A Katona József Színház színművészét új bemutatója apropóján kérdezte a Fidelio – a szerepéről, a karácsonyról és a Fekete Ernővel való közös játékról.
December 21-én mutatta be a Katona József Színház Ibsen drámáját, a Nórát, címszerepben Ónodi Eszterrel, Székely Kriszta rendezésében. Ónodi Eszter 1998 óta a Katona József Színház tagja. Színpadi szerepei mellett olyan filmekben is szerepelt, mint a Meseautó, az Aglaja, a Swing, az Anyám és más futóbolondok a családból. Jelenleg a HBO sorozatában az Aranyélet Jankájaként is láthatják a nézők.
Ónodi Eszter (forrás: Fidelio)
A Nóra az első Ibsen mű, amelyben játszik és utoljára akkor olvasta a darabot, amikor főiskolai felvételijére készült. „A színpadon sem talált meg mostanáig, pedig több Ibsen is futott már a Katonában, mint a Hedda Gabler, A vadkacsa vagy A nép ellensége, ami jelenleg is repertoáron van”.
A maga idejében botrányosnak számított bemutató óta eltelt 140 évben a nők társadalmi, családon belüli és kívüli helyzete jelentősen megváltozott. Ónodi Eszter szerint, a darabban „el kell tolni a hangsúlyokat. Manapság a női egyenjogúságról beszélni nem akkora arculcsapás a társadalomnak, mint Ibsen idejében volt, hiszen ma már mindenhol találkozunk ezzel. A nőknek lehetőségük van az önmegvalósításra, és hogy döntést hozzanak a saját életükről. Az előadásban mi inkább arra fókuszálunk, mi történik akkor, ha egy hazugságokra épülő házasság annyira meginog, hogy tovább már nem tartható fenn, és lehullik a lepel”.
Nóra (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)
Úgy véli, hogy „a társadalom mindig komoly béklyót fon az emberek köré. Nóra a darab elején úgy áll előttünk, mintha a Született feleségekből lépett volna elő: tökéletes feleség és szerető családanya. Minden tekintetben megfelel annak a szerepnek, amit a férje előléptetésével hirtelen keletkező társadalmi státusz megkövetel. Aztán bekopogtat az ajtón a végzet, és Nóra – a fojtogató körülmények ellenére – végül letépi magáról a bilincset”.
A színésznő elmeséli, hogy a darab kezdő jeleneteiben, egy karácsonyra készülő idilli családdal találkozik a néző, Helmer kinevezése miatt pedig izgatottan várják a közelgő új évet. „Ekkor érkezik meg a zsaroló és a barátnő, akik elkezdik Nórát két oldalról összepréselni, egymásnak ellentmondó érdekek mentén befolyásolni, ráadásul egy régi barát érzelmi síkon hozza nehéz helyzetbe azzal, hogy megvallja neki a szerelmét, és hozzá azt, hogy meg fog halni. Ilyen mértékű terhet nem sokan bírnánk el. Aztán megtörténik a fordulat, és Nóra az addig tökéletesnek hitt férjet hirtelen kicsinyesnek, ócskának, önzőnek kezdi látni, amitől az annyira idegenné válik a számára, hogy nincs többé maradása”.
Ónodi Eszter úgy érzi, hogy Nóra alakjának megformálásához segítséget nyújt, hogy ő maga is anya: „Szerencsére nem voltam még ilyen élethelyzetben, de talán pont azáltal, hogy nekem is van gyerekem, sok esetben tudok azonosulni vele, és apránként összeáll a mozaik”.
(Kocsis Gergellyel a Nóra előadásában)
„Bár azt hiszem, a civil életben sose tennék ilyet, de remélem, abban a pillanatban, amikor meg kell hoznom ezt a döntést a színpadon, hiteles leszek majd”- teszi hozzá reflektálva arra, hogy Nóra nemcsak a férjét, hanem a gyerekeit is elhagyja.
Ónodi Eszter arra is kitért, hogy párhuzamot lát az HBO Aranyélet című filmsorozatában általa alakított Janka karaktere és Nóra között, mivel mindkét nő elhagyja a férjét és a gyerekeit. Úgy véli, hogy mindkét család életében a látszat a fontos: „Ebben a sorozatban is egy kívülről tökéletesnek tűnő családot látunk: budai villa, szép gyerekek, jól kereső férj, a feleségnek csak annyi a dolga, hogy megrendelje a pizzát, és összeegyeztesse a kozmetikust a fodrásszal. A kiindulási pont tehát azonos, a fő csapásirány azonban lényegesen eltér, és nekem kimondottan jól is esik most Nórát játszani. A darab első felében olyan, mintha egy pihe-puha hógömbben lennék, aztán jön a rock 'n' roll”.
„Abból, hogy nemcsak a válások, de sajnos az öngyilkosságok száma is ugrásszerűen megemelkedik karácsonykor, az olvasható ki, hogy ilyenkor az emberek számot vetnek az addigi életükkel, a környezetükkel és saját magukkal. A karácsony köré épült ipar azt sulykolja belénk, hogy ennek az ünnepnek tökéletesnek kell lennie, akinek pedig ez valamiért nem jön össze, az vesztesnek érzi magát”- mondja Ónodi Eszter a karácsonyi időszak sajátos lélektanával kapcsolatban.
Ónodi Eszter és Fekete Ernő (fotó: Puskel Zsolt / Poprt.hu)
Fekete Ernővel már többször alakítottak házaspárt a Katona József Színház előadásaiban, jól tudnak együtt dolgozni. „De most végre ő kapaszkodik utánam! (Nevet.) Valóban sokat voltunk már férj és feleség színpadon, legutóbb a Mizantrópban és az Ivanovban – mindkét előadásban egyfolytában a hátát láttam, mert a szerepe szerint mindig elfordult tőlem. Úgyhogy bőven van tapasztalatunk együtt, nagyon értjük egymást”- teszi hozzá.
„Időnként jólesik visszagondolni erre a gondtalan létezésre, de ahogy az ember idősödik, egyre több szelete nyílik meg a világnak, és közben egyre súlyosabbá válik a valóság. Meg kell becsülni a hópelyheket, mert mindig eggyel kevesebb marad a gömbben”- mondja zárszóként Ónodi Eszter.
A teljes interjú itt olvasható.