A Békéscsabai Jókai Színház világítástervezőjét 57 éves korában, váratlanul érte a halál.
Komoróczky Gábor 1982-ben kezdte a pályafutását a Vígszínházban, mint világosító. 1987-ben már a Pesti Színház fővilágosítója és fénytervezője volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskola színháztechnika szakát 1989-ben végezte el. A Békéscsabai Jókai Színházban 2014 óta dolgozott világítástervezőként.
Komoróczky Gábor (forrás: Békéscsabai Jókai Színház)
Többek között olyan előadások látványvilága fűződik a nevéhez, mint az Egerek és emberek, A szűz és a szörny, a Lila ákác vagy a Macskajáték. Kiemelt kreatív térlátással rendelkezett, elkötelezett volt a tökéletes színházi élmény létrehozása iránt. Speciálisan látta a fényt. „Ha becsukom a szememet, látom a fényeket” – mondta. Neves rendezőkkel dolgozott együtt, „a szakmában A-tól Zs-ig mindenkivel, aki számít” – így fogalmazott. Munkásságáért 2008-ban a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel tüntették ki.
(Forrás: Békéscsabai Jókai Színház)