Véget érhet a függetlenek vesszőfutása?

Jövőre csaknem 83 millió forinttal növekszik a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezetek támogatása.

Az EMMI nyílt pályázatot hirdet a minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti, előadó-művészeti szervezetek 2017. március 1-je és 2018. február 28. közötti időszakra vonatkozó működésének és szakmai programjainak támogatására 1,1 milliárd forint keretösszeggel, amely 82,546 millió forinttal több, mint a 2016-ban meghirdetett pályázati keret - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága közleményében.

emmi.jpg

Ezzel egy évek óta tartó csökkenő tendencia ér véget. A minősítéssel nem rendelkező színház- és táncművészeti szervezetek működési támogatására szánt keret ugyanis 2014 óta folyamatosan csökkent. Amíg a teljes keret 2014-ben 1,23 milliárd, 2015-ben pedig 1,067 milliárd, addig 2016-ra már csak 1,028 milliárd forint volt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már idén meghirdeti a nem minősített előadó-művészeti szervezetek működésének jövő évi támogatását célzó pályázatokat - írta a tárca a dokumentumban. A felhívás az alábbi honlapon érhető el: http://www.kormany.hu/hu/dok?source=2&type=206#!DocumentBrowse

(Forrás: MTI / szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása