Amerikában is debütál Tilla filmje, a Tiszta szívvel

A patinás chicagói nemzetközi filmfesztiválon lesz először látható az Egyesült Államokban Till Attila mozifilmje, mely az Európai Filmdíjakért és Magyarország hivatalos Oscar nevezettjeként az Amerikai Filmakadémia díjáért is indul.

 

52. alkalommal több mint 140 kurrens játékfilmmel a műsoron és a legnagyobb sztárok részvételével rendezik meg a napokban Chicagóban a mozi nagyszabású nemzetközi ünnepét, mely az Egyesült Államok elsőként alapított nemzetközi filmfesztiválja.

 

tisztat

 

Az „Új rendezők” versenyprogramban lesz Till Attila Tiszta szívvel című akcióvígjátékának az amerikai premierje október 15-én Stalter Judit producer részvételével. Az első és második filmeket felvonultató tekintélyes válogatásba mindössze 15 alkotás kapott meghívást.

 

A rövidfilmek versenyében Tóth Luca Superbia című animációja indul, melynek Cannes-ban volt a világpremierje.

 

A chicagói premiert követően a Tiszta szívvel-t műsorra tűzi Izrael rangos filmes eseménye, a haifai filmfesztivál, majd az ausztrál premierre is sor kerül a Canberrában október 27-én kezdődő és idén 20. jubileumát ünneplő szemlén. Az európai bemutatók sora a leideni filmfesztiválon folytatódik Hollandiában, majd a franciaországi Arras seregszemléjén november elején.

 

Till Attila második játékfilmje, a Tiszta szívvel akcióvígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatában állnak.  

süti beállítások módosítása