Arkagyina, másképp - Interjú Györgyi Annával és Kiss Csabával

Kiss Csaba Nappalok és éjszakák című sirály-játékának tatabányai ősbemutatója kapcsán a szerzővel és az Arkagyinát alakító Györgyi Annával készült interjú.

Honnan jött az ötlet, hogy éppen Csehov Sirályát gondolja tovább és ír belőle darabot?

Kiss Csaba: A felkérés Crespo Rodrigótól, a Jászai Mari Színház igazgatójától érkezett. Azt mondta, nagyon érdekelné őt egyfajta játék a Sirállyal, egész pontosan a harmadik és a negyedik felvonás között eltelt, hiányzó két évvel. Az ötlet nagyon megtetszett, jóllehet, első hallásra szentségtörésnek tűnt, hiszen a Sirály remekmű és megvan az oka, hogy miért hiányzik éppen az a két év a darabból. Ugyanakkor az is felkeltette az érdeklődésemet, hogy éppen a Sirállyal és nem valamelyik másik Csehov darabbal tesszük mindezt. A Sirály ugyanis az egyetlen olyan műve a szerzőnek, amelyben valaki elindul, hogy az álmait megvalósíthassa. A Csehov darabok többségében a szereplők mind annak az életnek a kárvallottjai, amit élnek, a Sirályban ezzel szemben Nyina azt mondja, el kell mennem, hogy utána járhassak a szerelmi és színésznői álmaimnak. Már a darab ötletének felmerülésekor is azt gondoltam, ennek a lánynak a kudarca mindenképpen megér egy külön történetet. Nagyon szeretem Csehovot, korábbi munkáim kapcsán mind a magánéletével, mind a műveivel rengeteget foglalkoztam, de bármennyire megtetszett is Crespo Rodrigo felkérése, arra kértem, adjon nekem két hónapot. Szerettem volna körbejárni ezt a témát és megbizonyosodni arról, tudok-e minderről egy érvényes darabot írni. Abban már a legelején biztos voltam, ha nem tudok a Sirályhoz valamilyen érvényes igazságot hozzátenni és nem születik ebből egy olyan stíljáték, ami akár Anton Pavlovicsnak is tetszene, akkor inkább hagyjuk, maradjon ez csak egy ötlet, amiből nem született darab.

Mikor érezte úgy, megvan, az ötletből új darab fog születni?

Kiss Csaba: Egy hónap alatt elkészültem három felvonás vázlatával, akkor éreztem azt, hogy ebben már benne van egy egész estés előadás lehetősége. Egyébként négy felvonásosra terveztem a darabot, egyfajta tisztelgésként Csehov előtt, hiszen ő is mindig négy felvonásban írta meg színpadi történeteit. Ami a munka ezen fázisában talán a legfontosabb alapkérdés volt számomra: egy posztcsehoviánus darabot írjak, amiben megpróbálom a csehovi stílus legtöbb jegyét leutánozni vagy pedig egy kortárs darabot, amelyben mai figurák jelennek meg csehovi mezben. Nagyon érdekes út volt számomra ráérezni arra, hogy műfajilag a Nappalok és éjszakáknak melyik irány felel meg inkább.

Mindkét alternatíva érvényes megoldás lehetett volna. Mi alapján döntött?

Kiss Csaba: Abból igyekeztem kiindulni, hogy mi Csehov lényege. Ő valójában egy drámaírónak álcázott prózaíró, ugyanis a szereplők folyamatosan történeteket mesélnek a műveiben, lényegében olyan, mintha egy csomó novellista gyűlt volna össze. Ezt ő maga is büszkén vallotta barátjának, Szuvorinnak írt levelében. Csehov hősei között viszonylag kevés az effektív drámai párbeszéd, a figurák többnyire kisebb történetek elmesélésével beszélgetnek egymással és ezek a történetek azok, amelyek igazából drámainak nevezhetők a darabjaiban. Tudtam azt, ha megtalálom a Csehov figuráihoz köthető történeteket, ha ezekről a szerepekről sikerül érvényes titkokat felfedeznem, akkor az olyan stílust hoz magával, amely nem külső jegyeiben csehovi, hanem pontosan a lényege alapján, azaz, ahogyan belülről építkezik. A másik szempont, amit folyamatosan szem előtt akartam tartani, az volt, akkor lesz igazán bravúros a Nappalok és éjszakák, ha nem puszta kitaláció, amit írok, hanem finom szálakkal kötődik Csehov életéhez, mint ahogyan egyébként a Sirályban is bőven találhatóak önéletrajzi elemek. Annak idején a Csehov szerelmei című előadás kapcsán több kötetnyi levelezést elolvastam, ilyen formán nagyon sokat megtudtam Csehovról, az emberről. Jártam Melihovóban, ahol élt és ahol a Sirályt írta, „játszottunk” azon a kanapén, ahol a darab korrektúráját javította. Tele vagyok olyan „szent csehovi élményekkel”, amelyek mind segítettek abban, hogy a darabom ne puszta fikció legyen. Lényegében úgy dolgoztam, ahogyan a zenészek a stílusvariációkkal bánnak: vesznek egy Liszt témát és egy másik kor logikája, színpadi nyelvezete alapján eljátszanak azzal a motívummal. A Nappalok és éjszakákat kortárs magyar darabnak tartom, játék egy csehovi témával. Miközben a darab szerkezete olyan, hogy ha folyamatosan játszanánk, azaz három felvonás Csehov - négy felvonás Kiss Csaba - egy felvonás Csehov, tehát nyolc felvonásban eljátszanánk az egész történetet, akkor igazából nem találnánk benne törést. A Nappalok és éjszakák tökéletesen beleilleszkedik a Sirályba, ott fejeződik be, ahol Csehov történetének negyedik felvonása elkezdődik.

Mikor találkozott először a Nappalok és éjszakák szövegével? Mikor mutatta meg Önnek Kiss Csaba?

Györgyi Anna: Csonka állapotában kétszer megmutatta Csaba az készülő darabot, még fésületlen volt a szöveg. Elolvastam, nagyon izgalmasnak tartottam, nagyon tetszett az anyag, ahogyan már az ötlet is, amikor Csaba elmesélte, mivel kereste meg őt Crespo Rodrigo. Egyébként mindig megmutatja nekem, ha ír valamit, függetlenül attól, közös munkáról van-e szó. Azt hiszem, ez mindkettőnknek fontos, de azért ne gondolja azt, hogy mi otthon csak a színházzal foglalkozunk, hogy a kettőnk közös élete csak ekörül forog. Csaba ír, rendez, én játszom, bizonyos helyzetekben együtt dolgozunk, de otthon pont olyan praktikus családi dolgokkal foglalkozunk, mint bárki más.

Az mennyire befolyásolta írás közben, hogy tudta, kik fogják játszani az ősbemutatót?

Kiss Csaba: Nagyon erősen befolyásolt. Ezek a legjobb fajta felkérések, amikor előre tudom a készülő darab szereposztását és a színészek személyisége ott lebeg előttem. De úgy gondolom, ez a legizgalmasabb a színészek számára is, hiszen a megírt szerepekben benne van a tudásom róluk. Az pedig meglehetősen ritka színházi pillanat, amikor a színész azt érezheti, hogy „ő az a kéz, amelyre a kesztyűt varrták”.

Mennyire lett Önre szabva Arkagyina karaktere?

Györgyi Anna: Azért ez a nő teljesen más, mint én. Egyáltalán nem így intézem a dolgaimat az életben, ahogyan ő. Azt hiszem, Csaba arra gondolt, hogy én ezt megtudom majd csinálni úgy, ahogyan ő íróként elképzelte és ahogyan rendezőként szeretné. Kívülről nézve az bizonyára sokkal érdekesebbnek, romantikusabbnak tűnik, hogy van egy író, egy rendező, aki darabot ír és egyébként az egyik szerepet a feleségének szánja. Azért ez belülről megélve sokkal prózaibb dolog. Ugyanakkor viszont az nagyon izgalmas számomra, hogy a Nappalok és éjszakák minden egyes mondatában, kis részletében benne van Csaba élete, a tapasztalásai, a fájdalmai, a nőkhöz való viszonya, ahogyan gondolkodik a világról, olyan dolgok, amik megtörténtek vele, velünk és ezen keresztül az életünk részévé váltak. Dorn azt mondja Arkagyinának a darabban: „Olyan a maga gonoszsága, mint a gesztenyeméz.” Pontosan tudom, hogy a gesztenyeméz honnan jött, mennyiben része az életünknek, mit jelent Csabának. Ebből az aspektusból nézve persze sokkal izgalmasabb az a helyzet, ahogyan egy darab születik, hiszen közöm van Csaba életéhez és ezen keresztül azokhoz az élményekhez, amelyek hatással vannak az írásaira, most éppen a Nappalok és éjszakákra, amiben én is játszom.

