Mit rejtett Mensáros forradalmi naplója? - Szélfútta levél Debrecenben

Az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját a Szélfútta levél című színdarabbal, a Debrecenben történtek felidézésével ünnepli a Csokonai Színház. A premier október 14-én, a díszelőadás október 23-án lesz a nagyszínpadon.

A darab felidézi azt, amikor 56-ban a debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt, majd jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve vonultak a Simonyi úton át a Kossuth térre. Közülük néhányan még életben vannak, őket filmbetétekben jeleníti meg az előadás. A cselekmény fő vonala Mensáros László ’56-os szerepéről szól, hiszen ő volt a Forradalmi Bizottmány elnöke, aki óvta a színház társulatát a túlkapásoktól, a felesleges vérontástól, mérsékletre intett. Később mégis perbe fogták és elítélték: kihallgatását és tárgyalását a jegyzőkönyvek idézik meg. Mensáros a börtönben színházi esteket szervezett a szintén ott raboskodó Darvas Ivánnal. A börtönszínházi történetek Tolnay Klári emlékezéseiből ismertek. Mensáros és Darvas története a 301. parcella avatásán ér véget. 

Fotó: Máthé András

Tolnay Klári szerepében Kubik Annát, az idős Mensároséban Szilágyi Tibort láthatja a közönség. A színdarabot Mensáros naplója és emlékezési alapján Falusi Márton írta, Csikos Sándor állította színre.

Falusi Márton Mensáros naplója és emlékezései alapján írta a darabot: „Számomra a dráma írói tétje: Mensáros László forradalmi szerepvállalásáról és meghurcolásáról úgy kell „mesélnünk”, hogy az irodalmi mű Mensárosa nem azonos a néhai színésszel, mégsem adható a szájába olyasmi, ami a néhai színésztől idegen lett volna. Nincs szükségünk mesterkélt színpadi fogásokra az „elbizonytalanítás” kedvéért: a diktatúra mindent és mindenkit elbizonytalanított önmagában, hozzá viszonyítva – mégpedig hozzá kellett viszonyítani – a művészet és a hit, az egyén és a hívő közösség tagja egyaránt megalázó alkupozícióba kényszerült. Megkönnyítette a dolgomat Mensáros filozofikus, sőt önelemző lelkialkata. Naplója a pallérozott elméjű, könnyed stílusú magyar emlékiratírók sorába emeli. Ezen kívül a szabadon és gondosan kimunkált pódiumműsorok a művek által a színész hitvallásáról is árulkodnak. Aztán kézbe vettem Ablonczy László Mensáros-kötetét, amelynek címe – „Szélfútta levél…” – egyszersmind az előadás címe is. De a pályatársak visszaemlékezései, sőt a kulturális emlékezet megbízhatatlan, ámde hivatalos letéteményeseként a periratok sem hagyhatók figyelmen kívül ilyen esetben…. A Szélfútta levél című dráma talán nem is egy kiemelkedő egyéniség életét viszi színre, inkább azzal a kérdéssel szembesít, hogy Ezerkilencszázötvenhatnak a lassacskán megállapodó történelmi sodrásán túl vajon létezik-e közös emlékezete.”

Fotó: Máthé András

Mensáros László 1926. január 26-án született. 1945 és 1948 között volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója. Családi származása miatt rúgják ki a főiskoláról, édesanyját internálják. Illegális határátlépés kísérlete miatt már fiatalon megismerkedik a börtönnel. A börtön után egy ideig a Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Néphadsereg Színháza egyszerű statisztája. 1952-től 1957-ig a debreceni Csokonai Színház tagja. Téri Árpád igazgató a csapnivaló káderlap ellenére is befogadja Debrecenben, róla Mensáros haláláig őszinte elfogódottsággal nyilatkozott. A színész szinte belesodródik az 1956-os forradalom debreceni eseményeibe. Alkatilag nem forradalmár és nem vezéregyéniség; a társulati üléseken mégis keményen föllép az erkölcsös cselekvés jegyében. Ünnepelt színészként indul ellene a hosszú büntetőeljárás.

