Magyar közreműködők az Apassionata legújabb produkciójában

Riesában mutatták be az Apassionata lovas színház legújabb előadását, az „Álmok Moziját”. A produkcióban az ExperiDance táncművészei is közreműködnek.

 

Az Apassionata Európa legnagyobb táncos és lovas színháza, mely évről-évre egyre monumentálisabb produkciókkal jelentkezik. Október 15-én a németországi Riesában mutatták be az „Álmok Mozija” (Cinema of Dreams) elnevezésű, legújabb előadást, melynek magyar közreműködője is volt Román Sándor, az ExperiDance társulat alapító-művészeti vezetője, valamint a kiválasztott ExperiDance táncművészek személyében.

 

021 APASSIONATA Cinema of Dreams 

 

A Magyar Termék Nagydíjas ExperiDance Production 2006 óta tesz hozzá az addig csak lovas színház előadásaihoz: Román Sándor, Harangozó Gyula-díjas koreográfus rendezőként, a produkció művészeti igazgatójaként működik közre, beintegrálva a készülő műbe az ExperiDance táncstílust és táncművészeit.

 

Az Apassionata alkotóstábja egyre nagyobb hangsúlyt fektet a táncszínházi, színházi elemek jelenlétére, valamint a dramaturgiára. Ebben kérték idén is Román Sándor segítségét, aki a darab színházi értelmezéséért felel: „Igyekszünk a színház törvényeit is beemelni az előadásokba, már csak azért is, mert nem csak show és lovaglástechnikai bemutatót szeretnénk tartani. Érzéseket és hangulatokat szeretnénk kelteni, ezeket tesszük egymás mellé olyan dramaturgiai vonalvezetéssel, ami két órán keresztül leköti, lenyűgözi és elkápráztatja a nézőt.”

 

 004 APASSIONATA Cinema of Dreams

 

Az „Álmok Mozija” a mozi hőskorának időszakát mutatja be, két fiatal moziban való megismerkedésén és szerelmük kibontakozásán keresztül, de változatlanul nagy hangsúlyt fektetve az ember és a ló kapcsolatára. A rendkívül látványos, kétórás előadásban tíz táncos és csaknem hatvan ló működött közre.

 

A produkció a következő hónapokban európai turnéra indul: idén is mintegy harminckét európai városban, többek között Helsinkiben, Zürichben, Prágában és Bécsben mutatkozik be.

 

süti beállítások módosítása