Papadimitriu Athina kapta idén az Ivánka Csaba-díjat

A kitüntetést a 2013-ban díjazott, Hirtling István színművész adja át a Bajor Gizi Színészmúzeumban december 12-én.

A díjat, Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását, a színművész „a klasszikus és kortárs színművekben, tragédiákban, komédiákban, zenés színházi produkciókban, operettekben, musicalekben, filmekben és televíziós játékokban egyaránt magas színvonalú, sodró erejű, karizmatikus alakításai és elhivatott művészi munkájának elismeréseként” kapta.

athina_jo.jpg                                Papadimitriu Athina (forrás: Fidelio)

Ivánka Csaba emlékének ápolására, a művész édesanyja és testvérei alapítványt hoztak létre azzal az elsődleges céllal, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész nyerhesse el. Az elismerés az alapítók szándéka szerint elsősorban olyan színházak társulataiban kerül átadásra, amelyek Ivánka Csaba művészi életében fontos szerepet játszottak. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben.

Papadimitriu Athina görög származású magyar színésznő 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa tanítványaként. Pályáját a 25. Színházban kezdte, 1978-tól a Népszínház, 1982-től a Nemzeti Színház, 1989-től a Rock Színház tagja volt. 1995-től a Fővárosi Operett Színház társulatában játszik. Pályafutása során a prózai, a zenés színház világában és filmekben egyaránt szerepelt, és gyakran drámai hősnőket elevenített meg.

athina_all.JPGPályafutása meghatározó éveiben 1982-től hét évadon át egy társulatban dolgozott a régi Nemzeti Színházban Ivánka Csabával, akivel ezen évek alatt igen jó emberi és művészi kapcsolatba került.  Több nagyhírű produkcióban,  Kerényi Imre, rendezéseiben, például a Csíksomlyói passió előadásában, vagy Szörényi-Bródy: István, a király című rockoperájában, Az ember tragédiája Vámos László rendezte előadásában, a Godspell című musicalben, Iglódi István rendezésében, és A velencei kalmár Sík Ferenc által rendezett előadásában is egymás nagyra becsült partnerei voltak. Közös művészi munkájuk nem szakadt meg ezek után sem. 1992-ben vendégművészként az Arany János színházban bemutatott La Mancha lovagja előadásának főszerepeit alakították,  s végül 1995-ben Athina énekelte el Nagy Árpád-Ivánka Csaba: Óceán című bemutatásra váró rockoperájának női főszerepét is, az opera hangfelvételén.

Az Alapítvány meglátása szerint Ivánka Csaba nagyra értékelte Papadimitriu Athina képességeit, és  generációjának egyik nagy jövő előtt álló öntörvényű, rendhagyó tehetségének tartotta.  Tartalmas együttműködésüknek, Ivánka Csaba korai halála vetett véget.

Papadimitriu Athinát napjainkban többek között Erzsébet testvér szerepében a Budapesti Operettszínház Abigél előadásában, Ursula és Moira szerepében, a Száz év magány, és a Zorba című produkcióban a Spirit Színházban, valamint a Sámán asszony szerepében a Nemzeti Lovas Színház előadásában láthatjuk.

ivanka.JPG                            Ivánka Csaba és a díj másolata (forrás: Ivánka Csaba Alapítvány)

Az Ivánka Csaba-díjat korábban Szakácsi Sándor, Csernus Mariann, Mihályfi Balázs, Bubik István, Végh Péter, Kézdy György, Kubik Anna, Kováts Adél, Őze Áron, Bán János, Tóth Éva, Hirtling István, Kerekes Éva, Rubold Ödön színművész és Fekete Mari zenei vezető nyerték el.

(Forrás: Ivánka Csaba Alapítvány)