Nincs védőháló, nincs immunitás, menekülő múlt van – Interjú Hegedűs D. Gézával

Hegedűs D. Géza a Hallgatni akartam című monodráma kapcsán Márairól, az elveszett polgárságról és az igazi művész tehetségéről mesél – az Art7-en.

Hegedűs D. Géza - több más szerepe mellett - a Vígszínház Házi Színpadán a Márai Sándor írásából készült Hallgatni akartam című monodrámát játssza, a Színház és Filmművészeti egyetem tanára és rektorhelyettese, illetve a POSZT  Színházi Tanácsadó Testületének elnöke. Marton Éva beszélgetett vele Márai Sándorról, és arról, hogyan hat rá az előadás. Emellett szóba kerül az egyetemi oktatás, és a szakmai tisztségek kapcsán a társadalmi szerepvállalás kérdése is.

Hegedűs D. Géza a Hallgatni akartam előadásában (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Márai Sándor hosszú, években mérhető tépelődés után végül 1948-ban elhagyta az országot. Mint a polgárság tudatos irodalmi képviselője, a szocialista érában a ’80-as évek elejéig a megerőszakolt irodalmi és történelmi emlékezetben nem volt számára hely. Később az orosz csapatok kivonulásáig ő maga nem járult hozzá művei kiadásához Magyarországon. A Hallgatni akartam című írása 2013-ban, poszthumusz jelent meg.

Az Art7 beszélgetése a Hallgatni akartam előadásától indul el. Hegedűs D. Géza elmondása szerint nem ő szokott szövegeket keresni, hanem valahogy a szövegek találják meg. Így volt ez korábban Camus Pestisével és most is. És hogyan hat rá az ebből készült előadás? „Bármilyen anyaggal dolgozom, az visszahat rám, inspirál. (…) A Márai sok örömet szerez nekem, gyakran mintha az én gondolataim is felerősödnének Márainak köszönhetően” - vallja.

A Hallgatni akartam, mint mondja, egy hiányt tölt be Márai életművében, mert éppen arról a tíz évről ír benne, ami az Egy polgár vallomásai és a Föld, föld … ! írásainak emlékezetéből kimaradt. „Mindenki, aki olvasta ezeket a Márai-műveket, érezte, milyen kár, hogy bizonyos dolgok nem szólalnak meg. Ugyanakkor ő ezt leírta 1950-ben, csak már az emigrációból visszatekintve. (…) Az író, a szintén remekműnek tekinthető kötet kezdő dátumának 1938. március 12-ét, az Anschluss pillanatát választotta, amikor Hitler csapatai élén bevonult Bécsbe, a Habsburgok fővárosába”- mondja ezzel kapcsolatban a színész.  

                                       (fotó: Gál Bereniké)

Márai Naplója is szóba kerül. „Szól arról is, hogyan őrizheti meg egy szellem mindvégig a maga integritását. Nem tud oda behatolni bomlasztó módon a világ, sziklaszilárd erősségű ez a gondolatáradat. (…) Érdekes látni, hogy a közeledő orosz front hatására hogy kóstolgatja az orosz irodalmat, hogy milyen lehet az orosz lelkiség. Sejti, érzi minden idegszálával, hogy hamarosan orosz fennhatóság lesz. Dosztojevszkij szélsőséges, nyers, hihetetlen erejű szövegeitől, bár elismeri a nagyságot, megretten”.

„Izgalmas megmerítkezni a Hallgatni akartam szövegében, annak tükrében olvasni a Naplót. A Hallgatni akartam összegző, nagy összefüggéseket próbál megragadni, míg a Naplóban töredékesebb a folyamat” – véli a két írás viszonyáról.

„Öncsalástól mentes, fájdalmas, kemény szövegek. Ilyenkor Márai önmagát sem kíméli, nem menti magát, úgy ábrázolja az elmúlt tíz évet az Anschluss pillanatától 1948. augusztus 31-ig, amikor Ausztrián keresztül Svájcba, végül Olaszországba emigrált, mint aki ennek az évtizednek részese, bizonyos értelemben sztárja is volt” – mondja a Hallgatni akartam kapcsán.

És hogy miért éppen ezt a szöveget választották Marton László rendezővel és Radnóti Zsuzsa dramaturggal? „Úgy gondoljuk, fontos elmondani, hogy úgy szólaljon meg, hogy ez a mi történetünk. Amikor arról beszélnek, hogy ami történt, csak bizonyos társadalmi rétegek, hogy a zsidóság tragédiája, tagadom. Ez az egész magyar társadalom tragédiája. A nincs és a kivérzettség maradt. Visszanézve a múltba azt látjuk, hányszor vérzett ki értelmiségi szempontból is az ország, hány menekülő fázisa volt a történelmünknek. Ettől olyan törékeny, kiszakadt, kilyukadt a társadalom. Az a réteg, amelyik morálisan, szellemileg, víziójában erőt, biztonságot, a megtartását tudta volna adni az itt felnövekvőknek, nincs. Nincs védőháló, nincs immunitás, menekülő múlt van”- véli.

Hallgatni akartam (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Az általa betöltött szakmai pozíciók kapcsán szó esik a felelősségvállalás kérdéséről is. „Ezért él ma a színház, mert a közönséggel szövetkezve, a színházi élet kulcsszereplői nem hagyták szétrombolni az addig megőrzött értékeket. Pedig lett volna rá igény. Ha ennek a súlyát felismered, ezzel a felelősséggel kell csinálnod a dolgod. Az én szakmám nagy szerencséje, hogy mindig belülről választódnak ki azok a személyiségek, akikre szinte rámutat nagyon sok mindenki, hogy ha vállalod, csináld” – mondja ezzel kapcsolatban.

Marton Éva az egyetemi oktatómunkára és annak hozadékára is rákérdez. ”Mélyen hiszek abban, hogy egy igazi nagy művész erkölcsileg is tehetséges. Ez a meghatározója mindennek” – vallja Hegedűs D. Géza.

Az Art7-en megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.