Startra vár a Kortárs Drámafesztivál

Gazdag merítést ígér a progresszív magyar színházi életből a december 2-án kezdődő Kortárs Drámafesztivál. A programból szemezgettünk.

A fesztivál missziójának tekinti a magyar színház megismertetését a külföldi szakmabeliekkel, de emellett a KDF fontosnak tartja a hazai közönség ízlésének formálását is.

egyasszony.jpg      Tenki Réka az Egyasszony előadásában

 

A szakmai zsűri javaslatai alapján összeállított magyar szemleprogram része lesz Pintér Béla A bajnok című előadása, A harag napja Schilling Árpádtól, a Forte Társulat A te országod, Hoffer Károly Az időnk rövid története, Paczolay Béla pedig az Egyasszony produkcióval lesz jelen, míg Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknált, Boross Martin az Etikettet, Zsótér Sándor a Macska a forró bádogtetőnt, a Tünet Együttes pedig a Sóvirágot mutatja be. A szemleprogramot nagy érdeklődés övezi: a KDF-re érkeznek vendégek Argentinából, Kolumbiából, az USA-ból, Lengyelországból, Németországból, Izlandról és Szlovákiából.

 

Anyagi és szervezési okok miatt a szemleprogramban mégsem szerepel a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Radu Afrim rendezte A nyugalom előadása. (Cikkünket erről lásd itt.)

 

A k2 Színház Cájtstükk című produkciójával szerepel a fesztiválon, míg a KDF saját produkciója Ivan Viripajev Oxigén című művének magyarországi bemutatója, koncertszínházi előadás, amit Szilágyi Bálint rendez Márkus Sándor és Eke Angéla főszerelésével, DJ Sanyi és Adam Salman közreműködésével - a bemutató helyszíne az ismert belvárosi romkocsma és közösségi tér, az Anker’t.

 

te_orszagod_monus_marton.jpgA te országod  (fotó:Mónus Márton)

 

Nagyváradról érkezik Az eset, Sardar Tagirovsky rendezésében, másik határon túli előadásként a zsűri döntése szerint a temesvári Csiky Gergely Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Magyar című koprodukcióját játsszák Urbán András rendezésében  Mindkét előadás helyszíne az Ódry Színpad lesz.

 

Fiatal színházcsinálókkal három részből álló beszélgetéssorozatot rendez a fesztivál a Trafóban: Fehér Balázs Benőt, Fekete Ádámot, Hegymegi Mátét, Kovács D. Dánielt, Ördög Tamást, Soós Attilát, Székely Krisztát és ifj. Vidnyánszky Attilát fiatal újságírók, kritikusok kérdezik.

Folytatódik a KDF Mi a pálya magyar dráma? felolvasószínházi maratonja is. 

 

A KDF Fesztiválklubja az esemény OFF programjaként az Aurórában helyet ad workshopoknak, kerekasztal beszélgetéseknek és színházi előadásoknak is, de e tér lesz a fesztivál eseményeit levezető koncertek és bulik helyszíne is.

Lesz TIE, drámaíró, dramaturg workshop, fizikai színházi mozgás, népdal és színész, valamint önismereti tréning és bOdyssey ismerkedés. De rendeznek beszélgetést a Színész II. képzésről és Egyetemen innen és túl címen végzett vagy tanulmányaikat még folytató hallgatókkal, fiatal drámaírókkal is, sőt alternatív színháztörténet órán is részt lehet majd venni.

 

A részletes program a fesztivál honlapján, itt olvasható.

 

(Forrás: Kortárs Drámafesztivál)

süti beállítások módosítása