Hiánypótló munkát végez és hiátust tölt be a zenei életben Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, aki jelenleg a Bartók Új Sorozatra és ennek befejezésére koncentrál.
Tovább
Tavaszi Családi Fesztivált rendezett a Komáromi Jókai Színház kreatív programokkal (elsősorban gyermekek számára), valamint színpadra került a 2009 októberében bemutatott Süsü, a sárkány című produkció immár 150. alkalommal.
Tovább
Elhunyt Karády Béla, az Operett és a MACIVA nyugalmazott rendezője, művészeti vezetője. Többször emlegette, hogy majd én írok róla egy "jó kis nekrológot". Megírtam...
Tovább
Tegnap vette kezdetét a 8 napon át tartó, 19 előadást felvonultató Családi Színházi Fesztivál, melyet Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház és Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Színház igazgatói nyitottak meg.
Tovább
Hatalmas sikert aratott a Váci Dunakanyar Színház Yvonne, burgundi hercegnő című előadása a khersoni nemzetközi színházi találkozón, a produkció összesen négy díjat nyert el.
Tovább
Június 3-án mutatja be a Trafó Rózsavölgyi Zsuzsa új koreográfiáját, a Medúzát.
Tovább
Új motort kapott a Szputnyik Hajózási Társaság megszűnése után létrehozott Mentőcsónak társulat: Menekülj okosan címmel május 20-án új előadással jelentkeztek, mely nyári fesztiválokon is feltűnik majd. Bodó Viktor ennek kapcsán készülő rendezéseiről mesélt a 061.hu-nak.
Tovább
A Proton Színház Mundruczó Kornél rendezte Látszatélet című világbemutatóját tapsviharral jutalmazta a Bécsi Ünnepi Hetek közönsége.
Tovább
A Trojka Színházi Társulás ezúttal Virginia Woolf, Orlando című regényének színpadi adaptációjára készül Petrik Andreával a főszerepben.
Tovább
Június 11-én különleges rendezvényre hívja Szentgotthárd az érdeklődőket.
Tovább
Hatvanéves a József Attila Színház. A jubileumi évad nyolc új bemutatójának egyike Kollár Béla Veszek egy éjszakát című vígjátéka lesz. Ennek apropóján a rendezővel, Verebes Istvánnal beszélgetett a Librarius.
Tovább
Színészből lett rendező, majd a Sziget színházi sátrának programszervezője, tévés és kőszínházi művészeti vezető. Most a POSZT új igazgatóságának tagja, aki azt mondja, "lakott területre kell hozni a találkozóról zajló vitákat". Múltjáról és a fesztivál jövőjéről kérdeztük.
Tovább