Az etno-dzsessz és kortárs zenék, a rapes slam és a tánc áll a középpontban a Müpa összművészeti Bábel-sorozata következő, Áradás című estjén október 29-én.
A Müpa ajánlója:
Bábelt a káosszal szeretik azonosítani: a nyelvek kommunikációt megnehezítő sokféleségével, miközben Bábel lehet a rendezett, színpompát teremtő sokféleség is. A Müpa Bábel-sorozata erre a második jelentésre rímel: különböző művészeti ágakat és különböző zenei műfajokat foglal egy koncert keretei közé.
A koncert címe, az Áradás maga is számos jelentést hordoz. Az áradó víz termékenyíthet és pusztíthat, az áradó érzelem lehet mindent elsöprően szenvedélyes és túláradó, lágyan átölelhet és durván fojtogathat is.
Fotó: Szőke Dániel Bogdán
A koncert egyik zenei motorja, Szőke Szabolcs hatvanas éveinek végét tapossa, miközben fiatal muzsikusokkal dolgozik együtt nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy az új generációtól kapjon újabb inspirációkat. Az általa vezetett formáció, a Trio Squelini a világról alkotott érdekes mondanivalójával hívta fel magára a figyelmet 2014-es, Campiello című lemezével. Etnikus (első sorban balkáni, afrikai és keleti) hangzások, kortárszenei elemek és klasszikus formák egyaránt jellemzik ezt a változatos zenei anyagot.
Szőke Szabolcs többször is adott már duókoncertet a különleges tehetségű, fiatal művésznővel, Rohmann Ditta csellistával, s az etno-jazzt és kortárs kamarazenét játszó Trio Squelini most szorosabb együttműködésre lépett vele.
A Squelini & Rohmann Ditta mellett egy „klasszikusan” bábeli, azaz különböző művészeti ágakat egyesítő társulat is fellép. Az Akkezdet Phiait két költő-zenész jegyzi: Závada Péter (első sorban költő és műfordító), valamint Süveg Márk. Az ő ars poeticájuk, hogy a zene hangulatokkal és ritmusokkal „szolgálja ki” a nyelvet, azaz a hangsúly legyen a rapes, slames szövegmondáson. A közreműködő nu jazz-formáció, az Amoeba koncertjeit általában az improvizatív jazz, a funk és a hiphop jellemzi, s kiválóan tud alkalmazkodni a rapduó által támasztott, magát a szöveg alá rendelő követelményeinek.
Az együttesek szólóban is játszanak és készülnek egy, csak erre a koncertre létrehozott közös számmal is.
A bábeli sokféleség nem nélkülözheti a vizuális elemet sem, ezt képviseli a Brüsszelben élő kortárstáncos, Rózsavölgyi Zsuzsa. A Bábel-sorozat egyik fő üzenete az összművészetiség megjelenítése, és ez a fiatal táncművész-koreográfus számára is az önkifejezés egyik legfontosabb eleme.
A Bábel-sorozat szerkesztője Marton László Távolodó, a szombat esti produkciót a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező szakos hallgatói, Ascher Tamás tanítványai állítják színpadra.