Vincze Balázs lesz a Pécsi Balett Nonprofit KFT-t ügyvezetője, aki korábban is vezette a tánctagozatot. A tagozat és a Magyar Táncművészek Szövetsége is üdvözölte a döntést.
A Hattyúk tava a Pécsi Balett előadásában (Fotó: Körtvélyesi László)
A Pécsi Balett sajtóközleménye
A Pécsi Balett társulata örömmel fogadta Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2016. december 8-i döntését, miszerint egyszemélyes, az Önkormányzat 100%-os tulajdonú társaságaként 2017. január 1. napjával megalapítja a Pécsi Balett Nonprofit KFT-t, ügyvezetőjének a társaság alapítása napjától számított határozatlan időre Vincze Balázst nevezi ki.
A Pécsi Balett a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként, már mint önálló társulat folytatja a szakmai munkát.
„Életem egyik legszebb napja a mai, együttesvezetői munkám csúcsa ez a színháztörténeti pillanat. Fantasztikus érzés, hogy 56 év után sikerült beteljesítenem Magyarország első modern balettegyüttesének sorsát, s hogy 2017. január 1-től én lehetek a független Pécsi Balett alapító-igazgatója. A Pécsi Balett a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként méltó helyre kerül az Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházásának helyszínén, mint egykori EKF nagykövet. 2017-től a Pécsi Balett misszióját, hogy a tánc univerzális nyelvén Pécs városát képviselje ország és világszerte, újra szabadon tudja teljesíteni.
Nagy örömmel tölt el, hogy Pécs M. J. Város vezetése is magáénak érezte egyik legrégebbi művészeti alkotóműhelyének ügyét és jogilag rendezte helyzetét.
Köszönöm a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai támogatását.”
Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas művész, a Pécsi Balett igazgatója.
Pécs, 2016. december 8.
A Magyar Táncművészek Szövetsége nyilatkozata
A Magyar Táncművészek Szövetsége örömét és köszönetét fejezi ki Pécs M. J. Város Önkormányzatának és Vincze Balázsnak, a Pécsi Balett igazgatójának, hogy az 1960-ban létrejött Pécsi Balett, 56 év után önálló, független jogi személyiségű társulat lehet.
Az Eck Imre szakmai irányításával megkezdett munka kijelölte azt az utat, amely a magyar balettművészet egyik megújító, progresszív, mindig új utakat kereső együttesévé tette a Pécsi Balettet.
A Vincze Balázs által 2005 óta igazgatott társulat töretlen sikerrel működik, méltó örököse és folytatója a nagy elődök - Eck Imre, Tóth Sándor, Herczog István, Keveházi Gábor, Egerházi Attila – munkájának, magas szintű művészete ma is hazánk egyik vezető együttesévé teszi.
A Magyar Táncművészek Szövetsége példaértékűnek tartja Pécs városának kiemelt figyelmét és támogatását a Pécsi Balett múltját, jelenét és jövőjét illetően. Azonban a 2017. január 1-től önállóan működő Pécsi Balett működéséhez továbbra is szükség lesz a város és a nézők óvó tekintetére, erkölcsi és anyagi támogatására. Az együttes tagjai kiváló táncművészek, akik a színpadon hálálják meg a szeretetet, a megbecsülést, és nagyszerű előadásaikkal viszik hírét a világban Pécs városának.
A Magyar Táncművészek Szövetsége az elkövetkezendő évtizedekre sok kreatív ötletet, mély és igaz, sokszínű előadásokat, nagy sikereket kíván az önálló Pécsi Balettnek!
Gratulálunk Vincze Balázsnak, aki a 2017. január 1-én létrejövő új, független Pécsi Balett alapító-igazgatójaként beteljesítette elődeinek álmát. Új korszak kezdődik a Pécsi Balett életében – erre a pillanatra várt 56 éve az együttes.
Budapest, 2016. december 8.
Mihályi Gábor Kiss János
elnök társelnök
(Forrás: Pécsi Balett, Magyar Táncművészek Szövetsége)