Mennyiben előfeltétele annak, hogy a Nappalok és éjszakákat megértse valaki az, hogy ismeri-e a Sirályt?

Kiss Csaba: Nagyon fontos volt számomra, hogy olyan darab szülessen, amit a Sirály ismerete nélkül is pontosan érteni lehet. Ha valaki nem olvasta vagy nem látta Csehov művét és beül a Nappalok és éjszakákra, akkor is teljes élményt kell, hogy kapjon. Az például, hogy Arkagyina Trepljovval való viszonya hogyan alakul, önmagában is érvényes, önálló történet lett a darabban, hozzátéve, igazán most válik érthetővé, miért viselkedik úgy Arkagyina a fiával, ahogyan azt a Sirályban láthatjuk. Nagy titok Csehovnál, vajon miért nem szereti Trepljovot az édesanyja? A válasz lehetne egyszerűen annyi, hogy csak. Vannak olyan nők, akik valahogy nem találkoznak a saját gyerekükkel, azt hiszem, mindannyian láttunk már ilyet. Csehov ezt a dolgot fájdalmassá teszi, de az okokról nem beszél, csak a végeredményt mutatja meg. A Nappalok és éjszakákban mindez Arkagyina egy monológjában fogalmazódik meg, amit ráadásul hall a fiú is, így szembesülve azzal, miért idegenkedik tőle annyira az édesanyja. Egy másik jelenetben Arkagyina hosszasan beszél Trepljov apjának haláláról és arról, mit okozott ez az ő életében. Megértjük azt, ami Csehovnál egy mondat erejéig van csupán felvillantva, amikor Trepljov azt mondja: „Apám is csak kijevi polgár, holott ő is híres színész volt.” Én szerettem volna egy kicsit ezt a színészt is körbejárni, ki volt, mit csinált, hogyan halt meg és ennek milyen hatása volt a színésznő életére. Nincs tehát szükség arra, hogy ismerje valaki a csehovi előzményeket, de ha mégis ismeri, akkor a Nappalok és éjszakák előadása közben kaphat egyfajta választ azokra a kérdésekre, amelyeket Csehov feltesz a Sirályban. Egyértelmű, hogy nem akarom azt állítani, az egyetlen igaz válasz ezekre a kérdésekre az, ahogyan én fejtettem meg ezeket a viszonyokat. Ha úgy tetszik, a Nappalok és éjszakák egy ajánlat a néző számára, egyfajta megfejtése Csehov történetének. Játék.

Kiss Csaba, az író viszonya Csehovval azt hiszem, egyértelmű. Hogyan alakult az Ön és Csehov kapcsolata?

Györgyi Anna:Játszottam Kulka Jánossal a Csehov szerelmei című előadást, amely nem önálló Csehov darab, a szerző levelei alapján született, aztán A szerelmes halat Bán Jánossal és Mihályfi Balázzsal, ez az előadás Csehov kilenc novellájából készült. Az egyetlen színdarab a pályámon, amit valóban a szerző írt, az a Sirály, Arkagyinát játszottam Miskolcon. Azt kell, mondjam, sok szerep kimaradt és nagyon hiányzik, mert igazán közel áll hozzám Csehov világa. Úgy gondolom, hihetetlenül emberi. Valahogy azt látom, hogy a mai színház megpróbál mindenkit egyfajta skatulyába dugni, figurák állnak a színpadon, akik vagy csak ilyenek vagy csak olyanok, egydimenziósak. És én ezt nagyon nem szeretem. Az ember egyedi teremtmény és Csehov ezt zseniálisan érzékelteti. Az ő karakterei nagyon összetettek és valahogy mindig szerethetőek, mert képes rámutatni arra, ha kicsit távolról nézel valakit, mindenkiben lehet találni valami szerethetőt és akkor lehet, hogy meg is tudod bocsátani, amit tesz. Szeretem azokat a színpadi helyzeteket, amiken sírva lehet nevetni és Csehov ezekhez nagyon ért. Hozzá hasonlóan én is szemlélődő típus vagyok, nem vagyok közéleti, harcos, szeretem a háttérből nézni a dolgokat, elég markáns véleményem van mindenről, de ezt csak kevesekkel osztom meg. Az a szemlélődő, emberi mód, ahogyan Csehov látja és leírja a világot, nagyon közel áll hozzám.

