Diótörő karácsonyra vidéki gyerekeknek

A Győri Balett a Moszkvai Bolsoj Balett szólistáival kiegészülve Győr, Veszprém és Debrecen arénáiba viszi el a karácsonyi klasszikust.

A táncjátékot a győri Audi Arénában december 10-én, a debreceni Főnix Csarnokban december 18-án és a Veszprém Arénában december 22-én, várhatóan közel tízezer néző előtt fogják eltáncolni a Győri Balett és a Moszkvai Bolsoj Balett művészei és a fiatal „művészpalánták”, ifj. Harangozó Gyula koreográfiájára, Csajkovszkij csodálatos muzsikájára. Az eddigi legnagyobb hazai Diótörő előadásban a helyszínekhez alkalmazkodva hatalmas, „szélesvásznú” díszletet használnak majd.

darja_hohlova_es_artemij_beljakov_diotoro_3.jpgDarja Hohlova és Artemij Beljakov (fotó: Damir Yusupov)

A rendező tudatosan a jelen kor igényeire formálta a darab látványvilágát, így a gyerekek nem csak a régmúlt figuráival és játékaival találkozhatnak, hanem a 21. század számukra ismerős vívmányai is visszaköszönnek majd a színpadról, a történetet pedig artisták és bűvészek produkciója is színesíti. A darab másik különlegességét az adja, hogy a szervezőknek sikerült egy olyan világklasszist is maguk mellé állítani, mint a Moszkvai Bolsoj Balett társulata. Két fiatal szólistájuk, Darja Hohlova és Artemij Beljakov vállaltak szerepet az előadásban.

A produkcióban a Moszkvai Bolsoj Balett szólistái és a Győri Balett táncművészei mellett összesen 34 fiatal táncos – 6 fiú és 28 lány – lép majd a színpadra, mindannyian a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei. A gyerekek már most napi 3 órát próbálnak, és nem kis izgalommal várják, hogy decemberben a nagy nevek mellett ők is eltáncolhassák az egerek, a pillangók és a denevérek szerepeit Győrben, Debrecenben és Veszprémben.

A nagy volumenű családi produkció jó ügyet is szolgál: a debreceni előadás jegybevételéből a szervezők a debreceni székhelyű ’Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány’ munkáját is támogatják.

(Forrás: NAP média)

 

 

 

 

süti beállítások módosítása