Időutazás Debrecenben

Időfutár címmel az internet-generációs kamaszok közegében játszódó darabot mutat be a Csokonai Színház. Gemza Péter rendező és Mészáros Ibolya, a főszereplő is mesél róla.

A 2012-ben a hatalmas hallgatottságot elérő ifjúsági rádiójátékból hatkötetes regénysorozat született, ebből készül most színpadi verzió, mely az egyik epizódot ragadja ki a gazdag cselekményből és formálja önálló, kerek egész történetté. Az Időfutár színpadi változatát a szerzők: Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István és Vészits Andrea átiratában, illetve Gemza Péter rendezésében láthatja a Csokonai Színház közönsége..

ido_1.JPGCsikos Sándor és Mészáros Ibolya a próbán (fotók: Máthé András)

Ami a történetet illeti: Az Időfutár sikerének egyik titka, hogy az internet-generációs kamaszok mindennapi közegében játszódik, a digitalizált világban felvett szokások természetes módon jelennek meg benne. A kalandok, barátságok, szerelemek, érzelmi viharok és a vicces iskolai helyzetek egy időutazásról szóló krimibe ágyazódnak bele: a főszereplő Hanna egy időre a 18. században ragad, a visszajutásban barátai – akikkel a különleges féreglyuktelefonon keresztül tudja tartani a kapcsolatot – minden találékonyságukkal igyekeznek neki segíteni.

A több száz éves időeltolódás kiváló alkalmat ad néhány történelmi és művészettörténeti tény izgalmassá tételére: Kempelen Farkas sakkautomatájáról, a felvilágosodásról, Mozart Varázsfuvolájáról szinte észrevétlenül, gyorsan pörgő kalandokon keresztül szereznek ismereteket a kamaszok – olvasható az előadás ajánlásában.

ido2.JPGGemza Péter és Mészáros Ibolya

Mint kiderült, Gemza Péter is ismerte a rádiójátékot, szinte családi rituálé keretében várták a folytatást, de csak később, miután a Csokonai Színház művészeti vezetője lett, fogalmazódott meg benne a színházi előadás gondolata. Mint mondja, „egyszerre science fiction és történelmi mű, ugyanakkor egy mindennapi, a mai fiatalokkal foglalkozó történet is”.

Az ifjúsági regény több történetszála közül a rendező és a szerzők végül egyet választottak ki, amiben szerepe volt annak is, hogy a debreceni évad egyik operája a Varázsfuvola lesz. „Rögtön az elején világos volt az, hogy a bécsi történetszál engem mindenképpen érdekel a Varázsfuvolával. Mivel a Csokonai Színházban szerettük volna megcsinálni A varázsfuvolát, ezért kicsit felgyorsítottuk a folyamatot, hogy össze tudjuk kapcsolni a két bemutatót. Hiszem azt, hogy a kettő erősíteni tudja egymást, és izgalmasabbá válik általuk a debreceni évad.

ido_3_all.JPGA történet főszereplőjét a kamasz Hannát Mészáros Ibolya, a társulat legfiatalabb színésznője  játssza. Miután komplex színészi játékot kíván a szerep, a rendező nem szeretett volna gyerekszereplőkkel dolgozni. Mint mondja, „szerintem fontosabb a történet és a viszonyok, mint az életkor. A kamaszság, a kamaszos hév, a szerelem megjelenése szépen játszható kicsit idősebb színészek számára is”.

Mészáros Ibolya szerint „mindenkiben van egy kis „Kalász Hanna” valahol, aki szívesen elbújna a „dementor Bujdosóné” elől, gyakorolná a „kiskacajt”, Varázsfuvolát próbálna Wolfival, egyszerű „humanoidként” vitába szállna Bulcsúval a „citronyád” fogalmáról, „elplaybackelné az Éjkirálynőt”, és még sorolhatnám. Ha most egy pillanatra megállok és elképzelem egy felnőtt arcát, ahogy az előbbi mondatomat olvassa, huncut vigyor van az arcomon, hiszen én pontosan értem, hogy mit jelentenek ezek a szavak vagy kifejezések. És a legjobb, hogy elképesztő szuperhős-érzésem van, ha arra gondolok, hogy hány ezer cinkosom van még ebben az országban, akik szintén tudják, hogy miről beszélek!”

Az előadás főbb szerepeit Csikos Sándor, Rózsa László, Kovács András e. h., Dánielfy Zsolt és Oláh Zsuzsa játssza.

A Időfutárt december 19-én mutatja be a Csokonai Színház. Ezt követően decemberben 20-án, 21-én és 22-én is látható a debreceni teátrumban.  

(Forrás: Csokonai Színház)

Az előadás adatlapja itt olvasható.

süti beállítások módosítása