Mitől lett a Nappalok és éjszakák csehovi történet?

Györgyi Anna: Pontosan attól, amiről az imént beszéltem, illetve attól, ahogyan erre Csaba ráérzett, ahogyan például a Csehovra jellemző módon képes volt érzékeltetni, Arkagyina nem egy szimpla szörnyeteg. A Nappalok és éjszakákban tökéletesen látszik az, ami Csehov darabjaiban is. Elképzelhető, hogy egy ember szélsőséges, hogy úgy gondolod, nem igazán szeretnél hozzá közel kerülni, hogy megvan róla a véleményed és az nem éppen pozitív, mégis pontosan érzed, van benne még valami, amit ha képes vagy érzékelni, rájössz: Arkagyina egy szerencsétlen ember. Az az emberi látásmód, amiből Csehov fogalmaz, jellemzi Csabát is, ahogyan kibontja a darabban, miért ilyen ennek a nőnek a kapcsolata a fiával, miért nem szereti Trepljovot. Akinek van gyereke, pontosan tudja vagy el tudja képzelni, milyen iszonyatos és feldolgozhatatlan érzés lehet, ha a gyerek nem úgy „sikerül”, ahogyan szerettük volna. Mindenki szeretne a gyerekével dicsekedni, de legalábbis büszke akar lenni rá. És ha ez nem jön össze? Arkagyinának pedig nem jön össze! Tökéletesen értem ebben a nőben ezt a fájdalmat, amit ő egyébként megpróbál elsöpörni.

Az imént említett miskolci Sirály közös élmény, hiszen azt az előadást is Ön rendezte. A Nappalok és éjszakák kapcsán mennyire érdemes foglalkozni ezzel?

Kiss Csaba: A mi kettőnk viszonya Annával, mint rendező és színésznő abból a szempontból érdekes, hogy én vagyok az az ember, aki rendre osztok rá olyan szerepeket is, amiket senki másnak nem jutna az eszébe. Anna Karenina, Blanche, Marquise de Merteuil mind ilyenek voltak és Arkagyina is ezek közé a szerepek közé sorolható. Valószínűleg nagyon kevés rendező gondolna arra, hogy egy ilyen őszinte típusú nőre, mint Anna, egy olyan vérbeli dívát osszon, mint Arkagyina. Ugyanakkor nagyon hiszek abban, hogy a mi közös munkáink egyik előrevivő eleme éppen ez, annak ellenére, hogy Anna ezeket a helyzeteket általában megszenvedi és nagyon keményen kell megdolgoznia azért, hogy hitelessé tegye az ilyen típusú karaktereket. Ha össze kéne hasonlítanom a miskolci és a tatabányai előadást, röviden azt mondanám, ez az Arkagyina az övé, a korábbi nem igazán volt az. Elsősorban azért, mert ebbe a szerepbe beleírtam azokat a mozgatórugókat, amelyek Györgyi Anna számára eljátszhatóvá teszik a szerepet. Csehov Arkagyinája sokkal inkább a külsőségekre épül. Véleményem szerint ez az oka annak, hogy nincsenek igazán nagy Arkagyina alakítások. Egy tiszta nőt jóval egyszerűbb megérteni. Egy a boldogságáért bármilyen eszközt bevető asszonyt sokkal nehezebb. Pontosan azért, mert visszariadunk attól, mennyire manipulatív, hogy milyen fogásokkal dolgozik, miközben egyébként semmi mást nem csinál, mint a férfiakról való ismereteit használja. Az életben ezeket a küzdelmeket látom folyamatosan. Csehov az ő Arkagyinájába viszont ezt igazából nem írta meg. Megírta a dívát, a nagy moszkvai színésznőt, a korosodó asszonyt, de azt, ami miatt ez a nő szerethető, nem. Azt igyekeztem Anna számára tökéletesen megírni, hogy mit lehet szeretni ebben a karakterben. Ez a nő - ahogyan Csehovnál - a Nappalok és éjszakákban is bonyolultabb eszközöket használ a saját életében, mint Anna az övében, de sokkal érthetőbb és eljátszhatóbb a számára. Úgy gondolom, a korábbi Arkagyina inkább csak egy figura volt, amit nem igazán tudott megszeretni.

