„Hosszú távon nem lehet büntetlenül kihasználni a testet”

A Pécsi Balett jövő év első napjától önálló intézménnyé válik Vincze Balázs igazgatása alatt, aki korábban is vezette a tagozatot. Az önállósodás részleteiről kérdeztük.

Hosszú évek vágya válik valóra ezzel a döntéssel, amelyet a Magyar Táncművészek Szövetsége is üdvözölt korábban. De mit jelent az önálló lét a gyakorlatban és honnan lesz erre pénz?

vincze_1.JPGVincze Balázs (forrás: Pécsi Balett)

Mit jelent a Pécsi Balett számára az önállósodás? Ha ez egy régi keletű terv, miért éppen most valósul meg?

Én amióta balettigazgató vagyok, ezért küzdök. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az én több éves, komoly erőfeszítéseim értek most célba. Együttesvezetői munkám csúcsa ez a színháztörténeti pillanat. Fantasztikus érzés, hogy 56 év után sikerült beteljesítenem Magyarország első modern balettegyüttesének sorsát, s hogy 2017. január 1-től én lehetek a független Pécsi Balett alapító-igazgatója. A feladatot örömmel fogadtam el, a Pécsi Balett az életem, az önállóságáért küzdöttem 11 éve a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai támogatásával.

Igazából elődeim többsége, ill. az előző városvezetés is szerette volna ezt, de valahogy mégsem történt semmi. Most álltak úgy a csillagok, talán most akarta mindenki igazán és tudott is tenni érte. Mindenképpen kellett hozzá a Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi vezetésének nyitottsága a tagozat elengedésére. Köszönettel tartozom Pécs Megyei Jogú Város vezetésének és az 50 milliós támogatásért Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úrnak (az EMMI-nek),  hogy 200%-ban a Pécsi Balett önállósága mellett voltak. Ha nincs ez a támogatás, akkor önállósodás sincsen.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy a Pécsi Balett a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyüttese - azon túl, hogy a székhelye odaköltözik?

A Pécsi Balett a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként méltó helyre kerül az Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházásának helyszínén, mint egykori EKF nagykövet. Szimbolikus jelentése van annak, hogy Pécs városának két fontos, könnyen exportálható márkaneve, a ’Zsolnay’ és a ’Pécsi Balett’ ezentúl hivatalosan is összefonódik. A Pécsi Balettet EKF nagykövetként nagyon komolyan pozícionálta a város. A számos hazai és külföldi fellépés mellett az EKF projekt részeként hoztuk létre a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, mely azóta is jól működik, az egyik legfontosabb találkozási pont a professzionális táncegyüttesek számára itthon.

Konkrét válaszom: az E78-ban tervezünk beavató előadásokat, illetve a Pannon Filharmonikusokkal szeretnénk közös bérletet indítani a tavaszi együttműködéshez hasonlóan. Természetesen erről még egyeztetnünk kell.

pecsi_balett.jpg

A tervek és előzetes egyeztetések alapján, az önállósodás után is ugyanakkor súllyal fognak (vagy kell) részt vállalniuk a Pécsi Nemzeti Színházban folyó munkában?

Az önállóságnak a szakmai függetlenség volt az elsődleges célja, a tagozati léttel járó kettős feladatellátás megszüntetése és a zenés előadások kiszolgálásával járó egyeztetési nehézségek megoldása. Ez volt a két legfontosabb indok. A tánckari és a balettművészi feladat ugyanis teljesen más szakmai felkészültséget kíván. Hosszú távon nem lehet a kettőt együtt, felváltva végezni és büntetlenül kihasználni a testet. Számos sérülés volt az utóbbi időben emiatt.

(Csak, hogy értse mindenki: ez a kettős feladatellátás olyan, mintha egy élsportolónak minden második nap tömegsportot is kéne végeznie, de közben az olimpiára is készülni. Vagy pl. mintha a budapesti Nemzeti Színház vezető színésze kedden főszerepet játszana, szerdán meg statisztálna egy darabban, olykor naponta kétszer és felváltva – ez fizikailag és mentálisan is két teljesen különböző pólus. Persze tudom és sajnálatosnak tartom, hogy az országban dolgoznak így művészek, de nekik is azt kívánom, hogy mindenki a tudásához méltón legyen kezelve.)

