„Minden egyén mond valamit a társadalomról”

Kálmán Eszter, Ördög Tamás és Fülöp László mesél a független színházcsinálás anyagi és szellemi munícióiról egy-egy nyertes pályázat kapcsán.

Budapest Főváros Önkormányzata a független előadók támogatására létrehozott Staféta Pályázatának kuratóriuma 2015 decemberében hirdette ki a győzteseket. A 2016-ban megvalósult kilenc előadás rendezői közül hárommal: Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval beszélgetett Proics Lilla a Revizor számára készült interjúban.

           Ördög Tamás, Kálmán Eszter és Fülöp László

Kálmán Eszter koreográfus-látványtervező elmondta, hogy amikor a pályázott, tervként már a fejében volt a Hattyúk tava, és úgy érezte, nem lett volna fair a Trafóval szemben, ha nem pályázik. Ilyen értelemben számára nem volt sorsfordító változás, hogy nyert a pályázaton. Ám ettől a helyzettől mégis szabadabbnak érezte magát, mintha tisztán a Trafótól vagy a Fügétől jött volna a büdzsé.

Ördög Tamásék számára a pályázati meghívás egy előző bemutató kellős közepén érkezett. A rövid határidő miatt főként az őrült kapkodásra emlékszik: „Mi Csehovval akartunk foglalkozni, ám nem voltunk felkészültek a felhívás pillanatában, ráadásul azok a színészek, akikkel szerettünk volna dolgozni, nem adták ki egyik darabot sem, illetve a sok erős nő mellé kellettek volna a csehovi herék” – mondta arra utalva, hogy végül a drámaíró különböző darabjait olvasztották össze a létrejött Csehov című előadásukban.

Fülöp László táncművész-koreográfus 27 évesen nyert a pályázaton. Úgy véli, hogy nagyon kevés tánc területén alkotó fiatal művész kap annyi lehetőséget és támogatást, mint ő. A Sín által egy network tagjaként EU-s támogatást is élvez és még a Staféta pályázat előtt a Trafó is megkereste, hogy szívesen segítenék egy következő produkció létrehozásában. Így számára a nyertes pályázat stabilitást, biztonságot adott a munkának.

Bercsényi Péter és Dányi Viktória A tó előadásában - Kálmán Eszter rendezése (fotó: Csányi Krisztina)

Mindhárom Staféta nyertes úgy ítéli meg, a Staféta pályázat döntésében kizárólag szakmai szempontok látszanak döntőnek: „Nekem úgy tűnt távolról, végre világosan szakmai alapú szempontok döntöttek, nyilván azért, mert jelentős gyakorlattal rendelkező szakemberekből állt a kuratórium, akikkel együttműködésben a főváros képviseletében is részt vettek a munkában, ami ugyancsak rendben volt, hiszen ez esetben ők biztosították a forrás jelentős részét”- vélekedik erről Kálmán Eszter.

Kálmán Eszter arról is beszélt, hogy a színházcsinálásban az érdekli főként, hogyan hatnak különféle színházi eszközök, illetve milyen arányban és hogyan építenek fel egy-egy narratívát. Legutóbbi munkáiban erős vizuális zsánereket használt és ütköztetett. „Az érdekel, hogy a színházi paletta mit tud kiadni. Korábban kifejezetten foglalkoztatott az is, hogy fel tud-e nőni egy színész nélküli előadás a színészközpontú szintjére”.

Fülöp László úgy gondolja, hogy amit csinál, közelebb áll a színházhoz, mint a vizuális művészetekhez vagy a zenéhez „Engem az azonosulás lehetősége érdekel (akkor is, ha néző vagyok egy színházban), a projekció, amibe a feldolgozatlan érzéseimet, gondolataimat tudom vetíteni”. Hozzá teszi, hogy munkáiban erősen hajlik az ironizálásra, de ezekben nem szokott konkrét történet megjelenni.

                            Schrödingerre várva - Fülöp László koreográfiája (fotó: Hevér Zsófia)

Ördög Tamást ellenben éppen a történetek érdeklik. Nem véletlen, hogy Csehov darabokkal foglalkoztak: „Menet közben az fogalmazódott meg bennem, hogy az ember érdekel, az emberi érzések, amit történetekben találok meg. Erre pedig a legkézenfekvőbb az irodalmi anyag, ami a színész által meg tud mutatkozni”. Elmondása szerint számára fontos, hogy a színészeknek ne kelljen olyat megcsinálniuk, amit nem tudnak a sajátjuknak érezni, mint ahogy szerinte ez sokszor történik a színházban.

Fülöp László fontosnak tartja elmondani, hogy a táncművészet azon a szegmensében, hol ő dolgozik, nem jellemző az a fajta hierarchia, ami a magyar színházakban korábban divatos volt. Természetesen a rendezőhöz a munkát strukturálása szempontjából alárendeltségi viszonyban vannak a többiek, de ez gyakorlatban nagyon szoros együttműködést és tényleges párbeszédet jelent. „Ebben a folyamatban tehát nemcsak egy ember érdeklődése irányít, hanem a visszahatások is érdekesek abból a szempontból, hogy csoportként mit tudunk kihozni magukból”.

Kálmán Eszter is csatlakozik Ördög Tamás véleményéhez, azzal kapcsolatban, hogy az eleve hierarchikus berendezkedésben működő kőszínházi hagyományhoz képest a függetlenek másképp dolgoznak: „Felkérünk kollégákat, akik igent vagy nemet mondanak, és akkor nehéznek mondható körülmények közt kezdünk dolgozni – ezért gondolom én is sokkal inkább meghatározónak azoknak a személyiségét, akik így dolgoznak, mint a hagyományos színházi keretek közt meglévő műfaji hasonlóságot vagy különbséget”. Kiemeli, hogy az egymás iránti figyelem erősen determinálja a viszonyokat a munka során.

Ördög Tamás és Für Anikó a Csehov előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Ördög Tamás színészként és rendezőként is dolgozik, számára rendezői énjének a színészi munka a forrása. Úgy véli, a független társulatok próbamódszereire jellemző közös útkeresés, a demokratikusabb alkotómunka nagy csapda is lehet: „A csodálatos hangulatú munka után, ahol mindenkit meghallgattunk, mindent kipróbáltunk, a bemutató hetén egyszer csak ott állunk, hogy sehol nem tartunk, na, akkor szoktam érezni, hogy széttépek valakit”.

Proics Lilla szerint, a mai színház újra nagyon politikai, utalva arra, hogy sok független színházi előadás reflektál a napi történésekre.

Ördög Tamás úgy gondolja, hogy az ő társadalmi elkötelezettségük vagy nézőpontjuk az előadásaikban nem jelenik meg. Ezekben az egyént nem globálisan nézik, inkább személyesebbek, kevésbé gondolkodunk társadalmi vagy politikai kérdésekben. „Én kiélem a látleletszínházcsinálást a PanoDráma vagy a Krétakör meghívásaiban, bennem ezen túl nincs ilyenfajta közlésvágy”- teszi hozzá.

„Persze, senki nem mormota. A karakterekbe beszűrődik a világ és az ahhoz való viszony, ahogy mondtad, Tomi, sokkal személyesebb módon. Minden egyén mond valamit a társadalomról – csak a fókusz más”- vélekedik a témáról Fülöp László.

A Revizoron megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.