Amikor a kritikusok egyetértenek – Kritikák a Kivilágos kivirradtigról

Az általunk szemlézett kritikákból úgy tűnik, a színházi évad egyik kiemelkedő előadása jött létre Miskolcon.

Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című művét a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be Rusznyák Gábor átíratában és rendezésében. A színlap szerint „a XIX. század utolsó éveinek egyik István-estéje elevenedik meg előttünk. Fecsegő, sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát”. Zappe Lászlónak a Fidelión és Kovács Dezsőnek a Revizoron megjelent kritikáját szemléztük.

Fotók: Gálos Mihály Samu

Zappe László szerint a magyar dzsentri-világ végnapjait felidéző drámában „a baj a szellemben, a mentalitásban, az életformában és életfelfogásban van. Ma úgy mondanánk, a modernizációra való képtelenségben”. Úgy véli, hogy „Móricz hatalmas tablót ad a bomlóban lévő vidéki, nemesi életről. A mai magyar nemzeti önismeretről szól, pedig nagyjából kilencven éve íródott, és még vagy negyedszázaddal korábban játszódik a történet”.

A színészek közül egyet sem tud kiemelni, hiszen úgy látja, az előadás sikerének egyik fontos tényezője, a móriczi karakterek erős színészi megjelenítése. Úgy véli, hogy a miskolci produkció „fontos, formátumos előadás. Ott a helye minden fesztiválon, ahol majd az évadot reprezentálják”.

Zappe csak egy rendezői megoldást kifogásol, mert szerinte szükségtelen: „A második részre a szereplők átöltöznek, lekerülnek a parókák. A rendező talán ezzel alá akarta húzni, hogy rólunk, nekünk szól a mese. A befejezés magáért beszél”.

Bodoky Márk és Czakó Julianna

„A dzsentri társaság nem gondol a jövőre, sőt a jelenét sem látja, belefeledkezik a mulatozásba. Kivilágos kivirradtig – dalolnak, táncolnak. Igaz, a nézők egy része meg ütemes tapssal érez együtt velük, míg a hangzás kaotikus zúgássá nem torzul. Őket is meg lehet érteni. Jobb nem látni, nem hallani, nem érteni” - írja a szerző az előadás zárójelenetéről és annak nézőtéri félreértéséről.

Kovács Dezső hosszabb kritikai elemzésében is hangsúlyozza az előadás tablószerűségét: „Dús és gazdag a szociális környezet, s még annál is gazdagabb az emberi viszonyok káprázatos tablója az előadásban, amely nemcsak kidolgozottságával ragad magával, hanem szenvedélyével, svungjával, a jellemek vérbő rajzával s a ritkán látható csapatjátékkal. Huszonnégy játékos látható a színpadon, paralel síkokon zajlik a cselekmény, egyszerre játszik az előtér és a háttér, mozgalmas tömegjelenetek pörögnek, s olyan virtuózan működik együtt a hatalmas együttes”.

Az előadás meglátása szerint nem a zsidó kulcsszereplő figurájáról szól, „hanem a habzó életről, magyar sorsokról, férfiakról és nőkről, akik élik az életüket, miközben megtapasztalhatják, hogy a miliő, amelyben még ideig-óráig időznek, rohan a pusztulásba, a semmibe”.

Gáspár Tibor

Móricz művét szerinte a rendező jól sikerült átiratában láthatjuk, melyben „futkosnak föl és alá, keresztül-kasul a színen a szereplők, újabb és újabb vendégek érkeznek, s velük egy-egy újabb családi sors, életdarab, magyar sorsképlet zuhan a színre”.

A szerző kiemeli, hogy a megelevenedő móriczi tablóhoz minden színész hozzájárul „a galéria, mondhatni, tökéletes. Minden alak kidolgozott, minden figurának saját élete van, minden apró viszonylat a villanófény vakító élességében mutatja meg magát”.

Kovács Dezső úgy gondolja, hogy „a szimultán térkezelés, a sokszorosan osztott térszerkezet (díszlet: Khell Zsolt) éppúgy része az előadásnak, mint Rusznyák korábbi miskolci, fergeteges Parasztoperájának”. A társalkotók közül még Tihanyi Ildi jelmeztervezőt említi, akinek „korjellemző jelmezei finoman úsztatják át a múlt század eleji alakokat a mába: a rezsimek változnak, az emberek kevéssé”.

A revizor kritikusa szerint „csúcsra jár a magyar színház, s a Kivilágos kivirradtig az izmos évad kiemelkedő előadása. Távlatos mű; egy világállapot pontos lenyomata. (…) Rusznyák színpadán nem teóriákat és irodalmat látunk megelevenedni, hanem vérbő színházat, egy formátumos rendező formátumos produkcióját. Szinte átfoghatatlan az a színpadi gazdagság, amelyet Rusznyák elibénk állít”.

Úgy véli, hogy Miskolc ezzel az előadásával már nem először bizonyítja, hogy igazán magas színvonalon is lehet nemzeti színházi programot létre hozni: „A Miskolci Nemzeti Színház társulata – jelen állás szerint az egyik legizmosabb művészszínház és népszínház – tündököl Móricz ragyogásában. Mert hát igazi nemzeti színházi program Móriczot játszani. Megtették ezt Miskolcon az Erdély – Tündérkert bemutatásakor is” .

További kritikák az előadásról

Art7.hu – Szekeres Szabolcs:  Dialógok az antiszemitizmusról

Rusznyák Gábor a regényből készült átirata és rendezése sem fut bele az adaptációk megvalósításának nemegyszer tapasztalt hibájába. Olvasson tovább >>>

7óra7 - Dicsuk Dániel: Húzzad csak...

De a legfontosabb mégis az, hogy a Kivilágos kivirradtig a miskolci társulatról „szól”, bemutatja azt, hogy milyen színház is van most Miskolcon. Olvasson tovább >>>