiteles tanúvallomásaik egy történelmi eseménysor kapcsán, melynek magvában az október 23-án kirobbant népfelkelés áll. A produkcióban Ács Tamás és Papp Attila szerepel.

 

süti beállítások módosítása