Miért volt érdemes tavaly az Örkénybe járni?

Kovács Natália nézte végig az Örkény Színház tavalyi évadát, és írta meg tapasztalatait a Színház októberi számában.

Kovács Natália felvezető gondolatmenetében elhelyezi az Örkény Színházat a nézői elvárások, illetve az általa kortársnak és korszerűnek tartott színház terében. Mint írja, gyakran ajánlja ismerőseinek a Madách téri teátrumot: „olyan előadást próbálok ajánlani, amely valószínűleg annyira tetszik majd nekik, hogy nem haragszanak meg rám, amiért elküldtem őket rá; amelyről azt gondolom, hogy élveznék is és minőségi is; valamint amely művelődést is jelent. Túl azon, hogy ezért jó szívvel ajánlhatom ezt a színházat barátaimnak, a közönség elégedettségét ebben a kontextusban értéknek tartom”.

Apátlanok (fotó: Toldy Miklós)

Ellentmondásként azt is felveti, hogy álláspontja szerint „az igazi művészet nem törekszik a befogadói elvárások kielégítésére, sokkal inkább szétzúzza azokat”. Az ellentmondás, írja, látszólagos, mivel „széles közönség számára befogadható, emészthető és kedvelhető formanyelven is lehet beszélni olyan fontos témákról, amelyeket valamiért elfojt a többségi társadalom, és amelyekkel éppen ezért talán pont az adott előadás szembesíti először a közönséget”.

„Az Örkény Színház (…) művelődésre és gondolkodásra ad lehetőséget, miközben szórakoztat. Inkább a polgári kikapcsolódás intézménye, semmint felforgató művészi újítások helyszíne, ugyanakkor szellemi és intellektuális értékeket közvetít”- összegzi a véleményét.

Ugyanakkor azt is felveti, hogy véleménye szerint „ma Magyarországon valóban kortárs és korszerű színházat szinte kizárólag egyes független színházi művészek és/vagy műhelyek csinálnak. Ebben a szférában jellemzőbb, hogy az alkotók vállalják a kísérletezés és újítás izgalmait és kockázatait”.

Mesél a bécsi erdő (fotó: Toldy Miklós)

Ezek után felteszi a kérdést, mit várhatunk és mit kell elvárnunk egy kőszínháztól. Az állandó minőség mellett, mint írja, „szerintem azt, hogy egységesen magas színvonalú produkciókat mutasson be, amelyek alapján körülhatárolható, milyen értékrendet vall, milyen művészi, kulturális, erkölcsi értékek jegyében dolgozik az adott társulat és intézmény. Legyen koncepciója és legyenek célkitűzései. Másrészt érdeke a közönségnek is, amely tudja, hogy nagyjából milyen minőségre számíthat, így nem érheti túl nagy csalódás”.

Ezeknek az elvárásoknak a fényében olvassa végig az Örkény Színház tavalyi bemutatót: Mese az igazságtételről, avagy a hét szamuráj, Köd utánam, Apátlanok, Az ügynök halála, Mesél a bécsi erdő.

Az ügynök halála (fotó: Toldy Miklós)

Végső összegzésében azt írja, „rendre előbukkannak fontos társadalmi problémák, mindenkit érintő témák, úgy mint: család, generációk együttélése, a cigánygyilkosságok, mélyszegénység vagy korrupció… Emellett pedig tisztán kirajzolódik a törekvés, hogy kortárs művek is mindig legyenek műsoron, illetve hogy a társulat folyamatosan együtt dolgozzon kortárs szerzőkkel. Ez mind azt mutatja, a színház számára fontos, hogy folyamatosan reagáljon a jelenre, a kortárs világra, és ne csak szórakoztatóipari intézmény legyen, hanem komoly, társadalomkritikus, intellektuális műhely is”.

Azt is felveti, hogy az évadot nézve nem érzékel határozott irányt, sem erős koncepciót, sem bármiféle konkrét célkitűzést. Az írás az előző évadra is kitekint egy gondolat erejéig: „mindig vannak repertoáron olyan húzónevek és címek, amelyekre nagy valószínűséggel bejön a közönség, ezek közé kerül be néha egy-egy rizikósabb vállalás. Igaz, hogy a kockázat nem feltétlenül von maga után kitörő sikert, de ettől még érdemes vállalni. Az Apátlanok rá a bizonyíték”.

A teljes cikk itt olvasható.