Az extrémitások performansza Finnországból

Egy belső vészjelzésekkel küzdő ember intim portréja tárul fel Carl Knif RED című szólótáncában, amelyet november 14-én láthat először a budapesti közönség.

A finn táncművész most először lép fel Magyarországon, és produkcióját a kedden kezdődő Hejsan Budapest! rendezvénysorozat keretében láthatja a közönség a MOM Kulturális Központban.

A RED az előadás felvezetőjének tanúsága szerint „az extrémitások performansza: nem mindig drámai, de tele van személyes bátorsággal”. Az előadást az edinburghi Fringe Fesztiválon beválogatták az idei év legjobb táncelőadásai közé.

carl_knif.jpgCarl Knif és a RED (forrás: MOM Kulturális Központ honlapja)

Knif több mint tíz évig táncosként és szabadúszó koreográfusként dolgozott, majd 2012-ben megalapította saját társulatát, a Carl Knif Companyt. A Hologram Walls, a Claude glass és a Mothertongue című előadások révén a közönség már megismerhette Knif szürreális, álomszerű, ugyanakkor humoros stílusát.

A művész a világ számos országában fellépett már: többek között Svédországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Oroszországban, Dél-Koreában és Kínában.

A FinnAgora, Finnország Budapesten működő intézete által szervezett Hejsan Budapest! eseménysorozat a százéves függetlenségét 2017-ben ünneplő finn állami ünnep előfutára. A kezdeményezés a többnyelvű Finnország életéből vett sikertörténetekkel kívánja megismertetni az érdeklődőket.

A hetek alatt a Carl Knif Company kortárstánc-előadása mellett Viggo Wallensköld festőművész kiállítása tekinthető meg a Barabás Villában, Maria Kalaniemi harmonikaművész koncertje hallható a Müpában, valamint Monika Fagerholm és Kiss Noémi közreműködésével az Író szerepe a mai Európában címmel rendeznek előadást szintén a Barabás Villában.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása