Van joga az embernek negyvenen túl a szerelemhez? Vagy menthetetlenül nevetségessé válik? Forgács Péter rendező gondolatai a Macskajáték budaörsi bemutatója kapcsán.
Örkény István Macskajátékát mutatja be januárban a Budaörsi Latinovits Színház Spolarics Andrea és Takács Katalin főszereplésével. Hétfőn tartották az olvasópróbát, Forgács Péter rendező a darab kapcsán az öregséghez, az elmúláshoz és az idős(ebb) kori szerelemhez való viszonyunkról vallott:
Forgács Péter rendező (fotók: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
"A Macskajátékot ma már – jó ideje – a magyar drámairodalom klasszikusai között tartjuk számon. (...) A maga idejében forradalmi mű volt, a korabeli magyar színházi nyelvet megújító, új utakon járó szabálytalanság. Jár neki tehát, hogy újra és újra megkeressük azt az új – vagy más – formát, melyben ez az örök kortárs ugyanolyan jól érzi magát, mint eredeti köntösében.
A Macskajáték amúgy azért is vált klasszikussá, mert olyan egyetemes dologról szól – jelesül a halálról, vagy még tágabban az elmúlásról –, melyhez mindannyiunknak zsigeri közünk van. Elemi tapasztalásunk, hogy a dolgok természete az, hogy elmúljanak. Az ember, e gondolkodó nádszál Örkény szavaival „az egyetlen lény, amely tudja magáról, hogy meghal”. A Macskajáték az elmúlás melankóliájával szemben arról a fájdalmas, mulatságos és groteszk küzdelemről szól, ahogy az ember mégis, mindennek ellenére dacolni képes a halállal. Ez a harc zavarba ejtően ismerős. Magyar dac, mondhatnánk. Egy szerelmi háromszöget látunk a darabban, benne a mi Budapestünket a hatvanas-hetvenes évek állóvizében. Vagyis inkább a mában, voltaképpen mindegy, a lényeg nem változott.
De mi a lényeg? Mi vagyunk a lényeg. Budapest, vagy ha úgy tetszik, Magyarország lakóinak lelkülete a lényeg. Utcáink, kapualjaink, lépcsőházaink, lakásaink és szobáink levegője. A félszavak, melyekből megértjük egymást. És a félszavak többé állnak össze, mint amik: sorssá. Ellenszegülni az elmúlás kikerülhetetlen törvényének, pofán röhögni azt, akivel szemben esélytelen vagyok: nagy, kollektív személyiségjegyeink egyike ez. A mi magyar sorsunk, mondhatnánk.
Juhász Gabriella rendezőasszisztens, Ilyés Róbert és Takács Katalin az olvasópróbán
Én nemrég töltöttem be negyvenhatodik életévemet, a darab tervezett bemutatója idején még nem leszek negyvenhét. Mennyi ez a negyvenhat? Sok? Kevés? Mi vagyok én? Középkorú? Fiatal? Öreg? És miért vagyok öreg? Örkénynél azért, mert ha szerelmes leszek, nevetségessé válok. Mert már nincs jogom a mámorhoz. Kinőttem belőle.
Serdülőkorom magányos sétáinak egyik kedvenc célpontja a Gozsdu-udvar volt. A nyolcvanas években a Gozsdu-udvar kopár volt, meztelen villanykörte világította sárgára az enyészetet. Bátorság kellett keresztülmenni rajta. Máshogy járt odabenn az idő. A Gozsdu-udvarban nagy kérdések kavarogtak egy serdülő fejében. Minden szerelmem elvittem oda egyszer, azt gondoltam, látniuk kell, engem ismernek meg, ha végigjönnek velem a hat udvaron, hét épületen…
Most pár napja épp arra vitt az utam. Az egykor visszhangzó ürességű Gozsdu-udvar ma Bábel. Amit régen a magaménak hittem, ma mindenkié. Elveszett belőle a titok, de helyette lett benne élet, és jól van ez így. Ottjártamkor feltűnt egy szerelmespár. Az egykori B udvar egyik sarkában álltak, tudomást sem véve a körülöttük hömpölygő végtelen sok emberről. Ők csak egymással voltak elfoglalva. Nagyon közel hajoltak egymáshoz, és úgy néztek farkasszemet, mintha most látnák egymást először. Mintha mindennél fontosabb volna most addig nézni azt a másik szempárt, amíg meg nem értem teljesen, ki néz ki mögüle. Megirigyeltem őket. Én is így akarok farkasszemet nézni valakivel. Ott a Gozsdu-udvar egyik sarkában. És nem abban a régiben. A maiban. Most.
Ódor Kristóf, Spolarics Andrea és Pásztor Edina
De nem fogok már farkasszemet nézni a Gozsdu-udvar semelyik sarkában. Kinőttem belőle. Nem jár már nekem az a nézés, komoly felnőtt vagyok én, aki siet haza a Gozsdu-udvaron keresztül, hogy befejezze félbehagyott, határidőre leadandó rendezői koncepcióját a Macskajátékról…
Megöregszünk mind, ez evidens. De bármikor megöregedhetünk, és ez nem annyira evidens. És ha megöregedtünk, majd merjük-e kinevetni az öregséget és dacolva a mindenható fiatalság törvényeivel állunk-e majd a Gozsdu-udvar egy sarkában farkasszemet nézve szerelmünkkel? Ha egyáltalán lesz szerelmünk a negyvenen túli öregségben…"
A készülő előadás szereplői: Spolarics Andrea, Takács Katalin, Pásztor Edina m.v., Ilyés Róbert, Bohoczki Sára, Páder Petra, Ódor Kristóf, Simkó Katalin m.v.
A bemutatóra 2017. január 7-én kerül sor Budaörsön.
(Forrás: Budaörsi Latinovits Színház)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.