Bízom benne, hogy mi talán nem hülyülünk meg – Interjú Sodró Elizával

Milyen volt egyetemre járni, amikor a tanári kar egy részének felmondtak, vagy elsőre becsöppenni egy kőszínházi társulatba? A Magyar Narancs kérdezte a fiatal színésznőt.

Sodró Eliza a Kaposvári Egyetem Színművész szakának elvégzése után a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szerződött, idén ősztől a Radnóti Színház tagja. Játszik a teátrum Ofélia árnyszínháza, Iván, a rettenet, Lear király és Buborékok című előadásában. Következő bemutatója az Alföldi Róbert által rendezett Futótűz. Emellett független előadásokban is szerepelt, többek között a Rózsavölgyi Szalon és a k2 Színház produkciójában.  

Sodró Eliza a gimnázium elvégzése és az egyetem között egy évet Berlinben töltött. Így emlékszik vissza erre az évre: „Csodálatos év volt. Teljesen más gondolkodást tanultam meg, hagytam, hogy bármi megtörténjen velem. Döbbenetes volt számomra olyan emberekkel találkozni, akik boldogok, pedig nem is színházzal foglalkoznak”.

Sodró Eliza

Két alkalommal is sikertelenül felvételizett, amellyel kapcsolatban nincsenek jó tapasztalatai. Mint mondta, másodszorra már nem izgult annyira, ám közben begörcsölt: „láttam, hogy nem igazán érdeklem a zsűrit. Mintha lenne valami elképzelés, amibe nem férek bele” – meséli.

Ezután jelentkezett Kaposvárra, ahol, mint meséli, „teljesen más volt a légkör, a felvételi előtt kijött hozzánk Rusznyák Gábor rendező, és azt mondta, nem arra kíváncsiak, amit nem tudunk, hanem arra, amit tudunk. Ez a pár kedves szó annyira megnyugtatott, hogy egész másként kezeltem a helyzetet, és már az első rostán éreztem, engem ide fel fognak venni”.

Az Iván, a rettenet előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

Mindez azokban az időkben zajlott, amikor Vidnyánszky Attilát nevezték ki a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének élére, majd nem sokkal később felmondtak a színházi tanszéket vezető Csáki Juditnak és több tanárnak. A cikk erre a „viharos időszakra” is rákérdez: „Nagyon harcos osztály voltunk, petíciókat írtunk, aktívak voltunk, de mindig falakba ütköztünk. A rektorhelyettes időnként megfenyegetett minket, hogy mindenki fegyelmit kap, senki sem fog diplomázni. Olyan volt az egész, mint egy befejezetlen Bulgakov-dráma. Vagy valami őrült Kafka-novella”.

„Aztán amikor negyedévesek lettünk, és szétszóródtunk különböző színházakhoz gyakorlatra, már csak az volt a cél, hogy valahogy megszerezzük a diplomát, úgyhogy kussoltunk. Mindig hálás leszek azoknak a tanároknak, akik ott maradtak, és segítettek nekünk végigcsinálni”- mondta el, hogyan tudta befejezni az iskolát.

Sodró Eliza arról is mesél, milyen volt bekerülni egy pontosan strukturált társulatba az egyetem után, ahol egy-egy előadás létrehozásában mindenki mindent csinált: „Szombathelyen először furcsán néztem, minek ül annyi ember a rendező mellett, nem értettem, miért súg a súgó, amikor én tudom a szöveget. De idővel valahogy beleszoktam a munkamegosztásra épülő rendszerbe”.

Porogi Ádámmal a Rózsavölgyi Szalon Mellékhatás előadásában (fotó: Éder Vera)

Idén ősztől Kováts Adél társulatában, a Radnótiban játszik. „Jordán Tamás minden évben egyszer elengedett Pestre dolgozni, dolgoztam a k2 Színházzal például. Alföldi Róbert pedig látott egy szombathelyi előadásban, így amikor megrendezte a Leart a Radnótiban, ki akart próbálni. Akkor játszottunk együtt Adéllal, aki tavasszal felhívott, és kérdezte, hogy leszerződnék-e” – mondta el, hogyan került a nagymező utcai teátrumba.

A cikk szerzője a szakma megosztottságáról is kérdezte Sodró Elizát: mennyire jellemző az ő korosztályára. „Szerintem az én kortársaim még nem ártottak egymásnak annyit, hogy elmélyüljön bármiféle szakadék. Bízom benne, hogy mi talán nem hülyülünk meg. Nagyon tehetséges generáció ez. Kár lenne érte”.

A Magyar Narancsban megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.