„Egy színpadi halál valóságos halállá vált”

A Csokonai Színház január 13-án mutatja be A Jegesmedve című előadást, amelyet Kiss Gergely Máté írt és állít színpadra egykori színésztársáról, barátjáról.

Ez a történet Bandiról szól, a barátomról,
akivel közösen készítettünk egy előadást Bandikáról,
egy igazi kisfiúról Romániából, aki a korlát szélén egyensúlyozott a lépcsőházban.
Bandi ezt a kisfiút játszotta, mikor színpadra lépett Szegeden, a zsinagógában.
Bandika megcsúszott, leesett a mélybe, angyalka lett és fölröpült az égbe.”

jeges.PNGForrás: Csokonai Színház

Kiss Gergely Máté szerző a darabról:

Az előadás azért született, hogy Nagy László Zsolt barátom emlékét megőrizze. Laci 2010. szeptember 13-án halt meg. Tudtam, hogy a történteket előadás formájában fogom feldolgozni. A vállalkozás lehetetlennek tűnt. Azt akartam, hogy az egész világ megismerje őt. A tragédiát, ami vele történt és a fájdalmat, ami utána maradt… Aztán emberi léptékűvé zsugorodott a nagyszabású vízió.

Csodáltam Lacit, mert olyan természetű és alkatú ember volt, ami nagyon ritka. Aki ismerte őt, tudta. 2010 szeptemberében egy olyan kétszereplős történetet játszottunk a Szegedi Zsinagógában, ami egy nagyváradi kisfiúról szólt, aki lezuhant egy lépcsőházi korlátról és szörnyethalt. A kisfiút Laci játszotta, én pedig a barátját, aki végignézte mindezt. Egy fiktív történet, egy színházi előadás életre kelt. Egy színpadi halál valóságos halállá vált. Laci rosszul lett az előadás közben, s a kiérkező orvosok nem tudták megmenteni az életét.”

Az előadást Kiss Gergely Máté játssza. Január 13-án, este 7 órakor mutatják be a debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában.

(Forrás: Csokonai Színház)

süti beállítások módosítása