Elmagányosodás ellen - Puskin Anyeginjét mutatja be a Figura

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház január 15-én mutatja be Puskin Anyegin című klasszikusát, Botond Nagy rendezésében.

A rendezőnek A Homokszörny című produkció után ez a második munkája a társulattal.

Mitől remekmű Puskin Anyeginje? Milyen ma is érvényesnek számító kérdéseket fogalmaz meg ez a csaknem kétszáz évvel ezelőtt született mű? Szerelem, boldogságkeresés? Elég ezekbe a kulcsszavakba kapaszkodnunk, miközben pontosan az elmagányosodással küzdünk? – ezekkel a kérdésekkel hangolódhatunk az előadásra.  

anyegin.JPG                            Fotó az előadás próbájáról (forrás: Figura Stúdió Színház)

Folyton várunk valamire, aminek talán csak a saját, öntörvényű valóságunkban van létjogosultsága. Néha annyira ragaszkodunk, hogy azt gondoljuk, az elengedés tulajdonképpen az élet utolsó lényeges momentuma. De ha megszabadulnánk ettől a rögeszmétől, talán határtalan ragyogásként bontakozna ki bennünk egy olyan végleges állapot, melyben azonos az élet és halál. A hétköznapi tapasztalaton túli ajándék pedig mozdulatlan tánc, ízen túli édesség, mely semmivel sem mérhető – olvasható egy lehetséges válasz az előadás színlapján.

anyegin_plakat.JPGAz Anyegin erről a vágyról mesél és az elengedésnek azon mélységéről, melybe belezuhanni akár több életen keresztül is érdemes a szikrányi, de mindent felülmúló szépség miatt. Mert csak az ilyen szerelmek bírnak ki kétszáz évet – áll az alkotók ajánlásában.

Az előadásban Puskint Szakács László, Anyegint Faragó Zénó alakítja. Partnereik többek között Kádár L. Gellért, Szilágyi Míra, Máthé Annamária, Bartha Boróka és Dávid Péter. A díszletet és a jelmezeket Márton Erika tervezte, George Pop koreográfusként működött közre a színre vitelben.

A január 15-ei (vasárnap) bemutatót követően az előadás ebben a hónapban még két alkalommal, január 16-án (hétfőn) és 20-án (pénteken) tekinthető meg, minden alkalommal este 7 órától. Az Anyegin ezek mellett február 2-án (csütörtök) is szerepel a Figura Stúdió Színház műsorán, szintén este 7 órai kezdéssel.

(Forrás: Figura Stúdió Színház)

süti beállítások módosítása