Néha előfordul, hogy egy színész ugyanazt a szerepet két, esetleg több rendezésben játssza el, az már kevésbé tipikus, hogy két darabban tegye ugyanezt. Mennyiben segítette a jelenlegi próbafolyamatot a korábbi Arkagyina?

Györgyi Anna: Megmondom őszintén, semennyire. Ahogyan Csaba is utalt rá, úgy érzem, a miskolci Arkagyina nem volt jól sikerült, szerencsés szerepformálásom, nagyon a felületét kapargattam és pont odáig nem jutottam el vele kapcsolatban, ami igazán izgalmas ebben a nőben. A harmadik felvonásbeli Arkagyina – Trepljov jelenet viszont nagyon szerettem, azt gondolom, sikerült jól megcsinálnom, de ezen kívül inkább technikailag próbáltam megoldani a szerepet. Nem pusztán emiatt, egyébként sem gondolkodom azon, mi a kapcsolat a két darab és a két szerep között. Számomra a Nappalok és éjszakák egy önálló, új darab, egy mai szöveg. Elkezdtem próbálni egy nőt, de nem foglalkozom azzal, hogyan illeszkedik majd ez az alakításom a korábbihoz. Minden szerepemnek tiszta lappal indulok neki, mintha most kezdeném a pályát. Az elején nem tudom, mit kezdjek vele, kínlódom, keresgélek, aztán jön egy felfutás, ami után mindig mélypont következik, teljesen elveszítek mindent, amit addig elértem a szerepben, akkor valamitől – mondjuk, bejön egy jelmez vagy kellék – egyszer csak visszatalálok vagy felfedezek valami teljesen újat. A mai próbán például feltettem egy lila rúzst az egyik jelenethez és ez segített, egyszerűen más lettem tőle, mint addig. Ez csak egy érzés, nehéz megfogalmazni.

Mit várnak az előadástól?

Györgyi Anna: Nagyon szeretném, ha a nézők sokat nevetnének! Ez az előadás bizonyos pillanataiban pont annyira mulatságos, mint amennyire drámai. A pattanásig feszített, felfokozott érzelmek, a nagy szerelmek, azok a dolgok, amiket mindannyian pontosan ugyan így művelünk az életben, a legdrámaibb pillanatokban tudnak a legmulatságosabbak lenni. De szeretném azt is, ha meghatódnának a nézők, amikor magukra ismernek, mert azt hiszem, mindenki kap majd egy olyan szeletet, amit hazavihet magával ebből a történetből. Akit megcsaltak, vagy aki éppen megcsal, aki őrlődik két ember között, aki hiába fut a másik után, aki reménytelenül szerelmes, miközben tudja, hogy semmi értelme, akinek nem jó a viszonya a gyerekével – ezek mind mai, nagyon is élő problémák.

Kiss Csaba: Én lepődtem meg magamon a legjobban, amikor az egyik próbán, éppen a gyerektemetés jelente ment, elkezdtem hangosan röhögni. A legkellemetlenebb típusú, ugyanakkor a legőszintébb nevetés volt. Azt hiszem, a csehovi nevetés éppen ilyen. Csehov mindig a tragédián nevet és nevettet, odáig tudja fokozni a tragikumot, hogy már csak röhögni lehet rajta és ami a legfontosabb, őszintén. Ha én ezt néha egy-egy jelenetben elő tudnám csalni a nézőkből, nagyon boldog lennék! Hogy megírtam a Nappalok és éjszakákat, természetesen nem jelenti azt, a jövőben más írók műveivel teszem majd ugyanezt. Ez egyszeri lehetőség volt. Azt viszont el kell mondanom, hogy az út, amit a darab megírása közben bejártam, hihetetlenül izgalmas és megtermékenyítő volt számomra, átmosta a tudásomat Csehovval kapcsolatban, remek érzés volt alkotó módon foglalkozni ezzel az emberrel. Ha ebből az élményből is elvisz magával valamit a közönség, akkor nem hiába született meg a Nappalok és éjszakák!

Szerző: Gyenge Balázs