A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház október 23-án mutatja be a forradalom 60. évfordulójának tiszteletére Galambos Attila Igazságtalanság c. dokumentumdrámáját Csadi Zoltán rendezésében.
A Bartók Kamaraszínház ajánlója:
Mansfeld Pétert 1959. március 21-én végezték ki, 18 éves volt. Tóth Ilonát 1957. június 28-án, 25 éves volt. Soha nem találkoztak. Rövid életük szinte semmit nem tett lehetővé, amit mi természetesnek veszünk. A forradalom hősökké, az azt követő megtorlás mártírokká tette őket, ugyanakkor elvett tőlük mindent, amire az élet kapujában bármelyikünk vágyhat, szerelmet, családot, tartalmas életet, békés öregkort. Az ítéletet kíméletlenül végrehajtották
rajtuk. Mit mondanak, amikor kilépve térből és időből visszanéznek a viharos napokra és belegondolnak a meg sosem élt jövőjükbe. Átgondolják-e mit nyertek, mit vesztettek? Megérte? Erre sosem fogunk hiteles választ kapni.
Fotó: Őri György
Részlet a darab szerzőjével, Galambos Attilával készült interjúból:
Mi volt az elsődleges támpont a darab írásánál?
A forradalom hatvanadik évfordulója kapcsán született a darab. Amikor a színház vezetősége megkeresett, az egyetlen megkötés az volt, hogy két szereplője legyen, a forradalom két hőse és mártírja, Tóth Ilona és Mansfeld Péter. Mivel bizonyosra vehetjük, hogy ők ketten életükben nem találkoztak, rögtön felmerült a kérdés, hogyan teremthetünk interakciót közöttük, anélkül hogy a történelmi tényektől jelentősebben elrugaszkodnánk. A Zoltánnal
való előkészítő munka során hamar kialakítottuk az alapelképzelést, megtaláltuk azt a közeget, ahol Ilona és Péter találkozása létrejöhetett.
Cél volt az írásnál a példaállítás?
Ez alighanem elbizakodottság lenne részemről. Először is annak a közönségnek kell, szóljon a mű, amelyik beül a Bartók Kamaraszínház előadására. És mint minden színházi darab – az írói szándékoktól függetlenül –, ez is példát állít. A figurák sorsának, jellemének egyes részleteiben a néző mindig magára ismer, azonosul, vagy éppen ellöki magától, amit, vagy akit lát. Itt két figura áll a középpontban, és ahelyett, hogy azt sulykolnánk, „így tessék élni,
így tessék meghalni”, felmutatjuk a két embert, kétségeikkel, félelmeikkel és persze minden nagyszerűségükkel együtt.
Fotó: Őri György
Részlet a darab rendezőjével, Csadi Zoltánnal készült interjúból:
Honnan jött az ötlet, régóta terved egy darab rendezése ebben a témában?
Mindig is komolyan foglalkoztatott az 56-os események története és azon belül is konkrétan a fiatalok sorsa, azoknak a fiataloknak az élete és munkássága, tevékenysége a forradalom alatt és az azt követő terror és megtorlás időszakában, akik életüket adták a szabadságért. Végső soron
azért, hogy mi ma itt lehessünk.
Milyen nehézségekbe ütköztél a rendezés során?
Elsősorban Tóth Ilona és Mansfeld Péter sorsa érdekelt, róluk akartam beszélni és természetesen az ő sorsukon keresztül azokról a fiatalokról, akik önmagukat nem kímélve harcoltak és küzdöttek. Hiszem, hogy ezt újra és újra elmesélni és tovább adni a fiatal generációknak nem csak
feladatunk, hanem kötelességünk is. Az előadáshoz, diákok részére, drámapedagógiai feldolgozás is készül ezzel is segítve a történet és a történtek feldolgozását és megértését.
Mit gondolsz ’56-ról, a darab rendezése közben megváltoztak-e az érzéseid a forradalomban résztvevőkkel kapcsolatban?
Ebben a szakmában akármilyen témával is foglalkozunk, akaratlanul is a hatása alá kerülünk. Ez különösen igaz akkor, ha a dráma központjában egy általunk a magyar történelemből jól ismert mozzanat van. A darab nekünk ugyanúgy segít, mint a nézőknek, hogy jobban megismerhessük a
forradalom résztvevőinek motivációit, s ez által szinte érintőleges közelségbe hozza a csak történelemórákról és megemlékezésekről ismert eseményeket. Az eddig csak hősként tisztelt forradalmárok megismerhető, valóságos emberekké váltak, ugyan olyan álmokkal, vágyakkal és félelmekkel, mint amelyekkel bármelyikünk küzd.
Fotó: Őri György
Szereposztás:
Ilona: Tőkés Nikoletta
Péter: Rábavölgyi Tamás
Férfi: Csadi Zoltán