Kisstílű bosszúállók, féltékenyek és megfélemlítettek tanúskodnak hamisan a vádlott terhére. A megtorlás azonban másokat is utolér; Mensáros a börtönben találkozik Darvas Ivánnal, akivel hamarosan színjátszókört szerveznek. Tolnay Klári viszi be a megrendelt szövegkönyveket az előadásokhoz, s ő tisztítja odakint két elítélt színészpartnerének alsóneműjét. A vallásos neveltetésű színész fizikai szabadságától megfosztva részesülhet a hit igazi adományában. Az együvétartozás magasztos élményét egy titkos, börtönbéli szentgyónás alkalmával, valamint a 301-es parcella avatásán tapasztalta meg.

A börtön után 1961 és 1964 között Szolnokon érett tovább művészete: szerepek garmadát játszotta el. 1964-ben került újra s immár végérvényesen a Madách Színházhoz, oszlopos és meghatározó tagja lett a társulatnak, nem csupán 1984-es nyugdíjaztatásáig. Színpadi szerepeiben mindent eljátszott, amiről színész álmodhat. Klasszikus és modern darabokban, világirodalmi és magyar művekben hódította a közönséget, ahogy ő mondta: „a közlés izgalmával”.

Fotó: Máthé András

Csikos Sándor rendező főiskolai évfolyamtársát, Szilágyi Tibort „álmodta meg” az idős Mensáros szerepére. Szilágyi elsős gimnazista volt 1956-ban, személyes emlékei vannak a Budapesten történtekről. Emlékeit versben írta meg. A debreceni felkérést örömmel fogadta. „Speciális helyzetben van város és a színház, hisz egy kiemelkedő színészegyéniség, Mensáros László személyén és sorsán keresztül emlékezhet meg a 60. évfordulóról, s mutathatja be a debreceni forradalmi eseményeket. Laci itt töltötte a fiatal, pályakezdő éveit, s képességei okán hamar országos hírű színész lett. Tisztességgel részt vett a színház forradalmi bizottmányában, beválasztották a városi bizottságba is. Semmiféle erőszakos megnyilvánulása nem volt, s helyi nyomásra, irigységből, szakmai féltékenységből, magukat mentésből börtönbe juttatják. Azért kap 2 év 2 hónapot, hogy ne kerüljön amnesztia alá. Szerencsére voltak, akik nagyon tisztességesen kiálltak Mensáros mellett: Blum Tamás karmester, Vámos László és még sorolhatnám, ami több is volt tisztességnél: bátorság volt. Persze nem segített semmit, mert egy példastatuáló koncepciós per volt a Mensárosé. A fiataloknak mondtam, hogy a darab több mint emlékezés, mert egy üres térszínpadon, igazi szituációkban, 2-5 perces jelenetekben sorsokat létrehozni, felér egy másoddiplomával.

Szilágyi Tibor a Szélfútta levél mindhárom színész szereplőjével játszott színpadon vagy filmben. „Mensáros László igazi intellektus, művelt ember volt. Távol állt tőle mindenféle erőszak. Az emberben, a tisztességben hitt. Boldog volt, hogy visszakerülhetett a pályára, s lelkileg, emberileg és vallási szempontból is felül tudott emelkedni a sérelmeken. A leggyalázatosabb feljelentőknek is megbocsátott, és óriási emberi nagyságra vall, hogy Nagy Imre újratemetése után úgy mesélte el azt az élményét, hogy ott állhatott a koporsónál, hogy a miniszterelnökéhez képest az ő életében nem is történt semmi. Darvas Ivánnal a Víg Színház tagjai voltunk, 15 éven keresztül, sok közös darabban játszottunk. Tolnay mind kettejükhöz kötődött érzelmileg is. Darvas felesége a börtönévek alatt és aztán Lacival élt. A visszaemlékezései hanganyagából kiderült, hogy mennyire tisztelte Mensáros hitét. Nagy szerencsém, hogy mindhármukkal játszhattam. Többek lettünk tőlük.”