A látványtervező szakma díjazta a legjobbjait

Az év jelmeztervezője Nagy Fruzsina lett, az év díszlettervezője díjat megosztva Bagossy Levente és Khell Csörsz nyerte el.

A szakmai díjakat a Látványtér 2016 címmel megrendezett kiállítás finisszázsán adták át a FUGA - Budapesti Építészeti Központban.

tabu_szepesi_julianna.jpgTabu kollekció - jelmeztervező: Nagy Fruzsina (fotó: Szepesi Julianna)

A díjakat szakmai szavazás alapján ítélik oda, maguk a tervezők szavazzák meg, hogy melyik alkotást tartják az adott évben a legjobbnak. A díjakat az előző év díjazottjai készítették: Orosz Klaudia bábtervező és Khell Zsolt díszlettervező.

Nagy Fruzsina a Trafó - Kortárs Művészetek Házában bemutatott Tabu kollekció című előadás jelmezeiért nyerte el a díjat. Bagossy Levente a Pécsi Nemzeti Színház két előadása, a Boldogtalanok és A vágy villamosa című darabok díszletéért kapta az elismerést. Khell Csörsz A bolygó hollandi című, a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott előadás és a Vígszínház A Pál utcai fiúk című produkciója díszletéért vehette át a díjat.

vagy_1_mihaly_laszlo.jpgA vágy villamosa - díszlettervező: Bagossy Levente (fotó: Mihály László)

Az a helyzet, hogy csodálom a látványtervezőket. Elolvasnak egy szöveget, amit aztán művészet- és drámatörténeti alapokra építve lefordítják képre, térre, struktúrára, anyagra. A gondolati vízió azonban még nem díszlet vagy jelmez, ahhoz, hogy az ötlet kivitelezhetővé váljon, nagyon pontos definíciók, értelmezhető tervek, makettek, gyártási rajzok kellenek. Tehát amellett, hogy elszáll(hat)nak – nevezzük pongyolán így a képzőművészetet –, ott vannak a nagyon is gyakorlatias, és – én legalábbis így képzelem – favágáshoz és türelemjátékhoz hasonló munkafázisok a számítógép előtt, karton- meg mindenféle más papírok között - írta kiállításon szerzett élménye kapcsán Papp Tímea a szinhaz.neten megjelent írásában.

Majd még egy gondolattal toldotta meg a látványtervezéshez szükséges képességek sorát: De a legyártott díszleteket, jelmezeket, bábokat – és persze a rendezőt, a színészt, a díszítőt, a kellékest és az öltöztetőt – sem lehet magukra hagyni a próbafolyamat alatt, tehát a látványtervezőknek még jól kommunikáló, helyes embereknek is kell lenniük.

pal_ok.jpgA Pál utcai fiúk - díszlettervező: Khell Csörsz (forrás: Vígszínház)

A látvány-, díszlet- és jelmeztervezők munkáiból válogatást adó tárlat az elmúlt színházi évad mintegy száz pályaművét mutatja be, a FUGA - Budapesti Építészeti Központban január 8-ig tekinthető meg. A kiállításon látvány-, díszlet- és jelmezterv, makett, előadásfotó, videofelvétel, filmrészlet, valamint bábok, maszkok, elkészült jelmezek és még sok más meghatározó látványelem, jellegzetes tárgy, bútor, kellék és installáció látható.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása