Mészáros Máté táncművész: "Külföldön nem luxus színházjegyet venni"

23 éves volt, amikor a Szegedi Kortárs Balettet és Magyarországot hátrahagyva egy norvég társulathoz szerződött, majd 7 éven át volt a világhírű belga Ultima Vez társulat tagja.

2014 ben készítette el Hinoki című első egész estés koreográfiáját, amelyet a Trafóban mutattak be. Mészáros Máté számára az a legfontosabb, hogy nézőivel és persze táncosaival sikeresen kommunikáljon. A Táncélet kérdezte.

A kérdésre, kint más-e a kortárs tánc pozíciója és a közönséggel való viszonya, mint Magyarországon, Mészáros Máté úgy felelt:
“Teljesen más, annyira beépült a kulturális hozzáférésbe, hogy nem kérdés, elmegyek-e kortárs táncot nézni. Szerintem ez a színházaknak és a struktúráknak is köszönhető, jó 25 éves munkával érték el, hogy mostanra ilyen szinten van” – nyilatkozta a táncművész.

“Nagyon sok olyan előadás van, ami a fiatalokat célozza meg, de nem leegyszerűsített formában, hanem kifejezetten számukra érdekes dolgokat vonultat fel. Ez egy jó módja annak, hogy az ember közönségbázist építsen. Persze ott is a művészethez közel álló emberek mennek el előadásokat nézni, de ha 600 férőhelyes színházat nyolcszor egymás után meg lehet tölteni, akkor biztosan nem csak szakmabeliek. De nyilván Belgium ennek egy specifikus része, hiszen hatalmas energiát fektettek a kortárs táncba a 80-as és 90-es években, és ennek már megvan a gyümölcse. Ez itthon nem volt meg, csak egy finom átfolyás, ami viszont nem célzott meg túl széles réteget. A belga kortárs tánc egy nemzeti produktum, hiszen az ország egyik legismertebb terméke. Franciaországban is viszonylag nagy bázist érdekel, Hollandiában egy kicsit visszaszorult, Norvégiában is meg tudják tölteni a színházakat. Ez valahol biztosan összefügg azzal, hogy külföldön nem luxus színházjegyet venni. Nem luxus 2-3 ezer forintot kiadni egy jegyért, ami itthon igenis problémát tud jelenteni. Nem megyek el öt előadást megnézni egy hónapban, hanem lehet, hogy csak egyet, azt pedig óvatosan választja ki az ember. Ez nem jelenti azt, hogy itthon drágák a jegyek, csak más az életszínvonal” – tette hozzá Mészáros Máté, akit arról is kérdeztek, milyen a viszonya a nézőkhöz, mit szeretne, hogyan kapcsolódjanak ahhoz, amit színpadra visz.

“Nálam ez egy nagyon egyszerű stratégia. Mindig, amikor darabot készítek, tudom, hogy ezt nem magamnak csinálom, hanem első körben a nézőre gondolok. Amikor a témafelvetésen vagy a művészeti probléma keresgélésén vagyok rajta, akkor is azzal szoktam foglalkozni, hogy mi az, amit mindenki tud értelmezni. Nem feltétlenül intellektuálisan, hanem érzelmi vagy egy spontán befogadói szinten. Ezért szoktam olyan témát választani, ami bár engem érdekel, de számodra vagy a nézők közül akárki számára értelmezhető. Olyanfajta nyitottság vagy hozzáférési pont ez, ami bázis lehet a közönség felé. Az szokott foglalkoztatni, hogy hogy vissza tudok-e bontani egy problémát arra a szintre, ami aztán tényleg mindenkit megérint. Ezt nagyon egyszerűen szoktam tesztelni. Szegeden, ahol a házam van, nagyon sok öreg, nyugdíjas korú ember lakik körülöttem, és velük is szoktam erről beszélgetni. Ha ők is tudnak kapcsolódni a témához, akkor tudom, hogy működni fog. Érdemes egy ilyen nagy generációs lépést megtenni, egy 70-80 éves emberrel beszélgetni arról, hogy mi az elmúlás vagy az újjászületés, és ha ő is nyitott rá, vagy hozzá tud szólni, akkor talán érdekes tud lenni egy 20-30 éves számára is. A darabok készítésénél is megpróbálok olyan szintű kommunikációt kialakítani, amiben nincs szükségi rendszer, hogy neked tudnod kell ezt és ezt ahhoz, hogy élvezd az előadást. Számomra inkább az emocionális kapcsolat fontos. Azt hiszem, a Hinokinál ez sikerült” – fejtette ki Mészáros Máté.

A teljes interjút itt olvashatja.