Mi, kelet-európaiak nem találtuk meg igazán az európai identitásunkat

„Mindig kisebbségi helyzetből kell föltenni a kérdéseket” - Tompa Gáborral beszélgetett az Art7 riportere – identitásról kisebbségről és színházról.

Két évente rendezik meg Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált. Az idei, ötödik kiadás témája az idegen odüsszeiája volt. Tompa Gáborral, a fesztivál válogatójával és igazgatójával, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjét kérdezte Vlasics Sarolta.  

A téma, az idegenek odüsszeiája eleve kínálja a párhuzamot az utóbbi időben Európában kritikussá váló migrációs helyzettel. Ahogy Tompa Gábor fogalmazott, „az elmúlt időszak migrációs történései megkerülhetetlenek. Az idegen utazását, odüsszeiáját mindig valami várakozás előzi meg, hogy visszataláljon önmagához, megtalálja saját útját, amiben mindig benne van a befogadó társadalom várakozása is. A tömeges migrációval szemben viszont elutasítóak vagyunk, amit a félelem szül, hogy az idegenek nem tudnak beilleszkedni egy másfajta kultúrával bíró társadalomba”.

Tompa Gábor (fotók: Bíró István)

Úgy véli, hogy Kelet-Európában nem sikerült megtalálnunk az európai identitásunkat, „csak közeledtünk felé, volt egyfajta ideális képünk róla, amit szerettünk volna elérni, s amikor apró lépésekkel közelebb értünk hozzá, úgy tűnik, elveszíthetjük”. Tompa Gábor szerint ezzel kapcsolatban sok gondolkodni valónk van: „Végig kell menni ezen az úton, át kell gondolni azokat a kérdéseket, amelyek erre próbálnak választ keresni: ki az én, kik vagyunk egyáltalán, mit jelent valahová tartozni, mi az idegenség és mihez képest az, és még lehetne sorolni”.

Hogy mire van lehetősége a színháznak ezzel vagy bármilyen más fontos témával kapcsolatban? „Csak arra, hogy kérdéseket tegyen föl, illetve szembesítsen önmagunkkal. Mindig várjuk a csodát, a messiást, aztán ha megjön, megöljük. Minden előadás, ha jól működik, a saját fizikai valóságunkban gyötör meg, vagy próbál felrázni, elmozdítani arról a holtpontról, amiben vagyunk”- vallja Tompa Gábor.

„Eltűnnek, éhen halnak emberek, nincstelenné, hontalanná válnak. Lehetünk persze idegenek saját országunkban, városunkban, házunkban, saját bőrünkben is. Kényelmetlen szembenézni ezekkel a kérdésekkel. De a színháznak az is a feladata, hogy szembesítsen, mert ebből a globális álomból föl kellene ráznia az embereket. Arról a világról beszélek, ahol a digitális média annyira manipulál bennünket, hogy az okostelefonon nézzük meg, milyen idő van, ahelyett hogy kinyitnánk az ablakot” – írja le a helyzetet, amiben a színház helyét keressük.

A cikk a Kolozsváron saját bőrén tapasztalható kisebbségi helyzetre is rákérdez. Tompa Gábor szerint a kisebbségi perspektíva a legjobb kiindulópont a kérdések megfogalmazásához „Én azt gondolom, hogy mindenki valamilyen módon kisebbségi helyzetben van. Egyénileg, családban, országban. Mindig kisebbségi helyzetből kell föltenni kérdéseket. (…)  A hatalmi helyzeten kívül, a társadalmi periférián élesebben, pontosabban fogalmazódnak meg a kérdések” – tartja az igazgató-rendező.

Miután a fesztiválon látható előadásokról beszél, a fesztivál egészéről tett állítással zárja gondolatmenetét: „Azt érzékelem, hogy a fesztivál keresztmetszetét adja a körülöttünk lévő társadalomnak. Pont olyan, amilyenek mi vagyunk”.

Az Art7-en megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.