Táncművészeinknek ezentúl nem kell kettős feladatot ellátni, vagyis nem táncolnak majd a PNSZ zenés előadásaiban sem. Így tudják hivatásukat a legmagasabb szakmai minőségben teljesíteni. Innentől kezdve saját költségvetéssel önállóan tudunk tervezni, az országban és a határon túl fellépéseket vállalni. A színházi elfoglaltságok miatt eddig számos hazai és külföldi felkérést kellett lemondanunk. 2017-től a Pécsi Balett misszióját, hogy a tánc univerzális nyelvén Pécs városát képviselje itthon és a nagyvilágban, újra szabadon tudja teljesíteni.

vincze_2.JPGVincze Balázs

Természetesen a jó viszony továbbra is megmarad, az együttműködés fontos nekünk is, a színháznak is. Az együttműködésünk alappillére, hogy évadonként egy nagyszínpadi bemutatót tartunk majd a Pécsi Nemzeti Színházban, melyből 10-15 előadás lesz a színház bérletrendszerében.

Előadásaink lesznek még az új Pécsi Horvát Színházban, az E78-ban, a Müpában, a Nemzeti Táncszínházzal is komolyabb, kiszámíthatóbb együttműködést tervezünk, vidéki színházakban is bemutatkoznánk és fesztiválokra utazunk majd itthon és külföldön.

Ha jók a számok a Pécsi Stop cikkében, hogyan lesz biztosítva az együttes tagjainak a jövedelme a 2017 utolsó öt hónapjában átcsoportosított 14 és félmillió forintból, ha alapesetben egy hónapra 6 millió forintba kerül a társulat? Ezzel összefüggésben 2017-re megkapják vagy még nem kapják meg a nemzeti minősítéssel járó 50 millió forintot?

A cikk, amire Ön hivatkozik számos csúsztatást és félrevezető feltételezést tartalmaz a tények helyett. Nem is beszéltek velem.

Azt gondolom, hogy az elmúlt 11 éves szakmai tapasztalatom mentén jól előkészítettem és átgondoltam az átmeneti évet. Az 50 millió forint, amit pár újság úgy értelmezett, hogy csak 2018-ban kapjuk, már 2017-re megérkezik hozzánk; igazából ez az EMMI döntés, ill. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár úr tavaszi bejelentése volt az, ami végső katalizátorként, mintegy első valódi lépésként elősegítette az önállósodást. 2017. januártól július 31-ig már tudunk szerződni a következő évadokra, tervezni, előadásokat lekötni. Természetesen irodát kell bérelnünk, megteremtenünk a működési feltételeket, az infrastruktúrát stb. Összességében a teljes költségvetésünk egyharmadát saját forrásból kell majd biztosítanunk, de mindez vállalható feladat.

pecsi_hattyuk.jpg

Csak a gazdasági oldalról nézve, jól értelmezem-e a helyzetet, hogy a Pécsi Balett, amennyiben önállósodik, jelentősen több forrást tud bevonni a működésébe (más szóval, jelentősen többe fog kerülni), hiszen a nemzeti státusszal járó 50 millió forint mindenképpen többletforrás (és többletköltsége a költségvetésnek), lévén a Pécsi Nemzeti Színháznak megmaradna a nemzeti státusza, így az ehhez kötődő költségvetési tétel nem csökkenne. E mellé az önállósodás után jelentősen megnő a lehetőség egyéb költségvetési források bevonására is. Ha így van, akkor a források bővülésével milyen plusz feladatokat tudhat ellátni az önálló Pécsi Balett?

Többletforrásról a Pécsi Balett esetében a jövőre nézve azért nem beszélhetünk, mert a Pécsi Nemzeti Színház a Pécsi Balett működésére költött pénznek csak 50%-át adja át. Ez már egy 50%-os hiány, szinte ezt pótolja az 50 millió forintos állami támogatás. De hiszek abban, hogy ha jól végezzük a dolgunkat és az önállósodással még jobban tudjuk pozicionálni magunkat, esélyünk lesz arra, hogy mind az állami, mind az önkormányzati költségvetésünk növekedjen.

Kiemelt támogatónk gratuláló szavait idézve: mindenkinek ilyen csodálatos karácsonyi ajándékot kívánok, mint amit a Pécsi Balett kapott.

süti beállítások módosítása