Ismét Kortárs Magyar Táncfesztivál Berlinben

A decemberi fesztivál kilenc táncelőadás mellett idén egy kiállításnak, két tánckurzusnak és egy kapcsolatépítő tréningnek is helyet ad majd a német fővárosban.

 

2016. december 5-11. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a berlini Magyar Kortárs Táncfesztivál. A rendezvény lehetőséget teremt a hazai magyar tánctársulatok számára a berlini közönség és a nemzetközi szakma előtti bemutatkozásra. Idén hat magyar társulat/egyesület lép színpadra, emellett két  technikai-önismereti tánckurzussal és egy kapcsolatépítő tréninggel várja az érdeklődőket a III. Magyar Kortárs Táncfesztivál szervező csapata – a berlini Dock11 Stúdióba és a Povverába.

 Hello Zombie Gyorgy Jokuti

Fotó: Jókuti György

 

A fesztivált Fehér Ferenc Helló, Zombi című előadása nyitja. A sikeres autodidakta táncművész és koreográfus hűen saját formavilágához, állatias mozdulatvilága és harcművészeti elemek adaptációjával dolgoz fel aktuális mindennapi kérdéseket. A fesztivál második és harmadik napján is látható lesz az It Comes it Goes című előadás Somló Dávid és Vass Imre rendezésében-előadásában, amelynek helyszíne a berlini Povvera. Előadásukban a zene és a mozgás viszonyát, a változások természetét és az ismétlés nézőre gyakorolt hatását vizsgálják. A harmadik nap az L1 Egyesületé. Négy produkcióval várja az érdeklődőket az 1998-tól aktív társulat, Ladjánszki Márta, Koronkai Zsolt, Varga Zsolt, Kovács Emese, Valencia James és Herold Eszter főszereplésével.

 

 Sea Lavender Csaba Meszaros

Fotó: Mészáros Csaba

 

A fesztivál negyedik napján Szabó Réka társulata, a Tünet Együttes mutatja be Sóvirág című előadását a Dock 11-ben. Az előadás Fahidi Éva, egy 90 éves holokauszt túlélő és egy fiatal táncosnő, Cuhorka Emese duettjében mutatja be kettejük világának különbségeit és kapcsolódási pontjait. Közös nyelvük: a tánc. A rákövetkező napon a 2014-ben Lábán Rudolf díjra jelölt A szerelem természete című előadás látható a Rádióbalett előadásában. A fesztivált a Timothy and the Things zárja az Anyádék rajtam keresnek című előadásukkal, amely 2016-ban kapott jelölést a Lábán Rudolf díjra. Az előadásban új megvilágításba kerül a látszólag hasztalanul eltöltött idő, a hétköznapi érzések és helyzetek kérdése.

 

 The Nature of Love Daniel Domolky

Fotó: Dömölky Dániel


December 6-a és 11-e között Ladjánszki Márta és Fehér Ferenc tart műhelyfoglalkozást professzionális és haladó táncosoknak. Ladjánszki Márta kurzusa a tértapasztalásról szól: hogyan létezzünk a térben, hogyan mélyítsük el gondolatainkat az alkotói folyamat során ahhoz, hogy átadjuk magunkat a belülről jövő hangoknak. Fehér Ferenc pedig saját fizikai-állati mozgásvilágába vezeti be a táncosokat, amelyet kezdettől fogva folyamatosan alakuló formanyelvének tekint. Mindkét program a résztvevők képzelőerejére és kreativitására támaszkodik, amely által az egyéni gondolatok és felfedezések felszínre törhetnek.


A III. Magyar Kortárs Táncfesztivál keretén belül a fesztivál szervezője, a Bakelit Multi Art Center minden szakmabelit (táncosokat, koreográfusokat, társulatvezetőket, programszervezőket) meghív a december 9-ei kapcsolatépítő tréningjére. Ennek keretében az együttműködéshez kapcsolódó ötletekről, elképzelésekről és csereprogramokról kezdeményeznek beszélgetést, valamint bemutatkozik a fesztivál szervező kulturális központja, a budapesti Bakelit Multi Art Center.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása