Színpadon a regény, amelytől Szabó Magda is félt

„Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle” – Szabó Magda vallott így saját művéről. Zappe László a Fidelión, Papp Tímea a szinhaz.neten írt az előadásról.

Encsy Eszter személyében ugyanis egy olyan főhőst teremtett, akit fájdalmas gyermekkora és csúnyasága a rombolás, pusztítás felé sodor. Ha írója nem is, az olvasók annál szívesebben olvasták és olvassák ma is az eredetileg még 1959-ben megjelent regényt. Színpadon azonban most látható először: Őze Áron rendezését október 14-én mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban, Nagy Mari főszereplésével. A további szerepekben Gáspár Sándort, Spolarics Andreát, Erdélyi Tímeát és Sipos Imrét láthatják a nézők.

Az őz - Nagy Mari (fotó: Éder Vera)

És hogy mi mozgatja Encsy Esztert? Zappe László kritikájában ezt így látja:

„Akárki akármit mond, beleértve magát az írót is, Szabó Magda regénye, Az őz az irigységről szól. Nem az egyszerű, köznapi, emberi irigységről, hanem annak sűrített, fokozott, tökélyre fejlesztett fokáról, mondhatni művészi, tehát égi, illetve ez esetben inkább pokoli másáról. (…) Bizonyára örök vita tárgya marad, vajon Szabó Magda hatalmas életműve több-e, mint kivételesen magas színvonalú lektűr. Az őz is kétségtelenül túl gömbölyű, túl kimunkált, túl átgondolt, túl megkomponált ahhoz, hogy ne érezzük a műviség, a kigondoltság árnyát rajta. De itt és most így jó, így illik igazán a Rózsavölgyi Szalon decens eleganciájához.”

Nagy Marit eszményi választásnak tartja a főszerepre: „A csúnyácska és okos kislány éppúgy természetesen megvan neki, mint a mindentudó, szakmájában magabiztos, érett színésznő.”

Az őz - Erdélyi Tímea, Nagy Mari (fotó: Éder Vera)

Papp Tímea részletesebben is elemzi Nagy Mari alakítását: „Encsy Eszter szeretni szeretne, és szeretné, ha szeretnék. Kétségbeesetten. Nagy Mari nem csinál taszító szörnyeteget ebből az asszonyból. Nem menti fel, de tökéletesen érthetővé és átélhetővé teszi tragédiáját, a környezetével dacoló gyerektől kezdődően. (Egyetlen hangsúlynyi nyafogó, mórikáló gyerekeskedés nélkül.)”

A rendezésről így ír: „Őze Áron nagy érzékenységgel, tolakodás nélkül rendezte színpadra a regényt. A jelen zöldjéből ugrálunk a szépiás tónusú és fekete-fehér múltba, amelynek képein hol egy macska néz ki az ablakon, hol földszintes, egyemeletes házakat látunk, hol a tóra nézünk, hol karácsonyi hóesést bámulhatunk, hol színházi kulisszák között járunk. Függöny mögül lépnek ki azok, akik fontos szerepet játszottak Eszter életében.” Összességében egy „megbocsátó, szép üzenetnek” értékeli az előadást.