Ha színészként dolgozom, szebbnek látom a világot – ifj. Vidnyánszky Attila

A fiatal alkotó nem egész két év alatt és elsősorban rendezőként robbant be színházi életünkbe. Az Unikornis kérdezte az elmúlt és az ezt követő két évről.

Ifj. Vidnyánszky Attila tavaly végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész tagozatán. Még egyetemistaként – hallgatótársaival közösen – vitte színpadra a Karnyónét és az Athéni Timónt. A szakma már ekkor felfigyelt rá (megkapta a kritikusoktól a Legígéretesebb pályakezdő-díjat), majd a budaörsi Liliomfi rendezése a legtehetségesebb alkotók közé emelte (az előadás bekerült a POSZT versenyprogramjába, ahol különdíjat is kapott, valamint két kategóriában is esélyes volt a Színikritikusok díjára).

vid_2_toldy.JPGifj. Vidnyánszky Attila (fotó: Toldy Miklós)

Gyulán megrendezte a III. Richardot, a kaposvári egyetemen a Rómeó és Júliát, legutóbb pedig a Radnóti Színházban állította színpadra az Iván, a rettenetet. Mint többször is elmondta, egy háromtagú alkotói csapatban tud és szeret igazán dolgozni: fordítóként és dramaturgként Vecsei Miklóssal és Kovács Adrián zeneszerzővel.

Emellett ifj. Vidnyánszky Attila főbb szerepet játszik a Nemzeti Színház Körhinta és Galilei élete, illetve a Részegek című előadásában és több filmet is forgatott. Többek között elindult az Aranyélet második évada, amelyben a főhős fiatalkori mását alakítja. Az Unikornis beszélgetett vele többek között az Aranyélet keserű társadalomképéről és arról, miért örömtelibb számára játszani, mint rendezni.

Az elmúlt két év azzal telt, és a következő egy-két évet is azzal akarom tölteni, hogy sokféle tapasztalatot szerezzek. Később szeretnék megragadni valahol, és egy kicsit nyugodtabb tempót felvenni” – mesélte a fiatal alkotó az indulásról.

Arról is beszélt, hogy a tapasztalatok megszerzése után jó volna neki egy társulatnál dolgozni: „Szeretnék lenyugodni és tartozni valahova. (…) A közösség érdekel, olyan emberek, akik vezetnek, adnak, és ahol felszabadultan lehet dolgozni”.

A színészi és a rendezői munka közötti alapvető különbséggel kapcsolatban elmondta, hogy „színészként jobban szeretek lubickolni. A rendezés egészen más fajta folyamat, komoly felkészülés, rengeteg kompromisszum és jó csillagzat kell hozzá. Hihetetlenül sokat szorongok, mikor rendezek. Ha színészként dolgozom, szebbnek látom a világot”.

ivan_dudas.JPGIván, a rettenet (fotó: Dudás Ernő)

Mesélt az Iván, a rettenet próbafolyamatáról és az elkészült előadásról is. Elmondta, hogy ez volt az első olyan munkája, ahol nem csapatvezetőként, hanem rendezőként kellett helyt állnia. „Eddig csak szerelemmunkákon dolgoztam, a Radnótiban találkoztam először azzal, hogy nem ez a helyzet, hanem rendező vagyok, meg kell csinálnom a darabot, két hónapom van rá, tessék”.

Az alapvetően pozitív szakmai visszhang ellenére nem elégedett maradéktalanul az Iván, a rettenet előadásával: „Nagyon sok hiányérzetem maradt a próbafolyamat végén. Sokszor egyértelműen tudtam és láttam magam előtt, mit szeretnék kezdeni egy jelenettel, de talán a tapasztalatlanságom miatt nem tudtam pontosan megfogalmazni”. Azt is bevallotta, hogy ez volt az eddigi munkái közül a legnehezebb, ám „a lényeg az, hogy amikor nézem az előadást, nagyon boldog leszek, mert teljesen őszintének érzem. Minden porcikájában benne vagyunk (Vecsei – a szerk.) Miklóssal”.

A Veszettek című film egyik főszerepét is ő játssza, azonban a mozi nézői fogadtatása elmaradt a várakozástól. A cikk szerzője arról kérdezte, mennyire esett ez rosszul. „Szívemen viseltem a sorsát. Szomorú voltam, hogy valamin elcsúszott, nem is tudom, hogy min”.

A filmes és a színházi munka közötti különbségről is mesélt Vidnyánszky Attila: „Az egyetemen szenvedélyes színházcsinálást tanulunk, ahol színészként szélsőséges utakat járhat be az ember. Egy filmnél viszont egy szigorú képletben kell megtalálnod a saját szabadságod. Tavaly nyáron volt szerencsém Sándor Pállal forgatni. Ő valami olyat mutatott meg a filmezésből, ami nagyon közel áll az én színházi lelkemhez. A Veszettek egy egészen más munka volt, komoly felkészüléssel”.

Közéletünkről is elmondta a véleményét az Aranyélet című filmsorozat kapcsán, amelynek egyik fontos állítása, hogy a hazugságok és a korrupció miatt Magyarországon nehéz becsületesen élni. „A gyerekkorom nagy része azzal telt, hogy mászkáltam át a határon Kárpátalja és Magyarország között. Mindent láttam, amit lehetett látni, vagy ami bebizonyítja, milyen bonyolult és borzalmas a helyzet, amiben vagyunk. Úgyhogy valószínűleg van abban igazság, amit az Aranyélet akar állítani”.

Az Unikornison megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.