A Battlefield (Csatatér) című rendezésével karöltve Budapestre látogató, korszakos színházcsináló workshopot tartott a Színműn. Szerencsénkre hírmondója is akadt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves dramaturg szakos hallgatója, Kautzky-Dallos Máté Játék, gyakorlat, rituálé címmel osztotta meg velünk az élményeit. Mint írja, itt tartózkodása alatt Peter Brook több workshopot is tartott, elsősorban fiatal rendezők számára, így jutott el december 12-én a Színház-és Filmművészeti Egyetemre, hogy az intézmény színházrendező szakos hallgatóival találkozzon.
Peter Brook, mellette Simon Balázs és Marie-Helene Estienne a workshopon (fotók: Kőrösi Tamás)
A zártkörű műhelymunka krónikása elmesélte, hogyan ülték körül a Brook színházi kísérleteiben is használt szőnyeget, amit ebben az esetben az egyetemtől kölcsönkapott kárpit testesített meg. Ezután a hallgatók lehetőséget kaptak arra, hogy kérdéseket tegyenek fel az alkotónak, bepillantást nyerve ezáltal sajátos munkamódszerébe és megismerve a színházról kialakított gondolatait.
A találkozó voltaképpen egy párbeszéd volt, vagy ahogy Kautzky-Dallos Máté megfogalmazta, „drámai módon zajlott. A saját élmények behívása során nem csak az alkotók, de a hallgatók is megoszthatták egymással a színházzal kapcsolatos tapasztalataikat, impresszióikat. Ezekből a benyomásokból indult ki Brook, hogy a színházzal és a benne folyó munkával kapcsolatban fontos alapállításokat fogalmazzon meg. Ezzel, mintegy a hallgatók előtti szőnyegre helyezte gondolkodásának és az általa elképzelt és megképzett színházeszménynek az alapjait”.
Mi késztet arra valakit, hogy színházi rendezővé váljon? Mit akar elmondani, és miért ezen a nyelven? Mik azok az élmények, amik inspirálják az embereket? Miben közösek ezek? – tette fel kérdéseit Brook.
A második részben, az alkotói munkára vonatkozó kérdések megválaszolása után, mint a fiatal dramaturg hallgató meséli, a szőnyeg színpaddá változott. Brook „felkért három hallgatót, hogy a szőnyegen lévő tárgyakkal rövid, improvizatív jeleneteken keresztül szemléltesse, amit az idős rendező a korábban említett színházi nyelv alapegységének, ezáltal munkája alapkövének tekint”.
A szabad asszociációk során a három rendező színésszé vált, akik egy-egy tárgyat is használhattak. „Ami egyiknek nagy találmány, az a másiknak megoldhatatlan rejtvény – csak, hogy a harmadik személy egy üveg vízként lopja vissza a realitások körébe a jelenetet. Aki látja, nézővé válik, a térben mozgó alakok pedig – éppen a nézés által - színésszé. Ami történik, egyszerre játék, gyakorlat, rituálé és színház”.
A Brookkal való közös munka élményének hatására fogalmazza meg a mesélő a közösséggel kapcsolatos gondolatait: „A színház nem egyéni munka. Így a rendező sem diktátor benne, aki a többiek fölé helyezkedve diktálja, irányítja az alárendeltjeit. Sokkal inkább direktor, aki irány(oka)t mutat. Rendező, amennyiben rendet igyekszik teremteni az alkotóközösség által életre hívott gondolatok között. Így nem ülheti végig ezt a folyamatot a nézőtéren. A munka első sorban nem saját fejében, hanem a közösségben zajlik. Fel kell állni, és odamenni az alkotótársakhoz”.
„Hiszen ebben a folyamatban csupán egyszerre, egyenrangú félként lehet részt venni. Ez ad lehetőséget közös kísérletekre és párbeszédre az alkotók között. Próbák, próbálkozások sora, amelyben a hibának legalább akkora szerepe van, mint a sikernek. Mindehhez felszabadult jelenlétre van szükség, aminek az elérésére nem elég egy térben összegyűlni. Gyakorlatokon és játékokon keresztül lehet elérni azt a testi és lelki állapotot, amiből építkezni lehet”.
Brook sem tökéletes válaszokat vagy kérdéseket várt a műhelymunka során, hanem őszinteséget – összegzi a kivételes alkotóról szerzett benyomásait Kautzky-Dallos Máté, mielőtt gondolatban útjára bocsájtaná az idős Mestert, és vele együtt saját olvasóit is.
„A szőnyeget a hallgatók csavarják fel, hogy majd máshol, mások keze által terüljön ki újra. Egy azonban azonos lesz. A mellett a szőnyeg mellett is ott fog ülni egy kilencvenkét éves férfi, és ugyanolyan nyíltsággal és kíváncsisággal fogja várni az embereket, ahogyan itt tette.
Ezt a figyelmet, nyitottságot és kíváncsiságot fontos lenne eltanulni - és nem csupán a színházi embereknek”.
(Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.