Egy színész, aki szeret háttérben maradni – Interjú Rusznák Andrással

Rusznák Andrást a Fidelio kérdezte: a miskolci évekről, végül miért jött Budapestre dolgozni, miért fontos számára az írás és hogyan készült az Iván, a rettenet.

A fiatal színész több, mint négy évnyi miskolci társulati tagság után ebben az évadban szerződött a Radnóti Színházhoz, ahol azonnal fontos szerepeket kapott. Előbb A párnaember Michaljaként, majd legutóbb az Iván, a rettenetben, mint Tyimofejev, a feltaláló láthattuk.

Az Iván, a rettenetben (fotó: Dudás Ernő)

Rusznák András az interjúban elsőként a Miskolcon töltött színházi évek szakmai hozadékáról beszél: „ Összesen öt játszóhelyünk volt, úgyhogy a bohózattól a drámán és a gyerekelőadásokon át a musicalig mindenfélében volt alkalmam szerepelni, csak az opera és a balett maradt ki. Olyan szerepeket játszhattam el, amiket Budapesten idősebb, tapasztaltabb színészek szoktak megkapni”.  Azt is elmondja, hogy igaza lett egykori tanárának, Székely Gábornak, aki azt tanácsolta, hogy aki szeretné igazán megtanulni a színészmesterséget, annak érdemes pár évet vidéken eltölteni.

Vidéki színházakban ritkán él meg előadás egy évadnál többet. „Míg a fővárosban akár éveken át tudnak játszani egy-egy előadást, addig vidéken nagyon sok darabból – hiába szerette a közönség – egyszerűen nem lehet többet eladni tizenötnél, mert nincs elég néző, aki eljöjjön rá” – mondja el ezzel kapcsolatban Rusznák András.

A Fidelio arról is kérdezi, milyen ajánlattal kereste meg a Radnóti Színház: „Adél eljött Miskolcra, hogy megnézzen a Ványa bácsiban, ezt követően pedig hosszan beszélgettünk a Radnóti jövőjét érintő elképzeléseiről, amelyek kapcsán rám is gondolt. Ekkor én egy ideje már kerestem azt az ajtót a fővárosban, amin beléphetek, úgyhogy jó időben talált meg a felkérés”.

Pál Andrással (balra) A párnaember előadásában (fotó: Toldy Miklós)

A szakmai megfontolások mellett a döntésének személyes okai is voltak: „A másik fontos érv amellett, hogy Budapestre szerződtem, a családom volt, a páromat ugyanis ideköti a munkája, és a barátaink többsége is itt van”.

Az Iván, a rettenetben játszott figurája kapcsán magáról is vall. Elmondja, hogy bizonyos időnként neki is szüksége van a gondolataival és a kétségbeesésével egyedül maradni. Arról is beszél, ilyenkor mi szokott segíteni neki: „Talán emiatt is szeretek írni, ugyanis egy csomó mindent egyszerűen nem tudok más módon kiadni magamból, pedig a színpadon bőven lenne rá lehetőségem. Szükségem van az írásra mint folyamatos belső beszélgetésre önmagammal”.

Azt is elmondja magáról, hogy időnként szeret a háttérben maradni, és „az utcán is inkább a szürke emberek közé tartozom, akik elbújnak. Nem nagyon lehet észrevenni. Még a színpadon is képes vagyok erre”.

A cikk szerzője az Iván, a rettenet kapcsán ifj. Vidnyánszky Attilával, az előadás rendezőjével való közös munkáról is kérdezi: „ Attila úgy rendez, mintha színészként próbálna. Folyamatosan improvizál, rengeteg minden jut az eszébe, amit bedobál nekünk. Leginkább ahhoz hasonlított a próbafolyamat, mintha koreografált volna. Még most is folyamatosan dolgozunk az előadáson, rendszeresen kapunk új instrukciókat, amiktől nagyon más tud lenni egy-egy este. Legutóbb előadás közben szaladt be hozzám Attila megbeszélni, hogyan mondjam majd el a zárómonológomat”.

Végezetül a következő munkáiról mesél: Alföldi Róbert rendezésében, a Futótűz című előadásban két szerepe is lesz, majd Valló Péter viszi színpadra Shakespeare Téli regéjét, utána pedig Fehér Balázs Benő rendezi az évad utolsó előadását, A játékost Dosztovejszkijtől, amiben szintén játszani fog. Mint mondja, „ennyi előadás mellett külső munkákra nem is nagyon lesz időm, de nem is baj, mert nálam most a Radnóti az első”.

A Fidelión megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.