Élveboncolók

Dosztojevszkij bonctermi nyomozásként színpadra állított regényéről Antal Klaudia a Kútszéli Stíluson, Soós András a 7óra7-en jelentetett meg kritikát.

Dosztojevszkij klasszikusát az elveivel és lelkiismeretével küzdő baltás gyilkosról, a cseh Michal Dočekal rendezte meg a Vígszínházban. Raszkolnyikov szerepében Orosz Ákossal, rendőrbíróként Stohl Andrással.

Antal Klaudia a brechti színház jellegzetes jegyeit olvassa ki az előadásból, egyik fő hiányosságának pedig forma és tartalom egyensúlyának megbomlását tartja.  Szerinte az előadás a formai megjelenítésre, és nem a továbbgondolásra helyezi a hangsúlyt.

      Bűn és bűnhődés - Stohl András, Orosz Ákos (fotó: Dömölky Dániel)

Véleménye szerint Michal Dočekal rendezése nem képes párbeszédet kezdeményezni velünk. „Az energiájában és tempójában ide-oda csapongó színészi játék is azt tükrözi, hogy (…) nincs egy olyan központi kérdés, mely kapcsán a színészek a karakterekein keresztül képviselhetnének egy véleményt” – írja. „Orosz Ákos Raszkolnyikovján nem a különböző álláspontok és tudatállapotok közti őrlődést látjuk, hanem egyszerűen csak a küzdelmet a fizikai fájdalommal: ordít, rázkódik és elájul. (…) Dosztojevszkij párbeszédei egydimenzióssá válnak azáltal, hogy a színészek üvöltve vágják egymás arcába az eszmefuttatásaikat.”

A színészek közül Stohl András játékát emeli ki, meglátása szerint „ő az egyedüli, akinek sikerül megtalálnia önmagában azt a hiányzó puzzle-darabkát, amitől az előadás igazán működni tudna”.

Soós András kritikájában az alapkoncepciót eleve elhibázottnak tartja, amely a fejekben „cikázó, elfertőződött gondolatok, nyomasztó rémálmok és ellenállhatatlan ösztönök” helyére egy krimit szerkeszt. „Baj ez, nagy baj. Súlyos félreértés, és egyértelműen jelzi, hogy az alkotók vagy alapjaiban értették félre a művet, vagy pedig olyasmit találtak meg benne, amit nem is ebben a műben kellett volna keresniük.”

      Bűn és bűnhődés - Stohl András, Orosz Ákos (fotó: Dömölky Dániel)

„Michal Dočekalt sokkal inkább foglalkoztatja, mit lehet kezdeni a történettel, ha főszereplőjét a mellékszereplők közé zavarja” – írja az előadás erőteréről. Véleménye szerint ennek az eredeti regényhez képest történt felborítása lehetetlen helyzetbe hozza Orosz Ákost: „a Raszkolnyikov bőrébe bújt Orosz Ákos nem mindennapi erőfeszítéseket téve próbálja ezt a főszereplő hiányában billegő történetet mellékszereplőként is megtartani”.  Mivel „az előadás kontextusa nem ágyaz meg neki, így végig hamis marad” - írja.

Az előadás több elemét jónak tartja: például a teret és a szöveg színpadra írását és különösképpen  az ízléses aktualizálást: „Finom párhuzamot von az előadás a mai terrorizmus és Raszkolnyikov gyilkossága között, az örökérvényű bűn-téma, a napóleonság, a „jó cél érdekében” elkövetett gyilkosság így kap valami nyomasztó, mai jelentést”. Mindez azonban szerinte nem menti a előadást: „Nagy kár az alapkoncepció gyöngesége, mert az előadás minden egyéb összetevője hibátlanul dől össze miatta.”