Hargitai Iván, az Új Színház korábbi rendezője, a székesfehérvári színház prózai tagozatának vezetője, az egyik pályázó írt.
Fotó: 168 óra
Az Újszínházra kiírt pályázat története rövid, és nem túl bonyolult.
Kiírták a pályázatot; tíz olyan dolgozat született, amely teljesen más irányt akart adni a mind politikailag, mind színházilag kínos intézménynek. A kínosság fokát mutatja az extra mennyiségű pályamű is. Inkább provokációként, vagy becsületből, vagy szellemi kalandként írták őket, hogy valós alternatívát mutassanak 600 millió forint elherdálása helyett, annak ésszerű és szakszerű felhasználására.
Senki sem hitte, hogy a korábbi szélső jobbhoz való kötődés okán politikai fizetőeszközzé vált színház szakmailag gondos kezekbe kerülhet. Mindenki a politikai szempontok kizárólagosságában hitt.
És így is lett. Bár némi meglepetést azért okozott, hogy a minimális szakmai-politikai változás sem következett be: és maradt Dörner György.
A pályázat lebonyolítása talán a szokásosnál is gyalázatosabbra sikeredett. A foghíjas, mosolygós és motiválatlan szakmai kuratórium pár eljárásjogi szabályt is megszegve, Dörner Györgyöt javasolta első helyen, és őt a még érdektelenebb közgyűlés a hatalmi direktíva alapján meg is szavazta. Alig-alig fenntartva a demokrácia látszatát.
Aztán hüledezés a neten, némi fölzúdulás a sajtóban, erőlködés a döntés megtámadására, utójátékra való felbuzdulás és lohadás a pályázók között. Aztán csend. Közös szakmai csend.
Valószínűleg, jó ez a status quo... Mindenkinek.
De – és itt lép a színre az Ördög – megszülettek a pályamunkák, heteken át komolyan dolgoztak rajta szakemberek, valósan szellemes légvárat építettek, pezsgő élettel, gondolattal, érzelmekkel, modern reflexiókkal és progresszív gondolatokkal teli fantomszínházat, ahol fellelkesült, felháborodó, érdeklődő és kíváncsi nézők ülnek a nézőtéren, duruzsolnak, veszekednek, nevetgélnek a foyer-ban.
Bulgakov Mestere elégette a regényét, mert nem hitte, hogy Pilátus és Jézus története megjelentethető, nem hitte, hogy az apokrif-regény bárkit is megindítana; főleg a hatalom birtokosait nem. De hiába a szerző kétségbeesése, hiába a kishitűsége és dühe, mely tűzre vetteti vele a regényt, Woland sértetlen állapotában húzza elő köpenye alól, mert mint mondja: kéziratok soha nem égnek el.
Hargitai Iván
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.